Versek az életről
Mit szólnál ma hozzám? - ma még utoljára,
Hogyha holnaptól már, már egy új világba
Tölteném napjaim, telnének a percek,
Mert vállamról végleg levették a terhet.
Egy nő, aki halad a korral,
a bejárt mennyel és pokollal,
itt vagyok, de időnként elveszek
csak azért, hogy rám találjanak;
a tettek, a szavak, a kedvesek,
hogy segítsenek, ha tévedek.
Tavaszra várva
keres a kis árva,
a szüleit keresi,
de már hiába.
Erre a vonatra szólt a jegyem?
Úgy érzem, felfal ez a világ, és elemészt.
Azt képzelik, az én gyomrom mindent megemészt.
Állandóan harcban állok saját magammal.
Talán ha mennék, nem is lenne, ki marasztal.
Fénylik a tűző napsugár
Kéki tó átlátszó vizén,
Szellő susog könnyedén.
Fenyvesek hűvös árnya,
Mint az erdők királya.
Hajnalok hűlt helyén a madár se jár,
a téren minden mozdulat néptelen.
Innen nincs hová, lezár a szemhatár,
de még átszivárogsz könnyön, képzeten.
Nem tudom, hová vezet utam,
Mi lesz velem holnap,
A kihalt utcákon járom,
A saját kikövezett sorsom.
Állj meg ott, a kiskocsmánál,
egy dal zeng újra, percnyi lét.
Vágy fog el, hallani,
újra hallani még.
Ne sírj, katona! Hiszen úgysem hallanak,
egyedül magadra számíthatsz, körülötted mindenki hallgatag,
az ellenség egyre közeledik, hamarosan megtalál,
de ha gyors leszel, nem lesz olyan, ki eltalál.
...csapzott haja keserűn, de azért gyengéden visszaszól.
Lelkéből a fájdalom cseppjei záporozva hullnak,
a boldognak hitt, csodás pillanatok elhalványulnak.
Schweighardtné Pataki Zsuzsanna
A csillagok alatt nagyon nagy a csend,
a környező világ immár elpihent.
Fagyos, deres még a mező, az erdő,
de elindult felé a puhán lengő szellő.
Ne mondj semmit!
Most át kell gondolnom életem!
Mi az, mi megmaradt?
Mi az, mi elveszett?
Múltból lett jövő? Te esztelen!
A jövő folyik bele a múltba
halkan, nesztelen.
A jelen pedig, e lélegzetnyi pillanat
tovatűnik, mint törékeny fény,
zúgó áradat parttalan.