Versek a hűtlenségről
Esküszöm a fogyó Holdra.
Ha nem kellek, hát lesz még dolga.
Meggyűlölöm egy nap végleg.
Vége lesz a tisztességnek.
Hiányzik az a mosoly, nem kérdés,
hiányzik az a pillangós érzés,
hiányzik már a hallott szeretlek,
hiányzik, de soha nem feledlek.
Mint földre hullott falevelek,
Szavaid oly értéktelenek,
Hazugság volt minden szavad,
Vagy tán volt, ami igaz?
Volt, minek hihetek és nem galád,
Nemcsak szépítés volt, hogy kihasználj
- Istenem, az az első találkozás!
Ahogy szomorú szemeiddel az enyéimbe néztél
azon a szilveszter éjszakán,
éreztük, hogy a sors halkan, mosolyogva,
mint a kisdedeknek, dirigál.
Itt fekszel mellettem,
zokogva mondom, megértelek,
miközben lélekben letérdelek
eléd, s csak könyörgöm, hogy
ne bánts még, ne bánts még.
Amerre én járok, harmatos az út előttem,
nem sírok már többé, nem hullajtom könnyem.
Hűtlenségem ára lett nekem a vesztem,
feleségem kirakta a szűröm, hajléktalan lettem.
Emlékszem még mikor kezemet fogtad
És a fülembe halkan azt mondtad
Örökké együtt és csak engem
Te vagy az egyetlen szerelmem
Fájdalmat könnyű okozni.
Ha szív szeret, nehezebb nem viszonozni.
Ott és akkor
hátba szúrtál,
ott és akkor
nem mozdultál,
elámultál,
ott és akkor
döntöttél,
maradtál...
Fásultságom meggátol,
Bizonytalanságom eltántorít,
A szó nem jön magától,
És ez elszomorít.
Kétely gyűlt lelkembe.
Bánat ült szívembe.
Megismertelek és megbántottál.
S rájöttem, nem szeretsz már.
Boldog vagyok. Vagyis voltam
Egy furcsa éjszakán.
Csak magamban kóboroltam,
És ott állt az a lány.