Versek az elengedésről
Gitár hangja szól,
lágy dallamok terjednek mindenfelé.
Jó hallani az éneket,
amely arról szól, aki már máshol él.
Így hallom én.
...Mint napfény a folyosót, Te átjártad lényem,
Mára pedig már szinte elfelejtettelek, egyet fordultam,
S már le is áldozott a nap, sóhajtottál, felébredtem.
Közeledett, közeledett,
Már majdnem ideért,
Aztán újra megnőtt a távolság,
Ez egy ördögi óriáskerék.
Nemrég volt egy fogadalmam,
azt bizonnyal be is tartom,
a verseimet ezután
csak az Olvasóknak írom.
Vártam rád évekig
Úgy, mint ki éhezik.
Szánalmas, de elhiheted,
Az összes emléket elviheted.
Sosem hittem, hogy Veled más lesz,
Hogy a világom pont Te váltod majd meg.
Mindig mondtad, fontos vagyok,
Esélyt Neked mégse adok.
Egy beteg kisfiú
Ismertem régen egy apró fiút,
Szörnyen beteg volt ő már azóta.
Hittem, számára többé nincs kiút,
Az egykori háború okozta.
Ráírtam egy kőre, hogy mindent Ráhagyok.
Végre nem az számít már, mit kapok.
Fogtam a követ, magasról eldobtam,
Szinte hallottam, ahogy a messzeségben koppan.
Már tisztán látok,
Nem kell fogni kezem,
Hogy tudjam, mennyire sötét is szándékod,
Eljött az idő, hogy magad maradj.
És ezt utálom, hogy a holtakat temetjük, így
Ami körülvesz, visszavesz, és nem hagy emlékezni.
Van évgyűrű a fán, ami eltakarja az előzőt, és
Tízszer is újra önthetem a házassági gyűrűt más alakúra,
Hogy jó legyen egy másik alkura.
Nyuszi ül a fűben,
rossz fát tett a tűzre,
tűjébe a cérna
rosszul lett befűzve.