Filozófikus versek
Falra rakott fehér csempe,
gondolatok sora a fejemben,
de szóként elérve számhoz,
fekete romhalmaz s káosz.
Itt vagyok, itt vagyok, nézzetek meg jól!
Az önelemzés pásztorát, a rímfaragót.
Ezt a tévelygő bolondot, ki mégis
Rezzenéstelen arccal győz le minden aszkézist.
Volt-e már, hogy bújó homlokod
lombok hűse alá rejtetted,
ki védőn a fény fehér húsát
megette helyetted?
Nem vagyok "szentfazék"! Templomba sem járok.
Imáimat tán ti meg sem hallgatjátok?
Nekem csillagos ég alatt adott Isten oltárt,
az esti szél suttog felém igaz zsoltárt.
Van egy kis gondom.
Egy megoldhatatlan.
Csak egy hibám van,
de az javíthatatlan.
Haladni a megszokott utakon
"Not in service" buszként
kéken, mergásan,
és nézni, ahogy a megállókban
az emberek fellélegeznek,
amikor távolról meglátnak,
de közelebb érve már
nem érdekled őket.
ÁDÁM: Hölgyem, mondd, miért, minek ez?
Ha leszakítod, tán nekünk jobb lesz?
Minden pénz eltörpül,
A tűz elemében felpördül.
Ezért jöttem hát le én
Tiszta szeretetből kelvén.
Feledés homályába merül,
s ha mégis újra előkerül,
már csak a szépre emlékezel,
akkor szomorú nem is leszel.
Fájdalmas az élet,
Test s lélek gyötrelme.
Sebek a hátamon,
Vesszővel szőtt kelme.