Versek az életről
Ellenünk teremtett képletek között
számításaink maguk maradnak.
Tényeink helyére kétség költözött,
s hol részek tűnnek teljes darabnak
December 6, az estéjén íródik e vers,
A Mikulás miatt mindenki ajándékot keres.
Én inkább a városban keresem a menedéket,
S itt találom meg a fedezéket.
"De csak szellő lebben s elfújja a reményt."
Szívem érted dobog oltalmazó kegyért,
gondolatim hozzád szállnak felhők szárnyán,
hasztalan... itt maradtam egyedül, árván.
Lelkedben tombol egy hang,
Zörgeti szíved kapuját.
Tárd ki, lásd meg a világ csodáját!
Az időóránk egyre jár,
lassabban, hol gyorsabban üt.
Az idejét lejárta már,
de nyitva még a vén kajüt.
Ismét kinyitva szemem,
A külvilágba nézek,
Homályos öntudatlanságomból
Lassanként eszmélek.
Távol a béke,
ha túlreagálod
a férfi szavát,
ha az csalfa beszéd.
Sásd utáni úton csak a Hold világít,
mellényt láttam, aszottat, nem e világit,
fékre léptem menten, kérdéssel a fénynek:
Mily kísértet vág neki így fagyos éjnek?
Advent fogytán, lassan Istent szülne ember,
az, aki ilyen éjbe kutyát ki nem ver.
...megértelek Téged,
mit adtak Neked a
közös évek, mi volt,
mi jó, mi rossz, mitől
lettünk legbelül
gazdagok... mitől
lettünk Te meg én EGY,
s a világ mindegy...
Milyen voltál Te azelőtt,
amikor még itt sem voltál?
Végtelen felhők peremén,
csillagok között táncoltál.
Ki vagyok? - Egy ember - hangzik a válasz.
Miért vagyok? - Mert kellesz a világnak.
De mit tehetek én egy egész világért
Úgy, hogy erre senki meg nem kért?
Tisztellek Univerzum!
Te nagy hatalmú létezés
Itt állok színed előtt
Gondolatom késztetés
Hajnalodik, felkel a Nap,
Olyan szép lesz, mint tegnap.
Melegszik a levegő,
Útra kelek, mint egy szerető.
Merre visz az út, még nem tudom,
Vár a nyári kalandom.