Versek a halálról
Egy árnyék ült a vállamra,
ellenség és legjobb barát.
Ébren vigyáz álmomra,
Olyankor megmutatja legrosszabb oldalát.
Reggel a Nap felszáll, az égen útját járja,
Egész álló nappal nincsen neki párja.
Estefelé már egy üveg bort kibontok,
Figyelj, mert lehet, ma valami fontosat is mondok!
Végy egy lélegzetvételt
És most éld át a halált
Legyél te a legjobb vétel
Az élet-halál piacán
Kőkeresztek márvány csöndje;
térden gyászoló anyák:
könnytől háta mindnek görbe,
s mintha átkuk mondanák.
Vonulnak már a vadlibák
az ősz elől,
gúnár elöl
repül, eget hasít - írják
a V betűt.
Egyszer mindenki meghal. Mindenki.
Lehet Istent játszani,
többnek látszani,
de még sose volt senki,
aki túlélte volna,
az élet a halál koporsója.
Tiszteleg az élet előtt a holt,
perceink pörögnek, ilyen gyors
még sohasem volt
az elmúlás érzése,
mint egy titkos seb...
Csak egy ember, semmi más...
Van még belőle jó pár.
Hisz sokan vagyunk,
Sokan is halunk.
Fent a fellegekben jár Ő.
Barna hajában ezüst szálakkal
száll a széllel.
Ha majd elmegy a Nap,
s beborul az Ég,
elveszik a fény,
s csak az emlék marad,
akkor érzed igazán,
mit is jelentett neked,
fájó hiányát,
hogy többé nem ölelheted.
Leszakadt az ég alja,
a városokat elborítja,
az embereket áztatja,
és nincs megmentő bárka!