Fabulák
Gólya Áron nász után c. versem folytatása
Friss gólyahír Fészekháton!
Megszületett Gólya Márton
és kishúga,
Gólya Veron!
Egyszer volt egy irinyó-pirinyó madárka,
leszállott egy irinyó-pirinyó párkányra.
Egyszer egy szemtelen alma
Úgy gondolta, hogy van hatalma
Az ember fölött, ki őt azért vette,
Mert a többi almáját már mind megette,
S hogy ehessen többet, valóra váltva álmát,
Vett még magának néhány kiló almát.
Jeges kövön ezer fóka
Nyüzsög parton szétszóródva.
Csak egy nem leli a helyét,
Billegteti mászva fejét.
Felegyenesedett, két lábát kinyújtva,
Úgy bámulta a nagy fát kigyúlva.
Mutatott szőrös kezével kinyúlva,
Egy szót gurgulázott, nyálat kifújva.
Az igazság néha fáj!
Két majom egy szép napos délután
egymást bolházgatták odafenn a fán...
- Állj!... Állj!...
Mondjuk ez így túl profán...
kezdjük inkább elölről és újra tán:
Tehát!
hetedik ének
Emlékeim ködéből előúszik a régi kép,
Anyám, Apám fiatal, és minden olyan szép,
régi mozi mögött a kukoricás, szőlő, a rét,
nemcsak unokáimnak folytatom e mesét.
A csodálatos, érzelem-dús, léleképítő zene
száll, száll e varázslatos estben fel, egészen az égbe,
és onnan egyenest az emberi lelkekbe, szívekbe,
hogy azokra hassanak, oda betelepedve.
Egy hitehagyott
Imádkozó sáska
Hátrahagyva
Csapot, papot,
Elindult a
Nagyvilágba.
Kis izgő-mozgó madárfióka,
repülni indult a kis butuska.
Hiába intette édesanyja,
kellene még toll a szárnyaidra.
Mikor a szavannát járja,
Szárazföldön nincsen párja.
Korinthoszi oszlop lába,
Fél kazal fér a hasába.
Egyszer volt, hol nem volt,
Volt egyszer egy birka,
Ki a birkaságot jó maga sem bírta.
Csordában élt ő is,
mint a többi társa,
hegyeken-völgyeken át
a dús legelőket járta.
Kiskakasnak kis taraja,
vékony nyakán tolla sincs.
Farkából csak tollpihe nőtt,
így hát neki neve nincs.
Sástövi Breki félve tekintett az égre,
De nem volt ott gólya, örök ellensége.
Csak egy csalogány énekelt az ágon,
Mintha maga lenne az egész világon.
Kaszálás közben megállt a gazda
Pihenni egy kicsit, énekét hallgatva.