Versek az egyes évszakokról
Hideg van, jaj, nagyon hideg,
kihűlt, szelek-tépte világ,
zúzmarás lett a kis ablak,
rajta csipkés jégcsapvirág,
lassan jéggé fagy az élet,
itt bent semmi fény, se meleg,
és lám, mégsem lázonganak
már a vacogó emberek.
Dunyha alatt alszik a tér, a pad,
havas dombon játszik a kis csapat.
A hintát enyhe szellő mozgatja,
a bokrot fehér lepel takarja.
Pehely pilleg a Béka várától a Helyőrség Otthonába
Az éj felgyújtja az ágyat.
Kikerget a dúsan takarózó jég virága a gátra, amin egymagad nem kelsz át.
A tűz visz téged síelve vissza az életbe?
A szirmok itt tudnak tartani?
Ez is az egyik új arca az ősznek,
hegyek fölött most hűs szelek zenélnek.
Ritkán lehet látni az ég azúrját,
alacsonyan járja a Nap az útját.
Csipkebogyókon reszket a reggel,
foszlik az álom pók fonalán,
csillagok fénye gördül a szembe,
ébredés nyílik már sugarán
Ez már az ősz. A nyár
Színei a ködbe bújnak,
Én sem látszom többé újnak,
Akár egy régi zsoltár.
Kopár fák csúcsai az égre törnek,
Ködlepel áttetsző fátylát teríti,
Tarka avarágy búcsút int az ősznek.
Fájdalomteli könnycseppjeit hinti.
Felkelő Nap fényes csillag
ragyog hajnal sötétjébe,
ékes szeme messze pillant,
meglepődik hajnalfényben.
Gombát növeszt a komor november,
bolond gombát tán, úgy vigyorog,
mint bohóc a cirkusz fűrészporos színpadán,
s én érzem, hűvös könnye rám csorog.
Advent
Hűvös, hideg napra ébredtünk,
hópihék röpdösnek a szélben
karácsonyi táncot járva, forogva, pörögve...
Szürke, dermedt pára
omlott rá a tájra,
szája fényeket zabál,
gyomrában köddé válik a táj.
Lassan itt a december, elsiet
a november. Kertek alatt oson
a tél, napról napra hidegebb a
szél. Nyirkos, ködös már a reggel,
fáradtan kel fel az ember. Fáj a
feje a karácsonytól. Milyen fa lesz?