Filozófikus versek
Valamikor még a hatvanas évek végén indult egy hálózat,
Mely összekötötte az amerikai katonai támaszpontokat.
ARPANET elnevezést kapott a teremtők szemléletben,
Adatok áramlottak rajta a titkos, védett rendszerben.
Fejtegetem saját magam,
Boncolgatom az agyam.
Boncolom elmém, lelkem, testem
Addig, míg meg nem találom, amit kerestem.
Nem tudom, miért, de ez a szeptember más,
annyira egyedi, ez már félelmetesen csodás.
Remélem, nem az utolsó, még maradni akarok,
én nem adom fel, foggal-körömmel harcolok.
Platon emlékére
Szélfútta homok mára a tengelykor,
pergamenbe ragadt bölcs gondolatok.
Szobormagányukban már ők is vakok,
így nem látják, mivé mállik egy hegysor.
- fordul a kocka
- csorbul az él
- egyensúlyát veszti
- mindaz, aki él...
Hol tart a lélek, mikor mondja: gyere.
Hova hív, a tudatlan nesztelenbe?
Várjuk a csodát, hogy valaki megment,
Pedig csak a jelenbe néznünk kellett.
A Végzet mestere
Vészjósló léte ősidők óta
Kelti a rettegést,
Ő maga a pusztulás,
Megveti a vakmerő hencegést.
A világ legyen-e?
E kérdést feltegye
mindenség mindene.
Nos, íme, feltéve!
Feketedoboz a szolipszizmus árnyékában
Tiéd lesz majd titkommal egy feketedoboz,
Földi létem alól mikor Isten feloldoz.
Lény, lány, asszony,
örök dilemma, kit válasszon
a férfi, aki oly szerencsés,
hogy sikeresen keresgél.
Nem ismerem a gondolkodót,
Nem én vagyok a tudat,
Csak egy személyiség vagyok,
Ki még mindig kutat.
Az ébredés hajnalán
Ő lett a téma s a gondolat,
Maga lett a tudat is,
Mely felfogta a dolgokat...
Egy tollforgatótól az élet margójára
Minden gondolatom rímképlet,
Én így fejezem ki a szépet,
A tajtékzó érzelmet,
És hogy mért sanyarú épp ez az élet.
Fenn a magasban egy pici madár repül,
kibontott szárnya a Föld fölé terül.
Aprónak látja lent a hatalmas golyót,
amint rajta nyüzsögnek parányi óriások.
Örök kényünk foglya
Tavai felszínén
Elveszett testem tükre.
Múltunk gödre.