Versek a hűtlenségről
Komoran múlnak az éjszakák és nappalok,
Egymást sem váltják már az évszakok.
Sötét a ház, a lelkem, az elmém,
Csak Te voltál, ki vigaszra leltél.
A Nap ragyogóan süt, az ég tiszta,
A szerelmünk már nem olyan tiszta.
A haj hullik, akár az áprilisi hó.
Szálain az évek csúsznak alá
Egyenest a földbe,
Ahonnan nincs visszaút.
Tudod, mit csináltál velem?
Egész életemben téged szerettelek és szeretlek,
Ez teljesen megőrjít és szétszed,
Mintha a szívemmel játszanának egy bokszmeccset,
És a szívem már a végét járja,
Az ellenfél felkészült a K.O-jára...
Kacsingat Julis Gáspárra,
pedig ő a gazda lánya.
Gazsit sem kellett félteni,
Julcsa nagyon tetszett neki.
Kitartó Bolond.
Az újért küzdő Kedves.
Erős Idegen.
Tudom, néha minden ember
Küzd magában két rendszerrel.
Egyik felünk bátor harcos,
Másik félénk, kis álarcos.
Szánalom
Sötét felhők róják a mennyezetet,
eső fényesíti a macskaköveket.
Céltalanul barangolok a városban,
valamikor én voltam város trubadúrja!...
Vékony jégen táncol a lélek,
titkok izgalmas ritmusán lépked,
(egy-két-há-egy-két-há)
így szárnyal rá!
Áruló véglény.
Gúnyos gúnyád álca csak.
Nem vált meg adód.
Számtalan napot
Viseltem el nélküled,
Most mégis úgy érzem,
Tovább így nem mehet.
Mert szeretnem kell
Látom...
Ballag csendben.
Zord tekintetével
Úgy lesi a nőt.
Mondd, mi a nagyobb ostobaság: azért szeretni, mert az ember másképp utálja önmagát,
Vagy azért szeretni, mert másképp az ember szerelmének kívánja az örök magányt?
Véget ér a nyár.
Végre véget ér a láz.
Hosszú lesz az ősz.