Versek a hűségről
legyél hatalmas,
legyél a minden,
legyél a tűz, a láng,
a bűn legyél te bennem,
legyél az élet, legyél a halál,
legyél olyan, mi eddig sosem voltál
Elrejtenélek
megáldott szerelmünk templomában,
ahol halk vágyakat suttog minden ima,
sejtelmes álmaink oszlopcsarnokában,
amit átsző a hold homályos udvara.
Nélküled álmatlanok az éjszakák,
Mert hiába duruzsolnak a fák,
A szerelem hatalma szívemen átjár,
Bár tudom, nem szeretsz engem már...
Ösvényen árad a korai sötét,
lassan kinyílnak az égi terek,
a hold is elhúzza felhőfüggönyét,
égbolton virraszt a csillagsereg.
Cáfold a szerelmet,
Vagy legalább tagadd!
Hazudj a szemeddel,
Vagy mondd az igazat!
Az élet hosszú, rögös útján egykor külön jártunk,
Még nem ismertük egymást, nem tudtuk, hogy kire vágyunk.
De hosszú utunk minket végül egymáshoz vezetett,
S kézen fogva mentünk tovább, amerre csak lehetett.
A születés halálba görbül
suttogja fülembe törvényét
a Lét
és a Természet beleőszül
Amíg betoppan éltem végórája,
egy régi téma kínoz még nagyon,
a szép családom ősi életfája
ont-é ölelkező gallyat vajon?
Benned vagyok, bár a testem tőled messze,
Ez lett a te lelked, és az enyém veszte.
Eléd teszem
gondosan megterített, hófehér abroszon
üvegszívem,
megtörik benne a fény
az alján és a tetején,
ott láthatod magad benne,
mint szikra a megtörhetetlenben,
ott, a fénynyaláb legmélyén...
Száz világot is átszeltem volna,
ha lett volna esélyem, érdemem.
És rohantam volna fuldokolva,
míg hozzád meg nem érkezem.
Négysoros
Sírig tartó hűségedet nem feledem soha,
Hitvestársi szerelmünkhöz nem leszek mostoha.
Élet óceánján igazgyöngyre lelni,
sosem könnyű annak, ki mélységét járja.
Ám hatalmas hiba vitrinedbe tenni,
mert ki így cselekszik, örökre megbánja.
A széllel szálltak el szívünknek hangjai,
Pennánkból születtek szerelmünk lapjai:
"Be csodás számomra már a puszta léte,
Mint a víztükrön ringatózó - Holdnak tükörképe.
...Az öledbe temetve,
Magam neked megadni
Szavakat nem keresve.