Versek az emlékezésről
Remény, mint egy árnyék, vagy itt,
Miként várjak napfényt? Megsemmisíthet.
Napot eltakarva, vak álmait
E kornak, ember, többé ne dédelgesd!
Mint távolban egy fehér vitorla
Mint távolban egy fehér vitorla,
mely a horizonton alámerül,
úgy tűnik el a szelíd béke,
fájdalmasan könyörtelenül...
f. é.
Milyen messze értünk az élet dús útján
8 és fél, 8 és fél harcos hónap múltán?
Kedves, mért vagy szomorú, mélabús,
terólad írok, hogy eszembe juss.
Az ablakból nézel, s én feléd,
kedves, ó, mondd, a magánytól mi véd?
Belül
Szállok az ég felé, nincs semmi, ami visszatart.
Tudom, mi az utam, remélem, akaratom kitart.
Éjszaka a hold fényében megvilágosodtam,
Sötétből a lelkem eltűnt, felvilágosultam.
Ha egyszer végleg feledném a múltat,
s elmerítenélek magamban, mint egy vízbefúltat,
de gondolok rád sok merengő órán,
ahogy rég szerettél,
és simogatva hullt
a szép szülői szó rám.
Én, énbennem bennem van ez is.
A ragasztás mentén oldódó azonosság.
Reggelente te, te nézel rám vissza a tükörből.
Egy vagy a redővel a homlokodon.
Ő, ő elmerül a szavakban.
Bukott keresztényként látja a világot.
Citromlevet facsar az eleven sebbe, majd fájlalja azt.
Összeér az Ég és a Föld,
falevél köszön el a nyártól,
álmatag kedvvel
még megsimogat egy
kóbor szellő.
Világnak rendje
változó évszakok,
minden évben beköszönt
az ősz egy hajnalban.
Ahogy mész mellettem az utcán,
csak nézel rám némán és furcsán,
és azon gondolkodsz utólag,
mikor eszedbe jut futólag
Sokszor volt a verseidben ború
- az évek súlya a válladra nőtt -
lehangolt lettél, túlzottan szomorú,
több volt benned a tél, mint azelőtt.
vérző testben ép szemek,
szellem helyett
elfáradt lelkek.
szívedhez kedves
- nedves helyek -
Mesélő múlt
Őszintén szeretlek, amíg létezel,
bármit csinálsz, akármit teszel.
Szeretni foglak, szeretni mindig,
szeretni téged életem végéig.
Vége van a bálnak,
Hűvös szelek járnak.
Nagy a füst és a pára,
Ezért kimentünk az utcára.
Ártatlan évekből a valóságba...
Átlépés...
Amíg gyermek voltam, mindenfélét gondoltam,
Gyermek ésszel tele tervekkel, ábránddal.
Azt képzeltem, boldogok az emberek,
Majd én is ugyanilyen leszek.