Versek az igaz szerelemről
Beszürkült életembe meghoztad a színvilágot,
mosolyoddal beágyaztad lelkembe a boldogságot.
Megtanultam, a múltat hogyan kell feledni,
és Te tanítottál meg szerelemből szeretni.
Virágzó tavasz rögvest őszbe fordult,
S ragyogóból, ím, kopár lett a völgy,
Egykor hömpölygő patak alig csordult,
S tudtam: visszatért az Elátkozott Hölgy.
A szerelem rosszabb
Mint a legkínzóbb méreg
És édesebb mint a méz
Gyógyíthatatlan betegség
Szeretem őt!
Testem minden sejtjével érzem,
hogy bármit megtenne értem.
Tudom, semmi vagyok,
Melletted izzik a fényem.
Tudod, beléd halok,
Nélküled nem él a lényem.
Csak egy auguszti este volt,
de valahogy máshogy csillogott a Hold.
Reményt sugallt és táncolt,
egy röpke este s az élet hozzád láncolt.
Ajándékba adnám szívem, de nem lehet.
Mert akinek adnám, az mást szeret.
"Szerelmes volt a bolond,"
De tudta, utoljára,
Megtalálta a párját
Vagy inkább Őt a párja.
Mikor először megláttam
Mikor először megláttam
Barnás szeme elvarázsolt
Barnás szeme elvarázsolt.
Titkos üzenet, láthatlak téged,
Távoli tűz, mi szívemet megsebez.
Az igaz szerelem mindig visszatér,
S mi bennünk örökkön-örökké él!
Egy angyal ült az ágyam szélére,
Mikor a remény végképp veszni látszott...
úgy érzem, hirtelen
kisült bennem a szerelem,
ne értsetek rögtön félre, nem, nem,
ó, őt - az életem szerelmét -
továbbra is halálosan szeretem,
mégis furcsa történet ez énvelem,
jött egy titkos angyal,
s hatalmas lelkével belakta szívem...
Mond el, kérlek, mi az, ami örömöt okoz neked.
Mondd el nekem, mik a vágyaid, amiket ha elérsz,
boldognak érzed magad.
Ha jó neked, érintsd meg a testemet,
amellyel ha kívánsz, átölelhetlek,
és bármit is kérsz, ami jó neked,
azt örömmel teljesíthetem.
Nézd, milyen csoda-szép az ég!
Olyan szikrázó, tiszta, kék,
és épp most, mikor a hajnal
búcsút ölelkez` a Nappal:
tudod, aranyat lelsz a nyár
zöld-ezüst lombja közt, s ha már
az éberség győztessé tett,
s mert az álmod is meglépett...
Oly óvatosan, halkan lépek feléd,
idő, mire szemedbe nézek, én...