Gyászversek
...hamuvá lettél, jó anyám,
pihenni mennybe szállt a lelked -
ki fog majd este várni rám?
Hűvös az idő.
Január közepe.
A földet hó takarja be.
Könnyeim arcomra fagyva nem hullnak le.
Esett a hó... januári éjjel
fekete gyász fehéren érkezett.
Tudtam, hogy jön, itt volt az a vészjel.
"Így ért a hajnal", mondták részvéttel...
Utoljára, mikor találkoztunk,
Sok szép emlékről daloltunk.
Együtt voltunk mi, a három jó barát,
Látszott rajtad a betegség...
Mint kéretlen kabát.
Gyermek voltam, mikor utoljára láttam,
Már nem jöhetett, hiába is vártam.
Az örök vadászmezőkre távozott
A bohém életművészet hérosza,
Egykor volt legendás, vagány diákom,
A sziki halászléfőzés bajnoka.
Alkony szállt a téli tájra.
Az öreg Nap most megpihen
Megmártózva a semmiben.
Sokszor volt már és lesz ilyen.
Ez ma mégis más, azt hiszem.
Elmentél,
De miért mentél el?
Miért hagytál magamra ez ürességgel?
Felém csúszott a korong a jégen,
De tudom, hogy van egy jó hátvédem!
Tudtuk, hogy a fák tovább élnek...
de minket már csak a gyökerek,
a gondolatok, a tűnt ölelések,
a záporban ernyő alatt futó,
boldog percek kötnek.
Amikor még otthon láttalak,
Az asztal mellett ültél a széken...
Hosszan átöleltelek, féltőn.
Vártuk a mentőt, s kértük a Teremtőt...
Egy vasárnapi nap,
mint egy pillanat.
Egy fekete lepel lett az életem,
szóltam, várj!
Kértelek!
Őrizlek én idebent,
s átszeljük a végtelent,
utadat el nem hagyom,
ez nekem minden vagyon.
Hol vagy? Merre jársz?
Miért hagytál itt, apám?
Mit tegyek? Hogy legyen?
Miért nem lehetek Veled?
Gyönyörű nő, sokan szerették,
a színjátszás az élete volt.