Versek az emlékezésről
Borult napok köszöntenek reám,
Lassan ködbe burkolódzik a táj,
Hosszú, sötét éjjelek árnya közelít,
Lassan jön majd a fakó hajnal, mi felderít
Mikor mondjam el, és mondd, kinek,
hogy nyomnak a rám helyezett kövek,
ezek elmúlt éveknek azon nehezékei,
melyeket rám tettek mások, s lelkem cipeli.
Szerelem egy másik életben III.
Hosszú-hosszú, különös életek,
végigszenvedni, s jaj, ezt mind nélküled.
Sokszor virrasztott a halál, gyötrelmes elmúlás,
újjászületés, ezernyi ismerős látomás.
Barátnőmmel egy napon van névnapunk,
melyet évről évre mindig megtartunk,
ma Ő jött el hozzám, és kinn a kertben
a nyárt idéző alkony csendjében
beszélgettünk, nevettünk, hol könnyeztünk.
Négy srác hajdanán azon tanakodék,
Hogy a rock tablóját felépítenék,
Felépítenék hangokból,
Húrokból, dobokból...
Felépítenék érzelemből,
Felépítenék szeretetből.
Kék vers, kék sorok,
Kék minden, mit gondolok,
Kék a jég, kék a test,
Kék festő kék képeket fest.
Ne legyen ez senkinek egy cseppet sem meglepő,
Voltam én már életemben baromfitenyésztő...
Tavasszal jöttél, tavasszal mentél
A napsütéssel jöttél gyenge lábaidon,
tavasz volt már azon a napon,
lágy szellő s gyengéd kikelet,
te pedig ártatlan, mint a lehulló virágszirmok.
elragadtatás
Boldog vagyok!
Csak úgy...
mert lélegezhetek,
mert könnyezhetek,
mert érezhetek.
Édes éjszakákon mennyire szerettél,
karjaidban átrepítettél az Óceán vizén,
felhőkön repülve boldogság tengerén,
igaz szerelem, karjaidban meghalnék.
Dörrent, fény villant, váratlanul jött,
a derűs ég kékje verte vissza,
egy pillanatra elvakította,
a gépbe forró levegő ömlött.
Boldog volt a török,
mikor Győrt bevette,
hogy nem tart sokáig,
azt bizony nem hitte.
Múzsavers
A levélben Neked sok mindent megírnék,
de lehet, hogy feléig én el sem érnék,
és elsírnám magam, amiről szó lenne,
nem könnyű a téma, hasogat szívembe!
Emlékszem, milyen volt az élet nélküled.
Egy borzalmas rémület.
Féltem, fáztam, vágyva vártam,
Emberek karjaiban jártam...
Lépteim alól elmúlott Párizs.
Talán mindörökre. Lábam harangnyelve...