Versek az emlékezésről
Párommal néhány éve Hollandiában jártam,
Örömömre a királyi Kurhausban szálltam.
Innen utazgattam aztán az országba szerte:
Begyűjteni mindent, ami "szem szájnak ingere".
Utolsó ölelés
Tűzpiros rózsák integettek,
méhek rajzottak a ház körül,
Szőlő indái kúsztak az ég felé,
Öröm az ürömben elvegyült.
Édes, picike voltál,
Pici angyal, míg az ágyadban
fel nem álltál.
Na, akkor
kezdődött a stressz, az ideg.
E helyre születtünk, és sokszor
megéltük, mit ránk adatott a sors.
Sopronban tánccal járt az ősz,
dalolt, bolyongott szertelen,
fényben fürdött minden dallam,
s reggelre, jaj, megállt oly hirtelen.
Nekem...
Titkok kertje az életem,
Ahová belépnem nem szabad,
Nem lehet.
Hiába érkezem, kopognék,
De ajtaját soha el nem érem,
Nem érinthetem.
hiába lett volna tilos
akár csak észrevennem is téged
a sorsnak más tervei voltak
ez ellen nincsen védőoltás
megkaptalak s ez gyógyíthatatlan
Ha majd már nem leszek, Te egyedül leszel,
S én már nem fogom többé a kezedet,
Fájdalom járja át gyötrelmes szívedet,
Sok idő múltával sebeket elvisel.
Gyászba borul két szemem,
Melynek elveszett fényes ragyogása
A végtelenbe vágyom szüntelenül, csendesen,
Messze, hol a távol nesztelenül hív.
Oda szeretnék menni, hol elkápráztat az élet,
Hova minden percben visszahúz a szív.
A Földről elmentél,
nem haltál meg mégse’.
Gondokat letéve
szállsz a messzeségbe.
Ájtatos csenddel eltelik lelkem
e bús, virágillatos békében,
és sorra felidéződnek bennem,
kik lent hunynak a sötét mélységben...
Kószál a gondolat.
Barangol az éjben.
Felidéz, feltámaszt
félig vagy egészen.
A temetőkapun belépve
magamba némulok,
hát itt vagyok megint - a múlt jelenében.
Rám találnak az átélt szerelmek,
Régi dalok és hajdani intelmek.
Követnek, mint hulló falevelek,
Emlékeimben az első a legszebb.