Filozófikus versek
Legfőbb az életben, hogy a döntésed
Belőled eredjen, ne legyen kétséged.
Hallgasd meg a többi véleményét,
Figyeld, hogy melyik okoz jó élményt.
Elmúlatott vágyaim,
ma emlékezem,
kísértek álmok
és kísérteteim,
hittem az életben,
hittem, szerettem,
hittem az örök Társban,
kit soha el nem feledek.
Akit folyamatosan keresünk...
Szeretett lélek-társ, szívből köszöntelek.
Fontos vagy nekem, mert régről ismertelek.
Ismertelek régről, előző létekből,
ezért vonzzuk egymást, és nem érdekből.
Mikor először láttalak, nem tudtam, csak éreztem,
hogy valami hozzád köt, és ez nem véletlen.
Arany ködben ezüstösen szikrázva
szívhullám cikázása a fényesség,
az egyensúly megbillent orgiája
hatott, száműzött lett a törpeség.
Tünődés
Egy elnyűtt, öreg Pilon vagyok
kettőnk mély szakadéka szélén,
s a töméntelen súly: mi görbít,
megveti lábam léted mélyén...
Talán egy kicsit kusza minden.
Egy eltévedt csillag
az éji vándor.
Kint ugyan dúlnak vad viharok,
Hallani orkán bömbölését,
Félelmet kelthetne tudom, de
Megvan hozzá lelkem békéje.
Minden, mi létezik, egy.
És mindezt, aki tagadja, nulla.
A költő szemében olyan ez,
Mint rózsán az apró tövis.
"Ne a vak szem és a hangokat visszhangzó fül, hanem az ész segítségével próbálkozzatok." (Parmenidész)
Ész szabad működése a gondolat,
tudat kell hozzá, nem csak puszta lét.
A nyelv beszédbe rejti a dolgokat,
főleg, ha mondandón nagy úr a tét.
Neked/Nekem
Mi nekem árulás, neked öröm.
Nekem a család a baráti köröm.
Fekszem a fűben szótlanul,
szemem így látni most tanul,
felül az égbolt, s én alul,
beszélek hallhatatlanul.
Köröttem fűszálak erdeje
törekszik, igyekszik felfele.
Kis utazás, virághidak felett
darázskörök kékhez lendítenek
rezgő hártyák alól halk fénymesét,
s lég együtt sodor sárgát, feketét.
Mikor két jó barátnő durván egymásnak feszül,
S harminchárom évet dobnak sutba esztelenül,
Nem számít örömben megélt perc, óra, évtized,
Egymást vádolják bőszen párbeszéd helyett.