Családdal kapcsolatos versek
Volt egyszer rég egy életem,
Nyugodt, vidám, de jó nekem.
Pici lányként egy kis tanyán
Vigyázott rám édesanyám.
Egész életemben vártam rád,
Ha átöleltél volna, megszünt volna a világ,
De elmentünk egymás mellett, nekünk nincsen jővőnk,
A bizonytalan lelkem mindig biztosat remélt,
De te nem vártál vissza, távol járok már rég...
Szirom-eső közé zárt virág,
Rácsként nehezedő álomvilág.
Foglyul ejt a sugárzó kikelet.
A didergő szerelem
Hajszolod? Megijed. Elrepül.
El nem éred. Messzire elkerül.
Ne szorítsd! Rabbá teszed.
Mosolyogj rá! Otthont építs,
Ne lakatlan szigetet.
Barátként kezdtük, testvérek lettünk
Mondj, amit csak akarsz,
Nekem ő a testvérem.
Ő az, ki mellettem állt,
Ha én voltam veszélyben.
Elmúlt idő
Gyermekként oly jó az élet,
ha baj van, a szülő véd meg.
Az évek gyorsan tovaszállnak,
a kicsik iskolába járnak.
Már hallatszik a zongora hangja,
gyermekkoromat eszembe juttatja.
Ültünk a zongora körül, örömködtünk,
léptünk előre s tán vissza többször.
Tizenhat éves voltam, mint néztem,
hogy apám magyar könyveit dédelgeti.
Én már akkor tépődtem magyarságom
és új hazám szokásai és értékei között.
Érzem és élem második,
rég elképzelt gyermekkorom,
időm hirtelen lépteit,
nagy terveim is feladom.
A legősibb fának e földön
korát nem tudja senki sem
gyökerei a múltba nyúlnak
koronája a végtelen.
Mint kis fehér bárányka,
érkeztél csendben e rút világra.
Ártatlan voltál, s mi nem figyeltünk,
pár hónap múlva keresztszülők lettünk.
A gyerekeket a csend teszi bölccsé.
Az elhallgatott némaság. Az értő-álca,
mely mögött éreznek, értenek és szenvednek.
Csendes gyerek voltam. Csendben figyelő.
Tavaszi fák
Virágba borult fák a téren,
Virágzó képeket nyújtó éden.
Felhős égen napsütés
Virágot nyújtó szépségén.