Versek az életről
Halmazaink pillanatnyi közös metszete,
románcunknak origóba fulladt kezdete,
kéz a kézben ugrottunk vagy három métert fel,
azóta se voltam ilyen jóban senkivel.
I.
Eljött a reggel, de mi végre?
Feldobta korongját a nap az égre,
és melegen süt le gonoszokra s jókra,
szerényekre és javakat halmozókra.
Minden versben ott rejtőzik egy érző emberi szív,
rímekbe dobogja féltett titkait és táncba hív.
Elolvasva meghallod az érző lélek hangjait,
átélheted életének örömeit, bajait.
Mindig féltem attól hogy
Ezek után mi lesz
Hogy ki segít a bajban
Örök védőm ki lesz?
...Átölelt a téli csend... indulhat a tánc.
Szemem csukva, félő a kinti világ,
Virulni vágytam, mint a tavaszi virág.
"Legyél a puszta eszközöm", avagy kölcsönös
Elnyűtte Anyját a kor, az anyagból
megfeszítette lelkét vélt igazán,
máshol kereste a mennyet, míg pokol
kísérte útján, ámító paraván.
a szív ajtaja betörve
- szilánkok szóródnak a földre
óvatos és halk léptekkel
elhalad az idő zárt szemmel
Miért vagy boldog,
tán nem látod, hogy
a dolgok pont
úgy vannak, mint eddig?
Könnyeid, mint savas eső,
Marják szívem repedt zománcát,
Itt vagyunk újra, járjuk táncát
A meddő szerelemnek, "te meg ő"
Kendőbe kötve hever ma az élet,
tessék, bontsd ki, s vegyél belőle kérlek,
kínálja az ördög gyehenna kapujából,
tiéd mind, ha magadénak hiszed,
ám gonosz szándék adja e mindet,
ígért szava csalfa, hisz csalárd, álnok...
Kavarog a múlt, mint a csillaghalmazok,
lét történetének apró sziporkái,
benne a halandó ember oly parányi,
hunyorog a fényben, tétován andalog,
helyét és idejét megérteni véli,
mikor jelenébe eltalál valahogy.
Kell a fény, kell az árnyék.
Kell az élettől egy kis játék.
fáradhatatlan, csattogós csikorgás és zakatolás mögé kényszerül a szürke, havas táj.
a vonaton tilos a dohányzás.
a vonat ablakain kihajolni tilos...