Mesék
Manó Miksa, a riksa
Manófalva ritka titka.
Hogy is kezdjem én el nektek,
Milyen titkokat is sejtek?
Nagy a füle, pompon farka,
Néha fehér, néha tarka.
Nagy szemével jól lát éjjel,
Jól hall mozgó nagy fülével.
A 3. mese
Ó, Ida Anna! Ő lányod és anyád
és asszonyod, ki úgy ölel ma át,
ahogyan ölelt mindaz, aki volt...
Kinek apja s anyja vagy egy személyben,
mert a saját műved szinte egészen.
Elnémult a határ, amint a városba ért,
Csak egy kósza szellő fújdogált hidegen.
Egyszerre csukódott be minden ódon kapu,
Tudták, hogy ő egy veszélyes idegen.
Egy kis falu szélén élt egyszer egy asszony
már túl régóta egyedül, hogy bárkivel barátkozzon,
évek óta magányosnak érezte magát,
természet szeretetében lelte meg vigaszát.
Ida Anna dalok - 2.
Hajnali négy van... és telihold...
és milyen álom!
Mennyi kobold
siklik le a kertbe a Hold sugarán...!
Továbblépek, kopogtatok,
Manó Mamó ki is totyog.
Kedves Mamó! Jöttem Hozzád!
Van-e jó hír, gyorsan mondd hát!
Fejem sokszor gondolkodik,
ma már mindent máshogy látunk.
Régi mese átváltozik.
Hiszen sokkal jobbra vágyunk.
Jellemzi a széles tenyér,
Hátrafordul és kifelé.
Ujjai közt kötőhártya,
Erős karmok az ásásra.
Bányászlélek szorul bele,
Rövid kar az ásó nyele.
Hallod, mit súgnak a lombok?
Minden fa vigyázva figyel:
Ez mi a szösz?
Lám, az öreg tujafáról
hallik a lombsuhogás.
Egyszer volt, hol nem volt...
Két ember egy helyben,
Kik szerelemből magot ültettek
Egy puha, bársonyfényű kiskertben.
Sokan laknak a városban,
Bemutatom szépen, sorban,
Ki lakik itt, ki meg ott,
S ki mivel foglalkozott.
Egyszer egy távoli helyen,
a hegyen, ahol véget ér a végtelen,
patak zubog a köveken,
s a völgyben, a fák alatt egy tó pihen.
Palkó, Jankó, kis manó,
állandó két csattanó!
Veszekednek rendesen,
nem is tudnak csendesen...
Valamikor réges-régen
Manófalva erdejében
Sok kis apró Manóhad
Szorgoskodott naphosszat.