Versek a hűtlenségről
Meghökkentően nehéz faajtó az élet.
Benne egy zár és egy kulcs két ember.
Nem nyitja minden kulcs a zárat,
Van, hogy nem mozdul a kilincs, várat magára.
Felismerés
Forrt a vágy, lepedő köré szőtt szerelmünk puszta vágy.
Elhagyhatnál, hogy ne szeresselek már,
s ne kövesselek többé, ahányszor elszaladnál.
Te, aki láttad szemem ragyogását,
féltetted lelkem, ne bántsa álság?
Ne űzzenek, mint védtelen vadat,
áldozatasztalon - lényem - szűk falat.
Elmúltunk, mint a szivárvány,
Kiderült, nyomvonalunk vakvágány.
Mentünk mindketten, de más úton,
Te az egyiken, én meg a másikon...
Tanóráimon csak engem figyel,
gyönyörű, pislákoló szemeivel.
Az ajkai közé veszi a tollát,
csavargatja fényes, dús haját.
Te melletem voltál,
Míg más után vágytál,
Nem baj,
Vágyaid elérted,
Mert engem itt hagytál...
Kicsi madár fenn az égen repül.
Szárnya tolla magasból hull alá.
Édes madár, hallod-e?
Hallod-e?
Meleg, pezsgő éjszaka a mai,
Bőrömön a forró szél hullámai,
Fülemben a bogár zümmögése,
Szememben az este sötétsége.
Erdő mélyén barangolunk,
Borús az ég, villám cikáz,
Lelked feldúlt, otromba láz,
Egy Táltosnak bosszúsága,
Ránk csatolja elmúlt nászunk
Hazug, kusza béklyóit
Egy nyáron estünk szerelembe,
Olyan forró volt, mint a szél, ami körbeölelt minket,
Nézz most rám,
Egy ideig jó volt, aztán már nem.
Emlékszem, hogy kérleltél,
Emlékszem, hogy bókoltál.
De velem hamar végeztél,
S eközben máshoz jártál.
Félelmem már álmokat képez,
Fiatal, szerelmes álmokat,
Folyamat csakis egyet kérdez:
Megnézel ugyan másokat?
Ciánkapszulában
Madárdalként hallgattam
Csilingelő ritmusát,
Édes hangja mit üzent,
Szavaiból nem jön át.
Indul a tusa!
S alul marad, ki buta.
Nincs szánom-bánom,
s arcodon se látsszon
lelked idealizmusa.