Versek a hűségről
Szemedben látom fiatalságom
Májust a szerelmes tavaszt
Szememben izzik még pillantásod
Tekinteted fénye magával ragad
Nehéz idők ezek
Én melletted leszek
De most én rólad már le nem teszek
Egyszer úgyis begyógyulnak a sebek
Sorsom szele elrepített szülővárosomból,
azt reméltem, valóság lesz a vágyott álomból.
Munkával telt hosszú évek monoton peregtek,
törzsvendége lehettem csak Zalaegerszegnek.
Kedvesem, légy te aranyló napom,
s én fényedben fürdő ezüstszín holdad,
sugarad, ha lanyhul, átvállalom,
s izzok mint nap, míg fáradalmad olvad.
Mert ott vagy a szóban, a hangban, a légben,
a végtelen űrben, a fényben, az ízben,
és fent a felhőkben, a napban, az égen,
a csókban, a kékben, az őszinteségben.
Mikor vízcsepp voltam, az égből, a mennyből
lehulltam, lehulltam gyöngyszínű szemedből.
Harmatcsepp is voltam fűszálon, fűszálon,
karodra folytam, hogy kezed rám találjon.
A ligetek közé esett nyugalom,
fájdalomban a lelket uralom...
Nem ver a szív, ha nem doboghat érted,
Hasztalan a kéz, ha nem érinthet téged.
Nem mozog a száj, ha nem csókolhat,
Nem lát a szem, ha nem csodálhat.
Tulajdonképpen pókhálós bennem a "rend".
Eredetileg magányos, de lenyugtat a csend.
Nem várom, hogy magasztalj,
Csak becsülj meg, kérlek!
Maradjon emlékeidben
Minden szép ígéret.
Csöpögő napsugár,
jer hát, tavasz,
ólálkodnak néhol
még fekete varjak!
Házasságunk nem lett béklyó.
Szerelemben minden szép s jó.
Szeretetnek ruhájában küldtek téged hozzám.
Kedvesem és férjem is vagy.
Néha, mikor lenyugszik minden,
Csendben magamban elmélkedem.
Évek mennek, napok, órák, percek,
Telik az idő, és észrevétlen öregszek.