Versek az elengedésről
Silent Wrath
Nincs születés
A néma romokon.
Nincs teremtés
A hideg hamvakon.
A földszinten kezdtük ezt a semmit, ami most van,
Ezért vagyok irányodban szótlan,
Mert lejjebb vagyunk, mint a tengerszint,
Félve kérdezem meg tőled, hogy s mint?
Bimbózó bíbor néha elszürkül.
Szelíd szavak szándéka kicsorbul.
Vázában virág nem éri el vizét,
Nem látod kapcsolatod értelmét.
Szikrázó napsütéssel teli nappalok,
Ragyogó csillagokkal megtelt éjszakák.
Latyak telünknek elmúlott keserve.
Hamar tavasz fakaszt bazsalyt pofánkon
megújulás vigalma közepette.
Örömködünk a hőfokváltozáson.
Talán a sors keze volt,
Hogy egymásra találtunk.
A lángoló szerelmünk
Nekünk nyugtot nem hagyott.
Fújdogál az őszi szellő,
Meg-meg áll a szerény költő,
Égbolton a bársony felhő,
Csendes ma a sötét erdő.
Veszteség, mely lerántja lelkem a mélybe, kialszik fényem szeretete.
Elgyengülök és nem látom, mindennek mi értelme.
Féltékenység? Bosszú? Karma?
Szeretetben és békében élni ki ne akarna?
Borongós őszi napon
Esőcsepp koppan
Arcomon, szél
Zúgását hallgatom.
Poncius Pilátus lovag, Júdea ötödik helytartója
Egy fekete macska sétál előttem,
Hátsó lábain jár, akár én...
Az életemben volt már
Rengeteg fájdalom,
De nem bánom, csak azt,
Hogy ismerlek. Azt nagyon.
ülök a háznak a legtetején, és a város
bele a semmibe hull makacsul, mint a nap, az is épp olyan sáros,
kihuny a hídon a lámpaszivárvány, és mindent a végtelen ár mos,
minden kicsit álmos