Versek a hiányról
vak hold úszik az égen
csak őriz meg nem ért
imbolygó felhők közt
bujkáló szellemként kísért
Csak ez a szék
itt szemben velem
oly üres,
kihűlt helyeden,
mint a csönd,
ha nem hallja senki sem.
Minden ugyanolyan, de semmi sem ugyanaz
...az idő megy s menekül...
Az évek szálltak, mint a sirályok az égen.
Az idő formálódott a bódultság viharában.
Egy tündérmesét daloltak a szajkók
valahol túl az Óperencián.
Lidocain az ébredés képzete
Mintha már létrejött volna
Összegyűlni lézengés
Az elválás megható
Ereszcsatornák a reggeli fényben
Minden kerület apróbb ismertetőjegyek halmaza...
Fülelnéd a régi dalt,
de nem hallod, hiába
könyököl sok nyári emlék
lelked ablakába.
Sétálok a Duna-parton,
Arcomat a fény felé fordítom,
Homlokomat perzseli a nap,
Vakítanak a fénysugarak.
Légben szálló füst, könnyek hordozója,
vágyak messzeségben, sorsoknak tudója.
Szilánkos jégvilág, sziklapáncél védi,
kopár a kőszikla, örömöt nem érzi.
Emlékezés
Ködös hajnal, ódon falak,
Benne emlék, mi itt maradt,
Könnyem csordul, szívem szakad.
Édesanyám, emlékszel még?
Mondd csak, anyám!
Emlékszel még, mikor kicsi voltam,
S a hasadban vidáman
Rugdalóztam?
Hetek óta már, hogy nem érzem csókodat,
S illatodból is csak, mi párnádon maradt.
Elmentél, úgy hiszed, nem szerettelek,
Pedig, mint én téged, szeretni sem lehet.
fogócskából telefonnyomogatás
családi összejövetelekből hívásozás...
Hulló levelek,
elvetélt álmok.
Bizonyosságok,
melyekre hiába várok.
Ködbe veszett holló hangja;
mécsesillat füstjét kavarja
a szél hűvös suttogása...