Versek az igaz szerelemről
Csillagozik a szemed - mondtam.
Bőrömön apró tündérek táncikáltak.
Holtomiglan, holtodiglan
Lelkünk eggyé vált teljesen,
Mit érzek, szavakkal írhatatlan,
Hiányod kínoz gyötrelmesen.
Lejöhetnél, estnek ragyogó csillaga.
Beragyoghatnád az utamat újra.
Hagy találjak hozzá szép szerelmem házára.
Újra ölelhessem szerelmet vallva.
Szilárd
A szeretetem nem racionális,
Az sosem ítélkezik, bár
Az eszem megteszi.
Ez a szeretet az el nem múló,
Ami addig bocsájt,
Míg az ereje már nem bírja,
De utána is szeret.
Nélkülem elmerülne, én viszont
mozdulatlan lennék, ha ő nem volna.
Hegyek útján édes illatot követve
Mit orrom kiszúr nagy tömegbe`
Megigéz kábultan mászok hegyen
Magáz hív mondja lassan nevem...
Szonett: A világ legszebb és legszentebb érzésének tisztelete...
Szemeiddel őrzöl engem
Oly különleges szépséggel,
Mely csak Néked adatott meg,
Vágyom tudni, hogyan érzed át
Bensőmből mindazt, mit szóban
Sosem fejeztem ki Neked.
Szabadság vagy szerelem
Az érzés valahol rabság,
Hol a lélek és a szív harca
Néha feszegeti a határokat,
S lesz belőle fájdalommal teli félmondat
Egy esős szombaton.
Míg biztos ölelésedben dobogott szívem,
napfonatomon szenderedett tenyered,
és lengén csiklandozta a Nap aranyszínben
a nyári hőségtől szunnyadó tereket.
I.
Csend! Most szól a dallam
Szép, olykor megcsuklik halkan,
Néz egy csillogó szempár,
Vár, vár egy cseppnyi reményt.
Igazi szerelem
Mikor tisztán megláttalak,
örült a lelkem.
Az örömtől átjárva
csillogott a szemem.
Azt mondod, megnyugtató, hogy vagyok neked...
Azt mondom, ennél mi sem természetesebb,
Mivel megszerettem az egész lényed,
Elengedni egyszerűen nem megy...
Pontosan tudom,
hogy így dobod hátra a hajad,
ha a megbeszélést unod,
mikor a téma nem halad...
Lelked megszólított
Már igen távol,
Mikor még csupán
Szikramorzsák
Uralták világunk.
Halkan cseppenő kávé vagyok,
Fekete lélekkel telt, keserű könny.