Versek a férfiakról
I.
Jó barátaimmal egykor
indultunk vidám csatába.
Ó, rég volt boldog gyerekkor!
Van, ki a tusa zajában
Félórákat várt rám - néha ennyit késtem -
a buszmegállóban, a Blaha Lujza téren.
A földre nézz - remek smaragd,
a szellő itt ma elmarad,
hamisan villog két szemed,
érted sír a lakótelep.
Bonts ki egy zacskó mesekekszet.
Míg csutkáig rágod a körtédet,
néhány élhető zónát megszerkesztek,
és visszaadjuk az állatait a körtérnek.
Kétségbeesetten körbenéztem,
S emlékedet felidéztem,
Milyen volt a szemed, arcod,
S mennyire látszott vívott harcod.
Nem tudom elmondani.
Amit akarok szóban.
Nem akarom sorsom panaszolni.
Nem akarok sírni sem.
Türelem szép erény,
Az idő gyorsan halad,
S korom már előre haladt.
Baj-e, ha tudni szeretném,
Vár-e reám szép remény.
Az "Eldobott rózsa" fiús adaptációja
Állt a fiú a hídon
a fejét lehajtva,
kezében egy üveg
két marokra fogva,
nézte csak a vizet,
úgy szédült a feje,
beleesik vagy sem,
ez járt a fejében.
Hűvös... Ej! Álmos, szilánkéles reggel...
Könnyít az ember... konstatálja,
férfi még mindig. Mert ürít, és állva.
Ím, újabb nap. Nadrág, mély hang,
sercenő borosta-rítta hang az arcon...
Nem kell sokat ábrándozni rólam,
Két meleg tenyérrel is beérem,
Prózában is közelíthet hozzám,
Csak olvasni, írni tudjon, kérem!
Mi lenne, ha
Túlfűtött, vággyal teli éjszaka lenne jó,
de ha nem lenne jó, mi lenne?
Üres poharak után lelkemben csak űr lenne.
Túlfűtött, vággyal teli éjszaka lenne jó,
de ha jó lenne, mi lenne?
Hogy én ki vagyok, az nem titok,
azt suttogják a csillagok bölcs éjjelén a teliholdnak,
midőn összezúzott nefelejcs kelt életre annak porából.
Hogy te ki vagy, az rejtelem,
Teliholdnak füstös fényét figyelem,
hogy füst-e az vagy suttogó illatfelhő?
Jött, és elvesztem kék tengerszemében,
Visszagondolva is még oly eleven.
Felfigyelt rám, rögtön észrevettem.
Tehetetlen vagyok, megint elvesztem.
Fakult a szív
A szerelem fakultatív
Lenne rá inger
De nem meccsel a tinder
...