Versek az igaz szerelemről
Szerelem
Hosszú most a nap
Nyugtalan a lelkem
Hangod hallhatom
Csak erre figyelek
Egy gyűrűt adok neked, ha elfogadod.
Ebben van a szívem, amely érted dobog.
Lángra gyúlt bennem a szunnyadó szerelem,
Társat keresett, ki elfogad kedvesen.
Vers az ármányos szerelemről...
Egy holdvilágos nyári éjszakán
Lobogott a szerelem a szívem tájékán.
Megláttam egy fénylő szemű tündérlányt,
Kinek haja göndörödött homlokán.
Felhőatlasz
Álmatlan vibrálás kiűzött a szélbe
puha ágyból, rideg éjszaka fagyos leheletébe.
Júliámnak
Egyetlen szerelmem, én Júliám,
Úgy vágyom az ölelésed után.
Pedig nemrég ringattam álmodat,
Hallgattam édes szuszogásodat.
Kicsi szívem érted dobban
Napról napra csak egyre jobban és jobban.
Hosszú, téli esték
Didergő álmain.
Üvöltve tombolnak a szelek
A Bakonyi erdők ágain.
Zsinóron húz az autóhoz a hó,
Vizes a szám, a hópehelyízzel
Beránt a meleg a hóesés alól,
Jobb bentről nézni. Jobb, de vagy tízszer...
összetartozunk mint kézen az ujjak
vagy az epe és a máj
tükörben vizsgálom magunkat...
Mint egy fénylő üstökös,
Robbantál be az életembe,
S én újból elkezdtem
Hinni a szerelemben.
Menyasszonyomnak
Ha szellő volnál, lennék én a por,
Mit felkavarhatnál.
Ha eső lennél, volnék a tenger,
Mibe lehullhatnál.
Szeretlek
Senki, de senki nem tudja, csak én!
Hogy nem látszik könnyed, eléd
nem kerül, mert belülre sírsz, ezért
száraz, tiszta szemed vívja s hívja,
kit örökké szeretsz, s a kínba nem lát,
láthat senki, de a titok nem az, csak fény,
mit látok én, s akartam magamnak cseppet
vagy nem egyet, mert önző létemmel féltem...
Szép szemedbe elveszik két szemem,
két kezedbe lehajlik vén fejem,
két kezemben tartalak erősen,
repesek, ha enyém vagy egészen.