Versek a hűségről
Emlékszel? Volt egy hattyú, hófehér,
éj-fekete pedig a másik.
Dalolt a fehér, ha jött az este,
és így ment ez éjszakákig.
Ajánlatokkal kopogtatnak ismeretlenek,
Ajánlatuk igen kemény - nem érintenek,
Bár normális azt mondaná: tedd meg, amit kell,
Csak így szakíthatsz a régi szerelemmel
nem én változtam - te énbennem
tükröd vagyok s noha
magad fürösztöd meg lényemben -
amilyennek látod bennem lelked
olyanná váltál olyan vagy
Fehér szálfák között
Jár egy alak halkan,
Hófehér föld fölött
Néhány lépés koppan.
Elmerülve a jeges víz körbevesz.
Közben elfeledett álmot fejtesz.
Elhagyott fényed őrzi a jég.
Álmokon tűnődve ér a vég.
Úgy szeretném elmondani,
Fényem vagy az éjben,
Úgy szeretnék elolvadni
Szép szemed tüzében!
Akár szeretsz, akár nem,
Birtoklod az életem.
Bárhol jársz, mindig tudd,
Hogy Én épp Rád gondolok!
Már nem is tudom, milyen szeretni.
Gyűlölök élni s csak szenvedni.
Az sem rémlik, milyen ez: szeretve.
Sok gonosz, maró szavad fejemben.
Égő nyárnak színes virágpalástja,
Zöld fűszőnyeg lábam előtt hever,
Ezer pipacs tüzét rám csókolja,
Virágillat rózsát bont szívemben.
Csapongó pelyhek hűtlen pilléi között
szívről-szívre szálltam, de már nem repülök.
Ha egyszer szirmokat tép
Odakinn majd a hűvös, őszi szél,
Ha majd utoljára is még lép,
Ami késztetett, s ami már nem fél:
Veled leszek része a végtelennek,
Szónoka örök szerelmednek.
Azt mondtad, várjak rád,
- és én vártalak,
míg bimbóból virág fakadt,
- és még mindig vártalak,
szirmokon már a nyár szaladt...
Gondolkoztam,
És nem foglalkoztat miért mosolyogsz, ha nem vagyok melletted.