Versek Mikulásra
Tipeg-topog Télapó,
a csizmája csupa hó.
Gyémántporos subája,
csillog-villog a szánja.
Oly rég kaptam ajándékot a Mikulástól,
már csizmám is elszokott a várakozástól.
Elzárva a világtól múlnak a napjaim,
nagyon régen öleltek elfáradt karjaim.
Sorakoznak ma a csizmák az ajtóban.
Gyerkőcök kukucskálnak az ablakban.
Ahogy sötétedik be az este.
A Mikulás jár országszerte.
A világ kirakta
az ég ablakába,
megtisztított csizmáját,
szivárványpárkányra
írta rá kívánságát,
belesuttogva
a decemberi éjbe
halk szavakkal ezt kérte!
Mikulás, a szentapó,
zsákjában sok földi jó,
gyermeklelke repíti,
csodás érzés érinti.
Kavargó szélben
hópelyhek tánca,
nem csituló járvány
nehezedik a vállra.
Beköszöntött hát véle e tél,
Mint utcasarkba járó Elemér,
Úgy tekintek fel rá; ő bojtos,
S szép felsőben kolompos,
Ömlik belőle a jóság, ámbár
Nem kérked, ha valaki vangál,
Vele késő este semmiségben,
De a jó tetteitől nem tér el...
Mennyi apró csoda vár!
Fagyba dermedt a határ,
Repül a szán, hull a hó,
Megérkezik Télapó.
Modern világ Mikulása,
Ma már mindenki Télapója.
Mi szép volt rég, az ma nincs,
Pedig a szerető szív nagy kincs.
Száncsengő csilingel, Mikulás utazik,
Rénszarvasok húzzák arany színű szánját.
Ezüstfehér felhő takarókból hó esik,
Jól megrázta vén Hóanyó, ez csodás!
Megjött a Mikulás,
Tele van a csizma,
Csoki, sok ajándék
Színeskedik rajta,
Vigyázz, ahogy rakod...
Sok kéményből száll fel a füst,
kis zacskóban sok az ezüst.
Miklós püspök éjszakában
egyre csak az utcát járja.
Ismét eltelt egy év,
Itt a tél, hull a hó,
Szánnal jő Télapó,
A hidegtől nem fél.
Éjsötét éjszaka
a csillagok ékkőként ragyognak,
s fényükkel az utat mutatják
az égen utazónak.