Versek a magányról
Mindenki rohan
az életen át,
mindenki tart
valahová,
álmokat szőve
telnek az évek,
s mindenki tervez
egy életen át.
Párnámmal ölelkezve alszom el,
ennek érzését fejezem ki most betűkkel.
Nincs, ki mögöttem szorosan öleljen,
akivel esténként feküdhetnék egy pokrócon csillagközelben.
Ének a messzeségbe
Modern világot formáltunk,
De alapjait nem látjuk:
A rezgést, az örök mozgást,
Eltaszító mégis-vonzást.
Esti sötét, tompa zaj
Egy csöndes magányt takar.
Oly messze kerültem,
Álmoknak felültem,
Miknek útjain bolyongok,
Mint rossz udvari bolondok,
Kik fapofa király mellett
Helyet maguknak nem lelnek!
Magány
Mint bezárt madár,
Zárkám szobám négy fala.
Magány ölel szorosan!
Bánatosan lóbálja lábát az eső,
Ahogy a felhőkön túlról a földre néz:
Maga se tudja igazán, miért e kín,
Megmagyarázni másnak igazán nehéz.
Minden reggel úgy ébredsz fel,
Semmi értelme nincs tovább.
Ezt a mesét odafenn baromira elírták.
Megiszod a kávéd,
Ha épp nem szaggat a migrén, rágyújtasz egy szálra is.
Kár a könnyekért -
mondtad nekem...
Tudom,
a sírás nem segít -
neked nem fáj,
ha én könnyezem,
engedd hát,
hadd tegyem.
Bénán része lettem, mint a szürke beton
a csipkézett tájnak, ennek a világnak
árnyéka, fasorok menetelnek mellettem,
és valamikori csúf szerelmek vajúdnak...
Te voltál a Hold, Te voltál a csillagok
Te voltál a Nap, fényedtől haldoklok
Lehetnél óceán, mely vizétől e Világ kék
Ma már nem vagy más, egyszerű szellemkép
Telihold kúszik bársonyos, kék égre,
mint ezeregy mese, szövődsz elébe.
Még hideg van, fázom, itt vagyok mégis,
fényévre vagy, mint távoli Nemezis.
A csillogó fény megfagyott szemedben,
magadra zárod minden ablakod,
elégett percek szürke füstje lebben,
s a hűvös csöndet félve hallgatod.
Kiút a magányból
Éjféli, rideg órák után
Kint, a sötét utcán
Esőben ázva s reszketve,
Némán, mégis hevesen
Kiáltom ki bánatom.
Régen hullt már ennyi könnye az égnek.
Mintha valakiért sírna,
Vagy talán új sorsokat írna
Megsárgult pergamenlapjára a létnek.
Felkeltem, és észrevettem,
Nem fekszik senki énmellettem.
"Vissza gyorsan, csukódj le, szemem!"
Ha ez a valóság, hát nem kell nekem!