Gyászversek
Cseh Tamás emlékére
Bámullak, hold-titok,
nézlek, mint soha még...
Emlékek tengerén
siklik kis hajóm.
Szépet továbbviszem,
fájót itt hagyom.
Hát elmentél, végleg itt hagytál,
Sajnos, többet közöttünk nem járhattál.
Te, aki fiatalon annyit játszhattál
És mindig mindenkihez szólhattál.
Aki szívből gyászol,
az nem kötözködik,
fullánkját nem vájja
senkibe se tövig.
Százharminchat év.
Azt mondtad, eddig fogsz élni.
S most szótlanul számolgatom,
mennyi maradt még.
Csak ült a szikla peremén,
Ő... elhajózott délre.
Várt rá, s gyönge teste a tengerbe hullt.
Ma már ezen sziklákon szellemként táncol.
Egy éve már, hogy az április elrabolt,
Egy éve már, hogy nem érint kezem,
De rólad én meg nem feledkezem:
Téged idéz csillag, Nap és a Hold.
Talán elveszek,
Mint a forrongó özvegy nyári délután,
S nem talál meg senki.
Mintha csendben csak szeretnénk
Mintha mindig veled lennék,
mintha csak mi ketten lennénk,
mintha soha el nem mennénk,
mintha csendben csak szeretnénk...
Itt vagy velem
friss ágyások mélyén
halódó öregek szemében
gyermekem intésének
ritmusa repít
hozzám hirtelen...
Itt állok némán, és tördelem a kezem.
Szívemet ólomsúly húzza le a mélybe,
Szilárd hitem köve került végveszélybe.
Könnyáztatta szemem faurnádra vetem.
Régen volt, de még ma is éget.
Hamar megismerted a véget.
Felfogni is nehezen tudtam,
az idő döntött, nem gondoltam.
Vonaton ülsz, szemeid könnyektől szenved.
Vonaton ülsz, örökre itt hagysz minket s mindent.
Nem búcsúztál, mert nem tudtál,
Csak elindultál.
Egyedül mentél,
az égen egy csillag lettél,
nem dobog már szíved többé,
de szívünkben őrzünk örökké.