Versek az emlékezésről
Ma búcsút mondhattam hatvanöt évnek,
Ahogyan volt, ma úgy látom, csak szépnek,
Öröm és bánat fájóan könnyező,
Anyai szívem, mint hólepte mező.
Mondd, hol a kisgyerek, ki szorongva bújócskázott,
és ha jött a nyári langy eső, kacagva bőrig ázott,
mondd, hol van az a kicsinyke kis leány, ki csendesen babázott,
és nem bánta, ha sűrűn hullt rá a hó,
bár fogvacogva fázott,
merre mentél, kis diáklány, kinek iskolában ülve
apró, ügyetlen kezeit
a sok-sok gyöngybetű oly nagyon meggyötörte...
Téged akarlak
Eltelt három év,
Bátrabb lettem én.
Eltelt három hét,
Elrontottam én.
Egy régi dallam kísér órák óta,
Régen-szólt hangjait a szívembe lopta,
Aztán csendesedett, elhalkult a dallam,
Nem akarta, nem engedte, hogy sokáig halljam,
Évek teltek, és nem dúdoltam el,
Pedig velem volt eltelt évekkel.
Nem olyan régen történhetett valami,
a változás szelét lehetett hallani.
A vasfüggöny elzárt két Európát,
így született meg két különböző világ.
Egy világban élünk, de a Nap így lett más.
Nem vettük komolyan a szabadság hatalmát.
Szánj időt néha magadra,
legbelsőbb gondolataidra,
figyelj a szíved szavára,
a lelked mélyén rejlő titokra!
Tavaszi, ábrándozó szemek
a világból vajon mit rejtenek,
napsugarat, virágot, az összes színt,
mikor álmodjuk a tavaszt,
szépülünk megint.
teatojással szűröm a hajnalt,
az elengedés fém-íze ínyemen
fogrémmel se közömbösíthető.
őrölten szeretlek, megszoktam,
hogy két cukorral is keserüllek.
Az élet szomorú, száraz ágak ringnak,
lelkem bánatos, nem találom a szádat,
támolygok az utca kockakövezetén,
kereslek mindenhol, eldobom verseim.
Még mindig keresem azt a két fényes csillagot,
Mely szerelmünk idején oly szépen ragyogott.
Keresem a Holdat, ki akkor nekem világított
Azon az úton, melyen hozzád eljutok.
emlékezés
Bejártam életem útját,
cipelem múltam súlyát.
Keze már nem volt fiatal,
sőt, öregnek számított,
de gondolataiban még
friss elme ragyogott.
Erdély
Az országnak védelmére,
keletről támadó népek
ellen II. Endre király
Német Lovagok Rendjének
száraz, sivár szálkahalom.
nem bántom az alkarom.
fél éj; fejem húz, de felkel,
repetitív a reggel.
Két kezed mit adhat, csak nagyszerű, mi lehet,
az mutatja meg igazi alkotóképességedet,
faekével lazítod a drága anyaföldet,
mégis kaphatsz tőle ízes, áldott kenyeret.