Versek a férfiakról
Martírság-e nőnek lenni?
Férfiak, férfiak...
Ígérnek szép palotát...
Részedről egy sokat sejtető, kacér pillantás,
és igen jólesik, ha odafigyelek rád?
Cinkos szélben szoknyám lebben,
Napsütésben jólesik a séta éppen,
Balerinalépéssel sikátoron sasszézom,
Utam végén a tengerpartot látom,
Virgonc szellő fújdogálja szoknyám,
Szembe jön az atya, elpirulva néz rám,
Kalapját köszönésre megemelte,
Bibliáját izgalmában sután leejtette...
Buli van Brüsszelben, meleg ám,
rend őre lesújt rá derekán.
Bátornak hittem magam
hintára ültetve,
láncát erősen markolva,
s míg anyám lökte,
az öröm oda volt fagyva
az arcomra.
Tartani azt, kinek tartani oly nehéz:
ködös hamu dereng megfáradt markaiban.
Ki csak szerezni kész,
s ha van már, ontja mind,
mintha sohsem lett volna.
Félelem
Egy férfi ki folyamatosan megmondja mit tegyél?
Szard le csináld amit szeretnél
Bánt amiért nem az van amit ő akar
Hagyd ott majd lesz valaki aki csak téged akar
Csinálj amit szeretnél!
Annak a férfinek, akinek beszél a mosolya, bőréből béke árad, szappanillata van.
Tiszta és üres.
Ím egy tincs hajamból fogadd el drágám
Neked szántam az egy igaz férfinek
Soha nem adtam volna másnak
Óvtam őriztem méltán szerelmesen
De sokszor pödörtem ujjaim között
Rakoncátlan barna tincsemet
Míg egyszer csak hirtelen megőszültem...
Ergo az egóról
Megszeppent gyermek, reszketeg.
Felnőttként ordít, reszketek.
Vézna kis lábbal, félszegen.
Szemében villan a félelem.
Szívem melegében vártam érkezésed.
Minden nap újra reménykedtem én.
Talán észreveszed azt, hogy érted élek,
S hogy jutalmad eddig kő volt, ó, kemény.
Tegnap
Tegnap már más voltál
Már csókod sem olyan volt mint régen
Nem éreztem semmit
Semmi érzelmet mikor ajkam ajkadhoz ért.
Néha annyira aranyosak, bájos tünemények,
de valamikor biztos sárkányokkal keresztezték őket.