Versek a hűtlenségről
Kétely gyűlt lelkembe.
Bánat ült szívembe.
Megismertelek és megbántottál.
S rájöttem, nem szeretsz már.
Boldog vagyok. Vagyis voltam
Egy furcsa éjszakán.
Csak magamban kóboroltam,
És ott állt az a lány.
Csalok, ha csalatva
vagyok? Ettől
én boldog vagyok?
Amit nem tudok,
az nem fáj?
Feltörő sorok egy megtört szív bugyrából
Megborult elmém homályos fátylán süt át a holdvilág,
Bűneid, mint tompa kés, hatolnak bordáimon át...
A félretett dalszöveg
Soha nem szeretett, nem is fog igazán
A lány,
Aki játszott már a hűtlenek színpadán.
Ha tényleg elhitted, hogy visszajön,
S szíved majd örökre megbocsájt...
szemed tüzében izzik a nappal
pőrén állok az ágyad előtt
szívembe fészkelt szerelmed hajdan
gyorsan lehúzom azt a redőnyt
Más arc, mint a tied,
Minden, ami megy, az mindig siet.
Kegyes hazugság nem fáj,
De mélyebbre üt, mint bármi más.
Ez egy csendes busz.
Egy alvó emberekkel teli
Hajnali járat.
Kellemes szellő, fa alatt árnyék,
dalos madárként messzire szállnék.
Észrevétlenül elrabolt lelkem helyére
Csak csend, kiégett parázs került,
Közömbös, élettelen évek
Valaha volt létezése feledésbe merült.
Pilláimon fájdalom ül,
Mérhetetlen homályba
Keserűség vegyül.
Lelkem szegletében
A bánat jókat derül.
Forró csókkal ébresztett a reggel,
Rózsaszín álmokat legyezett messze.
Forró, párás ösvényt hagyva,
Lángoló bőrömön lefelé haladva.
Láttam, ahogy a fény látta
Gyönyörű orcádat.
Megvillant szemedben egy
Kis vízcseppnyi bánat.
Fél-szerelmek kútjából
titokban kortyolni
nem törődni az árulással
féligazságok útján
lopva bandukolni
nem számolni mégsem
a lebukással.
Elhal ezernyi gondolat
A te piszkos kis szavadért,
Hogy hazudni mersz...