Istenes versek
Istennél a bűn nem ragozható,
mert érte meghalt a Mindenható.
Mikor a Nap felragyog,
Isten szeme mosolyog,
Lágy szellő, ha simogat...
Amikor látlak,
Szívem nagyot dobban.
Bálokon téged várlak,
S szívem ver egyre jobban.
Ne félj!
Ők azok, angyalok,
kik odafent élnek,
ott fent angyalok,
ott zenélnek.
Ott lohol már Jézus után a
gyógyult vak ember Jerikóból.
Izgatottan keresi olykor
tekintetével, nehogy már a
Esténként a csillagokat nézegetve
Álmodik a lány nevetve.
Isten gyermeke
Uram!
Bejárva tízezer utat,
Keresztem újból leteszem,
S buzgó imádságban csak
Terólad epedezem.
Felállított az Isten,
eljött hozzám.
Mondta, ne búsulj,
itt vannak melletted...
Lehet, hogy nevedért majd üldöznek, megvernek,
De Téged énértem keresztre feszítettek...
Aranyát szórja az őszi napsugár,
beragyogja a táj minden zegzugát.
Virul a rózsa, színes lepke röppen,
szeptember van, a gyepszőnyeg még zöldell.
Eljön majd Ő, ki életet sző,
Eljössz majd újra, Teremtő.
Adj új erőt, ha a félelem nő,
Adj hitet, adj szebb jövőt!
Megszülte reggelét a kába hold,
a város fölött szürke anyagok
halmozzák az őszt - Istent várom.
Idő van.
Itt az ideje megreformálni
A szerelmet, a szüzet, ártatlant,
Megcsonkítani azt a váratlant,
Melyet ember nevez annak csupán.
Ne firtasd más titkát, úgysem lesz rá válasz,
Hazug szó, és igaz - külön úton járnak.
Hidd a jót, a szépet, soha ne is kétkedj,
Rendületlen szívvel - tiszta úton lépkedj!
A hajnali csillagok fénye hulljon a légbe,
holdat kísérő, lágy szellő villámként égne.
Csodareggelek kérészként halva és élve,
békeestéken hallgató kályhaként félve.