Versek a magányról
Ülök a cellámban a hideg kövön.
Életemből kiveszett minden öröm.
Az egykor ragyogó csillag: fagyottan hull alá.
Csilingelve törik szét a lábamnál.
Könnyes szemmel szedegetem a szilánkjait.
Dermedt ujjaimmal nem bírom megfogni mind.
A csend az én örök társam!
Velem van otthon, s mindenhol, ahol jártam.
Nem Ő az, akire vágytam,
Nem neki kéne fognia a kezem lágyan.
Pataki Zoltán (Sonnenuntergang)
Asztalom csapkodom - szólítlak, élet!
Még gyerek maradtam, ki nem zenélhet,
Csak sírok és ütök, zajom nem értik,
Emberhez szól nyelvem, mégsem beszélik.
A küszöbön áll, hogy belépjen a szobába.
Abba az általa épült térbe,
melyet ő teremtett.
S mint e tér istene, ha a szoba üres is,
ő föltölti a fejéből előlépő képekkel.
Messze innen, túl a hegyen,
egy elhagyatott kis szigeten
éldegélt egy szomorú szemű,
nem túl eszes remeteember.
Nem látok beléd, én drága édesanyám,
Nem látom át, hogy mi árt s mi bánt.
Régen írtam már, sok veszett gondolat.
Melyek azok mélyre lettek temetve, s most keresem sietve.
Merthogy néhanapján rád is gondolok az életemben sokszor elveszve.
Magam sem tudom, mi ez az érzés,
Vágyom rád, de egyszerre gyűlöllek is.
Szavaid húsomba marnak s a szívemet tépik,
De én nem tudlak téged még elengedni.
a kilátás a cellámból
fehér foltok a
sötét alig világított
utcákon
a ködös távolban
hegyek hajolnak
rá a városra
mint takaró
kezek...
Jobb nekem egyedül a sötétben,
Mint mással egy légtérben.
A magány lett a párom,
Ez pedig nem egy álom.
Ködbe burkolózik e táj,
a szívembe beköszöntött a szomorúság.
Elragad egy árny,
és nincsen többé áldomás.
Aki régen erőt adott,
Most teljesen magamra hagyott.
Emlékekben merengve,
Milyen volt a kezem a kezedbe.
A felhők is remegnek esőt könnyezve.
Őszi levelek temetnek be.
Kis sodrású, kicsiny patak,
tetőled nőnek nagyra a nagy tavak.
Hol hideg, hol meleg vized forrása,
úgy változik lényednek sodrása.
Nyomorod magányoddal
Karöltve fojtogat;
Te sem békélsz magaddal:
Vívod örök harcodat.
Ne félj, ha tavaszi estén
pattannak feszülő rügyek,
virágba borulnak fák és fiatal szívek.
Ne félj!