Versek a hűtlenségről
Sárga háznak régi falán:
Zölden takar a borostyán,
Cserepeken eső dobol,
Menedékért kutya lohol,
Törött ajtón áttapicskol,
Majd rögvest álomba iszkol.
Lógtam már a cérna azon oldalán,
Hol csalfa marionettbábu voltam,
Naiv, kíváncsi és hazug szolgalány,
Mert fehér kendőm oktalan eldobtam.
Késő éjjel, mikor a lelkiismeret furdal,
A fejedben egy hang szólal.
Nem is, inkább énekel,
Hangja az egekbe repít fel.
Talán egyszer belefeledkezek, és...
halott szíved kriptájába beletemetkezek, de...
Csak Te kellesz,
mosolygok, ahogy mondod.
Hisz csak egy bábu vagy...
Az igazi boldog szerelem olyan,
mint egy csiszolt kristálytükör,
mely mindig fényesen ragyogva
csókot csalt gyönyörű ajkadra,
ha néha a tükör bepárásodott,
együtt néztünk bele, újra ragyogott.
Mi a fenét képzeltem?
Hogy lehettem ilyen gyáva, nem értem....
Mondd, hány ezerszer tört, hazug szót
Súgtál fülembe oly lágyan bíztató,
S hány szerelmes csók csattant el,
Míg én ott vártam a "légyotton"?
Poklok pokla, amikor
A saját szerelmed látod más karjába fogva.
1.2
mára már elfakult minden
már halvány fénye sincsen
de te mégis itt vagy
és elhiteted, hogy itt is leszel
Harang alatt, vákuumtérben
a sok kérdés átölel.
Harang alatt, vákuumtérben
nincsenek válaszok.
Jött, és elvesztem kék tengerszemében,
Visszagondolva is még oly eleven.
Felfigyelt rám, rögtön észrevettem.
Tehetetlen vagyok, megint elvesztem.
Kacér szemével sokáig nézett.
Könnyed léptekkel hozzám lépett.
Bemutatkozott. Helló! Kísértés vagyok....