Versek az igaz szerelemről
Hajadba az ősz szőtt ezüst szálakat,
Szemedben a nyár tüze lobog.
Pipacsmezőn kreolvirág,
Száz szarkaláb, kóbor kóró,
Hamvát szórja szépségednek,
Júdás pénzzel szellő játszik.
Forró szél, bűvös nyári éj,
A szerenád felsír húrjain.
Ébred a vágy váratlanul,
Minden hangja az enyém.
Könny mosta, nedves ágy, dohos szoba.
-
S az ajtó nyikordul, valaki kifordul.
-
Magából, a szobából, az életből...
Én nem tudom.
Talán önmagától. Talán parancsra.
Közel vagy hozzám, s mégis oly távol,
A szívem régen csak Érted lángol.
Egy váratlan találkozás,
És már minden más.
Rózsaszínű lett a világ,
És nem nyílik a fekete hóvirág.
És semmiképp sem Tündének vagy Sárinak!
Mert Te kértél arra, hogy rímbe szedjek ezt-azt,
Még ha ez a feladat egy kicsit le is izzaszt.
Szóval lehet poénos, romantikus, úgyis fő a rím benne,
És jó nagyot égnék, ha nekem pont ez nem menne.
Mit nekem a világ összes kincse,
Ha kezed kezemmel fonhatom össze,
Mit a nedű, e mézédes nektár,
Mikor szívem szomját csókjaid oltják?
Szerelem a holdszivárvány alatt
Holdszivárvány éjszakája
Hold fényében látok egy világszép lányt...
hárfahúrján pengeti kecses kis ujját...
Mint nemes kisasszony, úgy teszi ő...
ha meglátja egy úrfi... vágya egyre csak nő...
Eltelt egy újabb hosszú év,
egy démoni örökkévalóság,
bár időnk vészesen fogy, de én
még mindig tudok várni Rád.
Egy őszi este megfogott az érzés,
Az érzés, mi a szívemig hatolt,
Olyan volt, mint a zuhanóesés,
A szerelem volt, mi belém karolt!
...mi sosem voltunk külön, csupán csak távol...
Elsodort egy szellő,
Elrepedt egy pohár,
Legördült egy könnycsepp
- Rád tört a magány.
Utolsó szavam, utolsó mondatom,
utolsó sóhajom, ha testem majd elhagyom!
Utolsó pillantásom, s utolsó emlékem
arcod legyen, s szavad, mely félt engem!
"A tengerbe most hanyatlik a Nap"
"A tengerbe most hanyatlik a Nap",
sugarai mélyen a vízbe rejtve.
Ághegyén vöröslik az ég,
téged látlak hullámokba felejtve.