Versek az igaz szerelemről
Ölelkezve a Szerelem tengerénél
Egy utópikus látomás egy disztópikus világban
Amerre a szem ellát, végtelen tenger,
Párosan boldog igazán az ember!...
Mindennapi harcok
Én csak sétálok a parton, s reménytelen por csapdossa az arcom.
Szemeim könnyekben csordulva reméli, nem lesz több ilyen harcom.
Almáskertben mindig sokat játszottunk gyerekként
Közös fát ültettünk, almafát, két kis csemetét
Villám csattant, ijedten két karodhoz szaladok
Eleredő esőben arcomra puszit kapok
Lelkemben virágzik még egy emlék,
Sírtam, nevettem és szerettem nem oly rég.
S igen, hazudtam még egy perccel ezelőtt,
Szavaimat méreg járta át, mely mindent átszőtt.
Van, hogy az élet diktál, én csak lejegyzem.
Szavakkal lefestem az életképet, mely
megfogott s örökre lelkembe égett.
Egy tündér jött felém,
Nagyon féltem én,
Szép szemében égi fény,
Ajkán csillanó csillagfény.
Hajnal van,
létem meghasonul az éjszaka szikratáncára,
csillagfények tűnnek el a semmiben,
és álmaim illékony nyomvonalára
tekintve
tudatom legmélyéről jönnek föl a képek,
és sodrásukban súlytalanná válik minden,
álom-ébredés határán...
Amikor azt mondtam, köszönöm,
Eltöltött tengernyi öröm.
Amikor ezt mondtam, értettem mindenre én,
Voltál nekem és én voltam a világ tetején.
Amikor ezt mondtam, mindent komolyan gondoltam,
Mert a közeledben tényleg boldog voltam.
Lám, te vagy a legszebb - legalábbis nékem!
Lehet, van hasonló távoli vidéken,
de te itt vagy nekem, én meg neked vagyok,
s boldog az életem, hisz szemed rám ragyog!
Elillant az álom
Gyűrött arcom látom
A tükörben
Kómásan tántorgok
Visszahúz az ágyam
Ma sem aludtál velem
Pedig nagyon vártam
De nem volt ki öleljen...
Gondolok Rád, vigyorgok bambán,
Mint egy gyerek, kedvellek Téged... Igazán!
Veled olyan más... Minden más,
Még a fekete is "pompás"...
Aranyhaján csillog a Nap,
szép Aranyhaj,
hagyd, hogy meghódítsalak.