Versek az egyes évszakokról
Ébredj, természet téli álmodból,
Rázd le magadról a fagyott láncot,
Üvölts és tombolj tiszta erővel,
Új idők jönnek virágesővel!
Megérkeznek lassan a legelső madarak,
Újra benépesülnek városok és falvak,
A tavasz szellője lengi körbe orcám,
Nagy léptekkel mentem, új külsőt varázsolt
Számomra a fodrász.
Nézd a csörgedező kis patakot,
domboldalon a kankalinvirágot,
zöldellő fű közt sárga virágát,
hogy simogatja a szél a fűszálát!
Akrosztichon versforma
Télidőnek nyoma veszett,
Alkut kötött a természet.
A tavasz belobbant
egy szempillantásra,
melegét szétszórta,
s rögvest tovasuhant,
nyomában
hófoltos csúcsok,
barnálló dombok,
fű, serkenő...
Túlnan hegyoldalon még barnállik az erdő,
Pőre fák áhítják, várják már a tavaszt.
Múlik a tél, a hideg, a fagy, a jégeső,
Unjuk már, küldenénk márciust, a ravaszt.
Döcögök teljes gőzzel.
Mikor a nyár végre összeér
A november színű ősszel...
Tinta-kéket hint az ég,
hinta lett a vén faág.
Hintázik egy kis veréb,
szökken egyet, száll tovább.
Köszöntelek téged, üde március!
Legyél üdvözölve, rügyfakasztó hónap,
aki megtöröd a télnek erejét,
folyók páncélját, uralmát a hónak.
Ringat a szél, ébred a csend.
Vágyunk hozza el a tavaszt.
Megbolydul a teremtett rend,
Virág dísze lila harmat.
Medvehagyma, igazi tavaszi csemege...
Medvehagyma, igazi tavaszi csemege,
csak a gyöngyvirággal össze ne tévessze.
Levele ránézésre könnyen megtévesztő,
ismerd fel, melyik jó és étvágygerjesztő.
Tavasz, szerelem,
Csodás kellem.
Mindkettőt kedvelem!
Búsul a hóember,
Sapkája már nem kell,
Sírásra áll szénpor szája,
Elgurul fazéksapkája.