Filozófikus versek
mindig olyan kevés kell
hogy a színesből fekete lehessen
mintha szándékosan tenné az élet
ha nem lenne más észre se vennétek -
Olyan éles ez a pillanat,
Mint a borotva,
Mely a bőrbe hasít,
Karcol a hajnal...
Az ősszellem felismerése által
halad a világ előre.
Ki-ki a maga szintjén emelkedik
a tudáslétrán.
Miért van, hogy négy szemmel sem látok?
Pedig szemüveggel tisztább a világ.
Botorkálok egy házig, hol születtem,
de más lakik benne réges-régen már.
Mondd, miért?
Mondd, miért álljak be a sorba?
Legyek egy megalkotott forma?
Legyek egy mások szerinti norma?
Miért akarom, hogy megértsenek engem?
Miért olyan fontos ez énnékem?
Szivárványt ketrecbe zárni nem lehet,
sem égre felfeszíteni lelkedet,
ám, ha az élet az embert nem veri,
a sorsa lehet egészen emberi,
és akkor rosszat tenni, mondd, minek?
A tolvaj lop, bűntett,
a rendőr a rendszert
védi, büntet.
Napestig dolgozol, időd
nincsen? Bűnhődés.
Vesztünk sorszáma
Tudósok átka, ez a kis szekér száma,
Nem értik meg, hogy lóg a Föld lába.
Fájó hétköznapok, lefelé pergő homok,
arcunkon harcoktól barázdált nyomok.
Harcokkal telt hetek, hónapok s évek,
harcolok, mert így érzem, hogy élek!
te butácska picinyke ember
ne azzal törődj mi lesz velem
bárhogy végződik kettőnk harca
én azt biztosan kiheverem...
"A Gyöngy
a tenger mélyén
kagylóban pihen
észrevétlen..."