Gyászversek
Itt az idő, hogy elengedjelek,
hogy az Úr Jézushoz megtérhess.
Míg lehetett, addig vigyáztam rád,
most az Úr Jézus vigyáz tovább reád.
Egy özvegy könnyei világot égetnek,
Gyászában fürdetik magját az életnek...
Siratják a múltat, temetik a szívet,
Egy örökre eltűnt igaz, hű szerelmet.
Ma utad végéhez értél
Most virágos útra léptél
Mindeddig tövissel kirakva
Róttad csendesen ballagva
...
Fekszik lent a szemetesben.
Lelkem fáj, szívem vérzik,
A bűnös is így végzi.
Nekrológ
Mázas faládába tették testét,
(Arról már lekorhadt a festék)
De lelke benne nem nyughatott,
Itt van már velem a reám-hagyott.
Elszállt egy lélek,
Hátrahagyta a Földet.
Nem tér vissza soha többé,
Új otthona lett a Mindenség.
Gyertyát gyújtottunk érted,
Mondtunk szívszorító beszédet,
Majd rád vetettük a föld porát
Ó, drága, édes nagymamám.
Ki lehettem, mikor ő
Fogta a kezem?
Fiatal, bátor, a kis
Szemtelen.
Halkan simulnak álmaink az éjszakába,
s mi nesztelen zuhanunk a csillagok közé.
Csak félek, még felriadnál,
elrejtelek lehunyt szemem mögé.
Csak térdelek a fallal szemben,
vallatós-félhomály ül le mellém.
Azt gondolnád: imádkozik a szentem,
de kezeim árnyjátéka aligha festmény,
hisz arcodat formáznám magam elé.
Temetlek a téllel,
Fekete rögökkel.
Siratlak tavasszal,
Földet áldó zölddel.
Szeretett, drága, jó Édesanyám!
Elrabolt tőlem a halál!
Számomra továbbélsz,
Szívemben egy hang arról mesél:
Lát Téged Isten kegyében,
Megnyugvásra leltél az Ő szívében,
Földi életed ugyan véget ért,
Ám most angyalok harcolnak kegyeidért...
Ódon, régi öregúr tétován bolyong az éjszakában.
Továbblépne a hídon át egy másik világba.