Versek a halálról
Egy óvatlan mozdulaton múlik,
S zuhanunk a tátongó mélybe...
Hamuban szelektált lenyomatod rejtező emlék.
Feljajdult urnák, ledöntött piedesztálak,
"elbujdokolt, mielőtt felismerték..."
Zokogó zsebekben görcsbe tévedt ujjak várnak.
A halálnak szaga van
savanyú érdes mellyel
megjelöl birtokba vesz
olvasom a Svédben
előjönnek képek
fekszik élettelen...
Nem viselte kínját, mi ily irgalmatlan legyen,
S csendben:
Állt magába fojtva mindent öntudatlan testben.
Hull a hó, hiszen újra itt a tavasz
Hull a hó hiszen újra itt a tavasz,
Cool a jóhiszem, a káosz ravasz.
Akár én is lehetnék az. Akár te
...mellett feküdni. Ott, ahol annyiszor
elgondolkodtam rajtad. És majdnem
rajtam is keresztülgázolt egy-egy
Változat Vörösmartyra
Mikor pennám fogtam, tiszta volt az ég.
Bimbózott a fa, mesét mesélt a szél.
Dolgozott az ember, de szerette azt,
Szeretett a szív, sose volt panasz.
Ha eltűnnék e föld színéről,
Ki siratna engemet?
Ki tudná azt, ki voltam,
S őrizné emlékemet.
Tudom, hiszed, leszel, ki itt marad...
s úgy gondolod, hozzád ez sincs közel,
s ha szól, elűzi bármelyik szavad,
de mint szokott, majd hangtalan jön el.
Nem volt elég a múlt sora,
A természet él az ember nélkül is boldogan.
Halált virágoznak idén a fák.
Eldobott maszk alatt halott az ibolya.
Meddőn lengenek a téren a hinták.
Sápadtabb lett az anyák mosolya.
Te voltál az igazi útvezetőm.
Ha lementem az útról, te visszasegítettél rá.
Azt hittem, a nagy felvásárlás csak amolyan szóbeszéd.
De a boltban látom, tényleg több vesztette a jó eszét.
Üres polcok, kígyózó sorokban roskadozó kosarak tömege.
Mással nem törődő, tolongó, morgolódó emberek közege.
Történt egyszer,
hogy egy asszonyember
teljes szívvel kívánt valamit,
s e kívánság lejjebb csúszott
szíve alá, úgy két arasznyit,
mi méhe mélyén kioltott
egy érintetlen, édes kelyhet,
s így e dédelgetett, régi vágyból...