Versek az igaz szerelemről
Ballada egy szerelemről
Hiába nézek fel a csillagos égre.
Pedig hej, de vágytam találkozni véled!
Tudom, odafenn vagy, messzire elmentél,
búcsúpillantást rám még nem is vetettél.
Emlékszel, amikor ott álltál mögöttem?
Könnyes szemeimet meg sem is töröltem,
sírt a zongora is s mindenki köröttem...
Üzenem a hajnalnak,
ne piruljon, ha lát.
Üzenem virágnak,
neked küldje az illatát.
Jó reggelt, szép napot!
Kívánok Neked, de kiáltok
hiába, hogy halld!
Mi szépet vágyok neked...
Holdfényben áttetsző
tündérpármenyegző.
Szívembe lélegző,
szerelmes álmot sző.
A szerelmed, akár egy gyöngyöző bor,
Színe vörös, és az íze édes, mint a csók.
...
Vesztes háborúmban ellened... mondd, hogy is maradhatnék állva...
Csak egy pillanat kellett ahhoz,
hogy örökké tartson... A mosoly
az arcodon megváltoztatta
az életem: megtudtam, milyen
boldog nőnek lenni, s milyen az
igaz szerelem. Valóra vált
az, amire mindig is vágytam:
ölelő karodban a mennyben...
Félek, hogy visszatérsz te még,
És újra mindent kezdhetnénk.
Kérlek, ne hívj s ne válaszolj: szeretsz-e még!
Álmodón szárnyaló szerelmes
Viszi a lányt, viszi hevesen.
Tomboló érzelem söpör mindenen,
Vallomás száján, amit súg hirtelen,
Elmondja szíve mindenségét,
Hogy tudja, érezze a lány mindenét.
Két szemedben messze látok,
Hol sok száz édes pillanat
Időzik és tűnik elő, s benne
Tekintetem megragad;
Így babonáz pillantásod
Örökkön e lét alatt.
Egy szimpla villanás,
Mint egy apró szempillantás.
Mi egyben az örökké lángoló tűz,
Melynek melege soha ki nem hűl.
Keresi, kutatja lélek a társát.
Egymás érzelmeire rezdülnek,
másik nélkül már sebezhetőbbek.
Titkon úgy érzi, megtalálta párját.
Elindultam az úton,
múltam magam
mögött hagyom,
nem nézek többé vissza,
a boldogságot keresem
utamon.
Az Élet oly sokszínű,
de van egy érzés,
ami egyszínű.
Nem érted,
hol van már a szivárvány,
Te mindent
ebben az egy színben látsz már.