Gyászversek
Tudom, Te akkor is vártál,
de én nem voltam veled.
Tudom, Te mindent megadtál,
de én nem fogtam kezed.
Odakint szél fúj, hideg.
Arcom most kemény, rideg.
Újra lenyugszik a nap,
Elbújik ott alant.
Nem lehetsz már velem,
elragadott a halál,
rettentően hiányzol,
Drága Nagyikám...
Messze virít a temető, mécsesek fénylenek,
Sötétben a gyertya fénye világítja az eget.
Annyi virág a sírokon, belepi a fedelét,
Mennyi könnyet hullajt, ki elvesztette szerettét.
Ha a csillagokra nézel mit látsz?
Csodásan csillogó pici fényeket,
sok ember megkeresi ki-ki saját
csillagát.
Bókoló gyertyák, virágok, nevek,
megannyi fejfa, számtalan kereszt,
emlékek, lelkek, fájó emberek,
régiek is, kiket csak a mesékből ismerek.
Szia, Nagymama!
Milyen boldog voltam!
Szüleim kezét fogtam,
aztán kosárkámmal a kézben
előre szaladtam a fényben.
Csókot adtál a harcban,
Színt adtál szavamban,
Ha boldog voltál föléledtem,
Meghaltál, becsukódott szemem.
Huncut szemed csillogása,
Dús sörényed hajlongása,
Lépteidnek dobogása,
Nyerítésed visszhangzása,
Hiányzik.
Ismerősök, kik a pap beszédén könnyeznek
És egy koporsó, melyet most a mélybe eresztenek
Megható szavak életedről, és immár elveszett jövődről
Melyek belopóznak a szívekbe, mik véreznek a sebektől...
Valahonnan,
valamerről
becsavargott kertek felől
őszi rőzse csípős füstje...
Csonkjáig ég a gyertyaszál,
apám, a lelked mennybe száll,
virághalom és fájdalom,
hogy itt hagytál, úgy fáj nagyon.
Ó hogyha látom anyám sírját,
mindig felidézem simogató hangját.
Mindig csak adott úgy vigyázott reám...
Tente, Drága... tente... aludj csak csendesen...
Nehéz takaródat én le nem vehetem...
Melléd bújnék, Lelkem, csodálnám szemedet,
dúdolnék én néked édes énekeket...
Utoljára akkor láttalak aznap este
Mikor a lelked a mennybe ment
Utoljára akkor...