Versek az egyes évszakokról
Hideg, dermesztő a szél,
kopasz ágakon zenél.
Tamás ép arra járt,
tündérre rátalált.
Repül a csend álomszárnyon,
Tél-tündér sétál havas tájon,
zúzmarát lehelt a hajnal
ropogó hó s kemény faggyal.
Repkednek a pillangók, ma tavasz száll az égre,
Elhozza a reményt és a tiszta békességet.
Gyertek ti is, kedvesem, szedjünk színes bokrétát,
Rakjuk sorba ruhánkat a szabad kék ég alá!
Mint álmos macska a sutban,
nyújtóz és domborul
az égbolt hamuja, s puha talpán
settenkedik a sok árnyék,
megbújva a csupasz bokrok alján.
Elcsendesül télen az erdő,
némasága mozdulatlan.
Mirtuszok, jázmin-gyöngyök
csillognak gyönge cserjén,
dús bozóton,
faggyal jő a tél-menyegző.
Megjött Hóanyó, jól felrázta a dunyháját,
szétszórta fehér lepelét az egész tájra,
nagyon mérgesen jött, fújja magából
a mérget, soká érkezett, egy kicsit késett.
Elszállt a fecske, szél viszi messze,
a hideg napokon fázom dideregve,
szép, szőke kislány, édes, őszi álom,
szívem őt keresi, ő az ideálom.
Azért tombolt az orkán
Két nap oly gorombán
Mert sok volt a panasz
Hogy illetlen a tavasz
Így tél közepe táján
Fúj a szél és én csak hallgatom,
hogy zörög, cibálja ablakom.
Hófelhőket sodor magával,
jéggé fagyasztó jajszavával
keseríti meg téli napom.
Új év hava de zöld, de zöld,
talán tavaszt ivott a föld,
tűnt teléről reggel regél,
viselt virág, foltos levél.
Szép, fehér, havas a táj,
Hópihécske vígan száll.
Villanyfényben táncot jár,
Nézi őt a holdsugár.
Bágyadt, késő őszi napsütésben
narancsos homoktövis didereg,
elgémberedünk a padon ülésben,
öreg ízület megérzi a hideget.
Tarka szőnyeg, nyirkos talajtakaró.
Görcsös botjára támaszkodva, erre járt ősz anyó.