Versek az igaz szerelemről
Mi mindent adtál, nem lehet felednem,
miként szerettél, meg nem érthetem.
Voltál a csend, ha mennydörgött felettem,
s lettél a hang, hogy szóljon énekem.
Szeretlek téged édesem
Figyellek mindig éberen
Szívem csak a tiéd
Szerelmünk mindent kivéd
Csillagot csillant az ég. Egyet fényesebben,
rajta egy porszem poroszkál, szeme is rebben:
álmod a való eddigi hitetlenségén,
hisz forgó szélben szédült e rongy világ végén.
Menyasszonyomnak
Örök vagy, és pezsgő, vidám,
Szerelemmel áldozom szívednek hajnalán...
Ha keresed a tegnapot,
ott én már nem vagyok,
álmaidban ott leszek mindig,
ha még látni akarod.
Egyek vagyunk, és esőben szaladunk,
Egyek vagyunk, és Indra könnyében úszunk,
És ismertető jelünk: a mosolyunk,
Ebben az ódában van: a közös dalunk.
Karinthy szavaira
Világosodik az éjjel,
Most a bűn és fájdalom
Nem ér el.
Mi ketten - kéz a kézben -
boldogan élünk egymás szívében.
Örök láng, mi a bensőnkben ég,
bántó, fájó éveinket már elfeledtük rég.
Szeretlek, ezt nem tudom elégszer elmondani,
te vagy a napfény, mitől el tudnék olvadni!
Te hoztál boldogságot, a tiéd vagyok örökre,
mikor sírni láttál, a könnyeimet te törölted!
Visszatértek az elfeledett álmok,
Kit szerettem, az mára már álnok,
Pedig én önzetlenül szerettem Őt,
Számomra a kedves, gyönyörű nőt~~~~
Gondolataim tengerében veszendő a fejem,
De mindennél jobban inkább őrizem a szívem.
Ki van találva, de mennyire, hogy ki,
Mert egymást pontosan egészítjük ki.
Hálát adok azért, hogy kaptalak,
Hogy reggel láthatom arcodat...
Ragyogj, mint drágakő...
Napsugár fényében.
Csillogó tekintettel nézz őreá...
Mosolyt csalj arcára...
Szívét szeretve.
Öleld, s csókjaiddal áraszd őt
a Holdsugár fényében.
Egy este azon gondolkodtam el,
Eszembe jutsz, ha az égre nézek fel.
És hogy te is látsz-e engem vajon,
Én szeretlek,
Szeretlek, de nagyon!