Versek a hűtlenségről
Fél-szerelmek kútjából
titokban kortyolni
nem törődni az árulással
féligazságok útján
lopva bandukolni
nem számolni mégsem
a lebukással.
Elhal ezernyi gondolat
A te piszkos kis szavadért,
Hogy hazudni mersz...
Randevúdra dzsalva,
vacsorán agyalva
"Einstand van apuskám."
Jobbra mész, vagy balra?
Házasélet nagy szerelemben.
Másra nézni? Az lehetetlen!
Csak Őt öleli, csak Őt látja.
Megmosolyogja a barátja.
Neki mást is ölel a karja,
titkos szeretőt be is vallja.
Barna csigaháznak toronyszobájába
Van az én kedvesem örökre bezárva.
Harmat hajló fűszál ívébe feszülve,
Vágyik énutánam, majd` meghal szegényke.
Haragos az ég,
Mióta egyedül vagyok.
Úgy érzem,
Pokolra juttok.
Nem ismerem magam, hisz tükörbe sem nézek
Unott hangod súgja: itt az idő! - félek
Bolondként harcoltam, harcoltam a semmiért
Soha ennyit még nem tettem... Soha! Senkiért
Életem második megbánása
Volt még egy. Volt egy áldott nagy szardarab.
Hazug, kényes, féltékeny? És még meg is csal?
Köszönöm, nem kérem. Elég volt ebből.
Nem volt életem. Ez már végleg eldőlt.
Rám nézel, de mást látsz.
Úgy érzem, neked játék ez a szerelem.
Mondd meg, ha nem kellek már.
De én nem feledem nevedet.
Követlek, és megmondom a szemedbe.
Azt mondják, szeretni nem bűn,
Azt mondják, szeretni jó...
De kérdezem én, ez kinek való?
A szív nem kérdez,
Nem kér tanácsot,
Csak érez.
A sóhajokban könnyű illat bujkál,
s hol zöldje bágyad harsogó füveknek:
a fák mögött, a rég kiszáradt kútnál
fülledt homályban rőt titkok születnek.
Sárga háznak régi falán:
Zölden takar a borostyán,
Cserepeken eső dobol,
Menedékért kutya lohol,
Törött ajtón áttapicskol,
Majd rögvest álomba iszkol.
Lógtam már a cérna azon oldalán,
Hol csalfa marionettbábu voltam,
Naiv, kíváncsi és hazug szolgalány,
Mert fehér kendőm oktalan eldobtam.
Késő éjjel, mikor a lelkiismeret furdal,
A fejedben egy hang szólal.
Nem is, inkább énekel,
Hangja az egekbe repít fel.