Versek a hűségről
Erdélyi útiképek IV.
...mint ki titkos randevúra kész,
valahányszor megállt a vonat,
szívem egyre jobban dobbant...
Neked adnám a szívemet,
elutasítod, nem kéred,
Neked adnám a lelkemet,
itt van, fogd, vigyed, a tied!
és három szonett
Bár továbbsodort a Sors minduntalan,
és szívem falán gyűltek a sebhelyek,
nem menekültem - az úgyis hasztalan -
de múltam rávett, hogy óvatos legyek,
persze nem húztam magam köré falat,
és még elszédítettek a szép szemek,
de minden megváltozott egy perc alatt,
mikor egy szép napon megismertelek.
Csak spondeus
Asszony mellett tart ki s létez hát mindég
testemben minden porc! Égő tézisben vág
át rajtam pulzáló gond, hogy - (ketten vallják
édes szívvel, rejtett orcával furmányos
szédelgő érzést?) - úgy fáj vágyódás még lágy
szempillantásod tengerzöld fényéért s...
A szerelem az olyan levegő
Amitől boldogan lélegzem
A mosoly az egyetlen nyelv
Melyet minden ember megért
Lázban ég az egész világ
Angyalok dala ha nekem szól
Ha visszatérek a fényes Naphoz
Akkor is mosolyogva beszélj hozzám...
Fenn egy magas fán ül
átázva, merengőn
csapzott madár búsan
ott fenn, a dombtetőn.
Ahogy reád gondolok merengőn,
Kár keseregni most a múlton.
Egy hamiskártyás volt az idő véled,
Kinek nyoma nincs már a poros úton.
Már fent ül trónján az éj királynője,
tenger hullámzik palástja alatt,
rámosolyog a Hold, hogy üdvözölje,
szétáradó fénye dagályt fakaszt.
Megláttam, és nem hittem,
Ez a lány hogy lehet szingli?
Miért neki szabad a szíve?
Ebben nem akarok hinni.
Téged látlak, csupán csak téged,
Szagollak, tapintalak, ízlellek, érezlek.
Te vagy nekem maga a Művészet,
Az Élet, a Halál, én pedig a Hűséges.
Megálltam és a könnyem lefolyt, mint gyertyán a viasz.
Tudom, hogy a vad emlékem eltorzult és pimasz.
...nevetőn kicsorbítja
a sejtnyi életet,
s bárhogy nyugszik a Nap,
ó, mennyire imádom,
veled még ősszel is,
csábítón kacag.
Mert Ő elérhetetlen II.
Zöldellő virágtenger, ahol nap mint nap megpihensz,
Ez az a kert, miben nyomod lelt örök békét.
A sövény rejtekén sóhajod tovalibben mellettem,
Friss harmatként szórva könnyeimet szerteszét.
Mint kialudt tüzű
szerelmes szavak,
szépen hagyott
üres sorok
érted bomlanak.
Ha majd hajadban ezüstcsillám ragyog,
arcod bársonyán sápatag lesz a pír,
szemed sem tündököl úgy, mint a zafír,
ajkamról akkor is neked szól dalom.