Versek a magányról
Magányos faágak ezrei szövik át a lelkem,
Együttérzésem egy közeli szemetesbe tettem.
Lyukká égett szívemen a fájdalom.
Ettől jajgat oly bánatosan dalom.
S kottát rendezni hiába akarom,
csak hangjegyekből álló, zilált halom.
Szeretnék kiáltani, de néma vagyok.
Egy hang sem jön ki torkomból.
Érzem, ahogy összefagyok,
Szívem is hideg, borzongó.
Amíg magányom társammá testesül,
ketten sétálunk az úton egyedül.
Kapcsolatunkat nem rontjuk beszéddel,
érzelmeinkben beérjük kevéssel.
szösszenet
Ki tudja,
hogyan folyik ki
tollamból egy talpraesett
költemény...
Fekete vásznakon
Árnyék az árnyakon
Szavukban rágalom
Csendesen hallgatom
Kezdet
Kérdem mindennap, az Istent kérdem,
Miért pont velem? Miért pont velem
Tetted ezt, hogy egyedül maradtam.
A magány nem ereszt.
Hiányzik az ölelésed, a csókod,
szívemben őrzöm minden kedves bókod.
Hiányzik a kirándulás, a nevetés,
a belőled áradó kedvesség.
keresem, mégsem látom
az éjszaka végtelen sötétjében,
hol maradt az a régen
homlokát magasan viselő angyal,
keresem, mégsem látom,
mélyen lenn érzem, milyen jól megvagyunk,
logika off, érzés on...
Egy fél üveg cukorka az asztalon,
Asszem kétéves, de biztosan már nem tudom.
Közösen váruk vele a karácsonyt,
Nevettünk, hogy mutatnak majd az üvegben a csavarok.
Sétálva a ködben,
Mégis messze innen.
Gondolataim ködbe vesztek,
Mert rég messze mentek.
Hiába is vártam én rá,
Nem szánt meg az Isten,
Terelgetett tán utamon, de
Eltűnt minden kincsem...
pillanatokból font emlék
mint festék pattogzik a falról
a színek összemosódnak
és könnyeim az arcomon
lehet hogy csak képzeltem
a szerelmet nagyon...
Mi lett volna, ha korábban születek,
vajon akkor is te szívedben kutatnék?
Keresem a kulcsot, mely nyitja zárat.
De hiába keresem, sosem lelem e tárgyat.
Te vagy az egyetlen, akit szeretnék,
kiért semmi sincs ezen a világon, mit meg ne tennék.
Mikor gyönyörű szemeidbe nézek, megértem, mit is érzek.
Szavakkal már-már kifejezhetetlen...