Filozófikus versek
A kávés poharam aljába nézve
belém hasítanak az emlékek,
a kávécseppekben visszatükröződnek a pillanatok,
a reggel még kicsinek hitt nagy napok,
...a ki nem mondott szavak...
minden emlékben látom magam.
Még figyeltem a szoba sarkát,
a kék neon elindult felém,
és a fejem fölött hasalt át.
Történni kezdünk. Lassú fordulat
az idő növekvő tengelyén.
Érezted már közel a feladást?
A stressz volt az oka, mondottam,
aztán a gyötrelem útján tolongtam.
A gengszterek nem ismernek tréfát
A párduc lecsap...
Egyetlen csillag világít csak nékem
Odafent, a sötét égen.
Ágyamból legalábbis csak egyet látok,
Ránézek ugyan, de semmit sem kívánok.
Kivel vagy? - szegezik nekem.
Lennem kivel is kellene,
halkan visszakérdezem.
Ki van énértem és velem?
Protagórász: Homo mensura, azaz "Minden dolog mértéke az ember
- Nem tudom, léteznek-e istenek,
s hogy Egyetlenként Te vagy az igaz,
de ha már kételyeim sincsenek,
minek nekem az ebben vélt vigasz?
változatok
a.
Ahogy a szellem leereszkedik,
ugyanúgy fel is emelkedik.
Korkép ciklus
Zúgnak a harangok,
zúgnak a rút gépek,
zúg a sötét világ,
lüktető lidércek.
Trianon alkalmából
Kedves, magyar fivéreim!
Mind egy vérből valók vagyunk,
Árpád dicső nemzedéke.
És Ti, bátor, hős székelyek,
Ti is testvéreink vagytok!
Álmomban kitárult a Menny,
lubickolt lelkem apró halként,
amint elért a végtelen kegy,
gondolataim nem álltak gátként
Közömbös értékektől csattogó tenger örvényeiben
Nyugszanak a régmúlt idők dicshimnuszai,
Melyekkel apáink imái vértöl duzzadó mederben
Kilehelték szent rendeléseit, hogy a világ
Magát majd felélve rombolja az erényeit.
Nem biztos, hogy
Történt, de talán
Leigázott ez a világ,
Az idom- és bájkánaán.
Ettem bigott földjéből.
Őrjítő viszketés! Őrjítő!