Versek az életről
Az ágyban hagyom a vérnyomást,
úgyis tavaly óta a 162 cm-ből 2 úgy döntött, itt hagy.
Nekem nem mikulás már, hanem télapó,
bár az én életem nem is tél, télutó.
Megérkeztünk e Földre,
gyengéd anyai ölbe,
s az életet kaptuk ajándékba...
Vidám dalt az írhat, kinek örül lelke,
de az már nagyobb gond, hogy lesz versbe szedve.
A legködösebb éjszakákon mindig ugyanazt látom
Én és a Fekete Lovas csatába bocsátkozunk...
Idenézz,
Nem érdekel a pénz,
Nyugodtan beszélhetsz rólam,
Azt se tudod, ki vagyok, azt se tudod, ki voltam,
Folyton kalandozok a szószban,
Csak úszunk a folyóban
Úgy szeretném megölelni,
akiket szeretek!
Én mindig megpróbáltam,
amit lehetett.
Hogy is kezdjek neki, hogy tudd, mi nyomja lelkem,
úgy, hogy ne kelljen énekelnem.
Csak írjam le, ami bánt,
azt, ami időnként a tátongó mélybe ránt.
Szürke köd borul a kietlen tájra,
A város fölött fekete madár köröz,
Fáradt tekintetek kísérik röptét,
S esdeklő szívük életükért könyörög.
Adventkor az angyaloknál
sürgés-forgás támad.
Sebbel-lobbal indítanak
szerte a világnak
minden eldugott sarkába angyalt
reménység futárnak.
Sötétség aspektusa,
ma is eldől a tusa,
nincstelen lányka
győz vagy veszít,
miben lesz hatalma,
mi végre ábrándjaid zavara.
Isten szól hozzád, halld meg...
Ismertek téged, hisz én teremtettelek
Pont olyannak, amilyennek kell lenned.
Együtt az erősségeiddel, hibáiddal.
Ne ellenkezz az intuícióddal.
Jégangyal
Emlékszem, már hullott a hó.
Minden nap egyre hidegebb.
Fagyos talaj a lába alatt.
Mégis minden reggel útra kelt.