Imák
Minden este az Istenhez
imádkozom egy nagyot,
hogy továbbra is engem
így életben hagyott.
Hinni kell!
Lassan enyészik a világ, a sötét tör elő.
Buta gőggel hiszi, az ő oldalán van erő.
Néhány híd...
ha már nem kell a szó,
hát csendben maradok,
imádkozom.
Nem viszünk magunkkal semmit...
Porból lettünk s porrá leszünk,
A Biblián keresztül Isten ezt üzeni nekünk,
De hiába tudatosult ez bennünk
A földi javakból ODA FEL semmit se viszünk velünk.
Várom, hogy jöjjön a hajnal,
hogy vidám madárdallal
köszöntsön a fényes reggel.
De eljött a sötét uralma,
és ködfátylas, fagyos az éjjel.
Istenem, szívből köszönet és hála jár neked.
Szeretettel kihúztad lényem a betegség nyomorúságából.
Kenyér és bor színe alatt itt vagy mivelünk,
fogyhatatlan szereteted átadod nekünk.
Életünkre szent áldásod bőséggel árad,
örömünkben, bánatunkban pihenünk Nálad.
Imádat jár Tenéked,
leborulunk elébed.
Felhőket vetkőztet, szaggat szerteszét,
tombol a szél, zuhanó, pergő levél.
Jég és fagy honol az élő fű alatt,
napi remény, ima, mi részük marad.
Oldozd ki köpenyem zsinórjait,
vesd a Föld pörgő centrumába,
- araszoljon minden centimétere -
összehúzva gyötrő borzalmait.
ige voltál
kezdetben
általad lett
mindenem
igen voltam
kezedben
gazdag voltam...
Fohász a csodákhoz
Oh, csodák, vagytok-e, és ha igen, merre?
Mutassátok az utat, oh, igen, erre!
Oh, csodák, vagytok-e!?
Gyertek elő, kelletek a mának,
A holnapnak, a tegnapnak,
A nappalnak, az éjszakának,
Kelletek a világnak!
Letéptem magamról nehéz
s komor ruháját az elmúlt időknek...
Vegyél körül, ölelj át,
csak hadd éljem túl a mát,
ó, Uram, Csillag-mindenem!
ISTEN, Ki hozzáférhetetlen magasságban rejtőzöl, nem
hagytál minket árván. A hétmilliárdnyi ember-rengetegből
kegyelmesen testvérekről is gondoskodtál számunkra, akikkel
együtt Miatyánknak szólíthatunk, és kéréseinket meghallgatod.
Erdő csendje kedvében
ráérett "kedvében" egy fohászra,
emberek mentek ide-oda,
s csak nézett.