Istenes versek
Fiam, Te nem átallasz kérni tőlem
Gazdag, szép életet, virágzó földet.
Mozdítsak meg hegyet, völgyet,
Tartod is markod igencsak előre,
Neked most kell, és nem jövőre.
Szentháromság vasárnapjára
Egyedül volt az Örökkévaló,
szeretni vágyott,
de az önszeretet mindig önzésbe hull,
megszülte így hát a Fiút,
s a szeretet, mivel szerette,
Szentléleknek neveztetett.
Manapság már nem számít az ígéret,
Egyre többen vannak a megjátszott színészek.
Lassan odakerülsz, hogy nem bízhatsz senkiben,
Boldogtalan netán csalódott vagy? Hát azt elhiszem!
Isten bölcsessége hatalmas,
Oly szerető és oly irgalmas.
Őáltala tudok igazán szeretni,
Olvasni, számolni, betűt vetni.
Minden, amim van:
egy lépés előre - egy lépés hátra,
egy emlék - egy feledés,
izzó láthatár, melynek ösvényén
visznek a dallamok
ó, mondd, Isten, milyen utakon?
Eladom a pénzem,
eladom a csörgést.
Eladom a fékem,
eladom a pörgést.
Egy-egy jógapóz között mindig ott lapul az Isten.
Álcázza magát, úgy tesz, mint aki nincsen.
Vadtiszta tükröződés lenne, de még sincs itt,
Mert ide nem intelligencia kell, hanem tiszta hit.
Örök fény vagy, ragyogás,
Éjek éjén ragyogj át!
Oly sűrű a sötétség,
Hajnalt vár a reménység.
Jó Császár!
Dicséretet érdemelsz,
dicsérlek,
amíg élek
meleg szívvel.
Morog az ég és villámlik,
- Isten talán most haragszik.
Rosszul dönt sokszor az ember,
- nem nézi már ezt jó szemmel.
Minden hajnalt úgy vártam, hogy új csodának ad esélyt.
Mikor álmatlan éjszakám végre véget ért.
Kész vagyok beengedni a jót és a szépet.
Elhittem, hogy megváltozik, szebb, élhetőbb lesz az élet.
Szemébe néztem a halálnak,
porrá vált addigi életem.
Feltámadott romjaiból a lelkem,
új kottából zengett énekem.
Hosszúra nyúlt éjszakámon
messze szökött tőlem álmom.
Míg a jöttét visszavárom,
szárnyal gondolatvilágom.
Bosszús felhők hátán villám-ostor csattan,
térdre ereszkedik mind, ki hajthatatlan.