Versek a játékról
A világ színpadán én egy megkésett gyermek voltam.
Úgy jártam a porondon, el nem kóboroltam.
Háttér mögöttem a természet állt.
Biztosítva nékem a folytonos csodát.
Hallom csörtetéseit kicifrázott lovaknak
Díszes a lovassereg asszonyok
Fésülködve rínak...
Ha nincs senkid, szeress önmagadba
annyira, hogy túlcsorduljon, beigya a föld.
Csomó mindent találhatsz ott,
amibe szerelmes lehetsz.
Tegnap erre jártam, ma arra,
ösvényeken kanyarogtam,
sokfelé jártam, míg rád találtam,
közben arra nem gondoltam,
esek majd össze holtan,
találkozok démonokkal...
Nicsak,
megesik, hogy a bizti kicsap,
ha a vers csupa bors, csupa sav.
Rímek
Rímeket faragni könnyű,
mert sok van belőlük, mint a nyű.
Faragni hát nem nehéz,
de kell hozzá egy kis ész.
Vakond Bandi kocsit vezet,
Száguldani nagyon szeret.
Fényszóróját nem használja,
A buckákat úgyis látja.
Nagyapó nagy báránya
ikreket ellett, hármat.
Életrevalóan
szívták a jó anyatejet...
csöppnyi barigyerekek.
Még fáj a csönd.
A búcsú némasága
időtlen álmodásba zárta
az emlékeket,
de néha zavaros, szürke áramlatokban
megvesztegethetetlen rémálmokként
örvénylenek,
kering velük a rettenet...
Szónokol a szél a csendben
Kopogtat az ablakon
Besurran az ajtórésen
Táncot jár a pamlagon.
Vezér: csatára vakmerő,
erénye erő és elme,
termete fess, előkelő,
Királynak fő segedelme.