Versek az életről
A természet hangja már ébredezik,
ahogy az új kikelet megérkezik,
sajnos idén nem egyedül lépeget,
szétszaggatva a szép álomképeket.
Messze otthontól, a világ peremén,
Vándor mereng a föld zöld mezején,
Távol hagyta minden búját, bánatát,
Elhagyta odébb a múlt batyuját.
Más élővilág
A minap hazafelé tartottam,
megállított egy dallam,
nem sima szólam volt,
úgy hiszem, párbeszéd zajlott
2020 tavaszán, koronavírus idején
Itthon maradok, hogy ne aggódj, fiam, értem!
A világ most bonyolódik, és tudom, veszélyben lehet éltem.
Gondolatokat
Nem lehet karanténba
Zárni, kiszöknek,
Emberfejekben itt-ott
Értő társakra lelnek.
Hol vagy, te szép álom, tarka ígéret,
merre tébolyogsz, hol marad varázsod?
Tornyosuló bajok miért kísérnek,
kegyetlen fátum, hát miért alázol?
A sors egy bonyolult dolog,
Sokszor akadnak gondok,
És az ember talál okot,
Hogy a sors miért ilyen bolond.
...Fogadják zokszó nélkül a híredet!
A lantot - ne aggódj - magad pengeted,
S meg ne szóljon a lelkiismereted!
Keresem az utat, mit járhatok
Egy olyan életért, mit meg nem bánok.
Keresem azt, kit szerethetek,
Kivel egy igazán jót nevethetek.
A csendre ezt mondják: szótlan.
Mint a leves mikor sótlan.
Nincs benne hang, nincs benn vita,
némán fújja a trombita.
Megtalálod a kegyelmet,
csak mutass némi fegyelmet!
Szánj rá időt, keresd meg,
és magadat ne fedd meg!
Adj igenlő csókot ennek a világnak.
Legyél te most a holnapja a mának.
Ápold a lelkedet, mintha gyermek volna.
Tedd őt szabaddá, hogy sose legyen szolga.