Versek a Carpe diem életérzésről
Hallom ám
Hallgatom a hangokat.
Beszűrődik, igen
a csendbe, a csendembe
még néha...
Vihar tombol a Fekete tengeren,
tajtékzó hullámok nyalják a partot,
kis hajó közeleg rajta sebesen,
nehezen viseli ezt a nagy sarcot.
A múlt már emlék,
a jövő ismeretlen,
élj csak a mának!
Hét órája úton vagyok,
Még reggel előtt indultam.
Szinte fekete volt az ég,
Hogy hova tartok nem tudtam.
sötétség elől csúszva-kúszva
én el nem menekülök
szívemben hatalmas élménycsúszda
ahol ritmusos óriáslesiklások
sebességébe fejbúbig merülök
szemem lecsukva csodát látok
és szétfröccsenő látomások
sodrása visz lélegzetvisszafojtva...
Mire kialszik a láng,
Elcsöpög a szalonna.
Zsíros a kenyér,
Hagymás az uborka.
A világ úgyis jobbra fordul egyszer.
Egyszer minden szarnak vége lesz.
Próbálok kibolondulni belőled,
Te Múzsa... Te!
Nem megy,
legfeljebb egy pitiáner,
rosszul képzett Júdea-ivadék
lehetek melletted időnként,
nincs semmi érzelemfejtő,
építő gondolat.
Hallod, mint hazudik a szél?
Csiklandoz, nem szól, csak gőgicsél,
és háta mögött záródik az ajtó...
Tárgyalás nélküli, önkényes végrehajtó.
néhány órát
emlékszem
ennyit kértem
nem akartam a világot magamnak
nem akartam hogy örökké tartson
annyit kértem
őszinte legyen
szívemig hasson...
Lepellel takarózik a világ,
holdon jár a terhelt képzelet,
megtalálunk sok-sok hibát,
mit eldugott a végtelen
Nem akarok egyedül lenni.
Nem akarom, hogy szívem
A magány súlya nyomja.
Nagy esélyek csak ritkán adódnak,
azokat ki nem használni vétek.
Most másolod a hitedre
A tegnap esti álmodat,
Mikor egy tóban fürödtél,
Hogy lemosd minden átkodat.