Versek az emlékezésről
Pirkadatkor
Újra itt vagy nekem,
Látlak,
És nincs félelem.
Hisz ismét játszanál a téren,
Bár nem volt az közhely,
Csak szeretted volna.
Fényes tükör mély arcában felragyog,
ifjúkori szemnek még nincsen ránca,
tündöklik a fiatalság arcomra,
fényképeken lehettem én oly boldog.
Egyszer tán boldog volt még hernyó korában,
Lehet, bár nem tudom, akkor még nem láttam.
Biztosan mosolygott zöld levelet rágva,
Vagy csak kúszott-mászott vad fényben pompázva.
Húzd rá, Prímás,
hogy felejteni tudjam bánatom.
Tedd vidámabbá a napom.
Mulatni akaró legyen, ne kesergő,
Könnyeket, gondokat felejtő.
A tornácon ott áll a rövid lábú széked,
Kifakította a napfény rajta a huzatot.
A padló halk reccsenései őrzi lépted
Nyomát, a kárpitok rabul ejtették illatod.
Ma van a nyár utolsó napja,
dehogyis gondolok még az iskolapadra!
"Mondjad már!"
De hisz mondom...
"Mondjad mááár!"
De én mondom...
Gyerekkor
Itt száll a madár az ablakom előtt,
Eszembe juttatja a mulandó időt.
Amikor még én is gyerek voltam...
Sohasem vártam csodára életemben,
de az álmokat én is sokat kergettem.
Először tán tizenöt éves koromban
Újpesti Dózsa serdülőcsapatában.
Lelkem tonnányi súly húzza le,
Mégis lebegek a semmiben.
Szívem fáj, de nem érzem,
A fájdalommal elszakadtak a kötelékek.
Légy mosoly a szájzugomban,
Halk dallam a mellkasomban,
Érkezés a mozdulatban,
Szerető egy pillanatban.
Ennyi... Ez véges, mint a macskám farka,
viszont ingyen van.
Őszinte sorok ingyen és bérmentve.
Néha kétszer két életbe is beleférnék,
most meg itt lógok, mint a macskám farka.
Harmatos cseppel áztatod a kerted kincsét,
ébresztőt fújsz az éles-hangú madárdallal.
Nem búcsúzom, mert tudom, hogy holnap visszavársz,
de ma még fájdalmam gyógyítod az iszappal.
Saját sorsom bogain gondolkozom,
nem vagy többé fölöttem hatalom,
már nem siratlak éjben, virradatban,
esengve nem tárom feléd karom.