Versek a hűségről
Bárhol bármikor, hozzám tartozol,*
szíveddel lelkembe fényt hordozol...
Hazy
míg alszol némán figyelem az arcodat
te mit sem sejtesz, mégis hallhatod a hangomat
ez több talán, mint a szó
mert egyszerű és olyan jó
ha elveszek, te találj rám...
Nem is tudom, kezdjem e versemet,
Százszor átírtam, a lényege mégis egy,
Szeretetemet feléd ezzel kifejezem,
Gondoltam, gondolatommal megleplek.
Ha semmi mást, de azt elhiheted nékem
hogy emlékedet őrzöm, meddig csak élek
minden egyes szomorú dombod és völgyed
honnan néztem, hogy csókolja Nap a földet
találomra felvett kövek
lepattannak a horizontról
ködbe bújnak a régi legyek...
Te - a
régi vagy,
ugyanolyan jó,
ugyanaz, akihez
szívem elvezetett,
mert lelked a lelkem
vigasztalja, szeretetem
szálait erősen megtartja...
Ősszel, ahogy leesik a fáról egy levél,
és a föld, mint ölelő anya fogadná
magához, mint egy szem gyermekét...
Télen, ahogy száll a szélben egy hópihe,
és a szél karmaival, mint éhes tigris ragadná el
a végtelen semmibe...
(Mártikához)
Alkonyat terít most csendet a halk fájdalomra
Tompa érzésekre, s őszülő hajamra...
Minden dobbanását hallom bús szívemnek
Alkonyat veszi el fényét szemeimnek...
Újjászületés
Sétáltam az utcán, mikor halálod történt,
fel sem fogván, hogy veled mi történt.
Csak hazaérve vártak kisírt szemekkel,
s dermedve álltam választ keresve.
A hajnal fényében kereslek,
hogy fénylő napodat nekem add,
velünk a mesebeli idő:
megszépíti az álmainkat.
Ha majd...
Ha kell, megfogom két kezed!
Ha kell, vállamra hajthatod fejed!
A bánatod elmondhatod nekem!
Hidd el, segítek a bajban is neked!
Őrizni augusztus estén csillagok fényét,
éj kékjébe mártott lelkek meghitt békességét.
Áhítattal szemlélgetni egy kis fényes pontot,
találgatni, elmerengve, miért lett az pont ott?
Bár mára
elveszett a csillogás
Lelkemben még
ott villódzol ma is
Megtörhetetlen...
Elvesztem...
elveszettként bolyong,
szétszórtan a testem,
darabokra törtem...