Versek a hűségről
Fárasztó munka, nehéz nap,
az ember csak ennyit kap.
Ám az este újra enyém,
egy bárba tértem hát be én.
Mit tenne, ha mindezt tudná?
Egy idő után talán unná?
Vagy csak lassan, halkan átkarolna...
Esetleg leejtene majd a porba?
egyszer egyek voltunk akkor és örökké.
ketten eggyé váltunk, kis aranyrögökké.
megperzseltük egymást és a nagyvilágot,
szent tűzben lobogva álmodtunk egy álmot.
Hozzád tartozom, mert a rabod vagyok,
Szerető szívem is csak érted dobog.
Érezni, melletted lenni egész nap,
Nem akarok szabadságot magamnak!
Álmaimban Veled járok
Kéz a kézben, így sétálok.
Bámul ránk az utca népe,
Nem hiszi, hogy kéz a kézbe`...
Ha alszol, elalszom,
fölébredsz, ébredek,
sorsod sorsomba kódolt,
akár a végzetem.
Sárga háznak régi falán:
Zölden takar a borostyán,
Cserepeken eső dobol,
Menedékért kutya lohol,
Törött ajtón áttapicskol,
Majd rögvest álomba iszkol.
Ennyi időt eltölteni együtt akárhogyan nem lehet,
ehhez feltétlenül kell kitartás, hűség s szeretet,
jól tudjátok ti ezt, és legyen ez nékünk példakép,
hogyan csinálta olyan jól az a régi nemzedék!
Te légy a hajnal, ha álmom véget ér,
a tündöklő napsugár, mely utamon elkísér,
egy lágy fuvallat, oly hűsítően szép,
a tiszta vizű tó, melyben arcod látom én.
Újjászületnek a fénylő csillagok
Köszöntő
Múlnak az évek, de a jelen ébred,
benne rejlenek a csodás remények,
boldogságod árasztja a bőséget,
ne legyen vége a tündérmesének.
Két kis borsót görgetett a szél,
Az egyik te voltál, a másik én.
Senki sem tűnik el végleg,
Emlékeinkben továbbélnek.
Most mégis úgy tűnik, elmúlt,
Egykoron fényes mára elfakult.
Szívemben percről percre nőnek a falak.
Egyre csak magasabbak és magasabbak.
De mit rejthetnek oly nagyon?
Tán ide van bezárva minden lelki vagyon?
Köszönöm, hogy te vagy nekem,
akivel megoszthatom
az életem.