Versek a Carpe diem életérzésről
Jól jegyezz meg mindent!
Mindent, mit látsz
magad körül,
minek a szíved
őszintén örül...
Csak csend.
Már ébredezek, de nincs még
Napfelkelte.
Halovány, lámpafényes csend.
Ma ne számold az éveket,
ennél sokkal több nem lehet...
Az élet rohadt nagy maszlag,
amely mindig velünk ballag,
elhiteti hogy nincs élet,
csakis a hatalomérzet.
Feketén-fehéren
Szeretem, mint édes csodát.
Ő legyen a boldogságom.
Áttöröm bizalma falát.
Vágyát hűséggel szolgálom.
Aki sokat tapasztal, észreveszi,
Hogy az élet egy terített asztal.
S arról szól minden egyes strófa,
Hogy mennyit tudsz elvenni róla.
Rúgd rám az ajtót,
Túl régóta áll már csukva,
Rúgd be,
Hisz rég elveszett a kulcsa.
Álmainknak ligetét bejártam.
Mindenütt kerestelek, szép kedvesem!...
Vígan burjánzik szívem magában
kitárt pitvarok lázas kapujában,
zamatos töprengések barázdáján
mindent maga felé seper bánatában.
Csalitosnak végében
kis híd az árkon átvezet
a falu szélére,
hol fabarakk,
zarándokistápoló épület
vár a vendégre.
Ó, azok a hosszú éjszakák -
elnyúlva, lustán elfekszik bennük a valóság,
elégedett -
messze a reggel,
van ideje bambulni - megvárja fehér botja,
azok a hosszú éjszakák -
egy madár kiált, hallik a tollak zizegő moraja,
hadilábon áll a diszkréten váró árnyakkal...
Istenek, mindenek királya, Zeusz!
Égi háborúk, villámok viszálya
mind a tiéd, mit ember ki nem véd.
Feleséged, Héra, a szféra, a menny,
csillagok istene, lelke tele jóval,
házasság-mentő tettel, szóval,
mi neked csak botor zönge, gyönge
asszonyi szó, csupán fecsegés.