Versek Mikulásra
Este csillogó gombszemekkel
Bakancsom pucoltam sebesen,
Pasztaillat szállt a konyhában,
Szép fényes lett, mint újkorában.
Visszaemlékezve magam előtt látom,
Sok Mikulás esti, szép gyermekvilágom,
Havas esték titokzatos, tiszta világában,
A csodát ábrándozva, szív-dobogva vártam.
Mikor az ősz télbe fordul,
és odakinn hideg lesz,
sok városban lehull a hó,
így köszönt be december.
Szélsebes a szarvasszán,
úton van már Mikulás.
Fellegűző palástját
hideg szelek cibálják.
Hósapkájú fenyvesek
vígan búcsút intenek.
Újra itt van december hat,
Ez mindig a te nagy napod,
Járd be szánoddal a Földet,
Hozzál kemény, téli fagyot!
Mikulásnak sok a dolga,
itt van december hatodika,
sok jó gyerek volt idén is,
megrendelés késik mégis.
Rénszarvasszán száll az égen,
a tejúton szélsebesen,
a Mikulás szakállába
hókristályok dermednek!
Nagy a szakálla, széles a válla,
piros a kabátja, hátizsákja,
hátán az ajándék, alig bírja,
gyerek minden álma ebbe belefér.
Hat, nyolc évesek lehettünk,
a bátyám és én. Sürögtünk
drága édesanyánk körül.
Cipő, csizma előkerült.
Mikulás, Mikulás, vigyél magaddal el.
Nem kérek cukorkát, és ajándék se kell,
Csak húzódj kicsit odébb most a szánodon,
Bárhová mész majd, én is oda vágyódom.
A Mikulás nagyot nézett,
kapott Ő egy falevelet.
Meglepődött, nem is tudta -
vajon ezzel mi a dolga.
Kedves öreg Mikulás,
írok neked levelet, mert
tudom, nemsokára itt leszel.
Megígértem tavaly néked,
hogy idén is jó leszek.
Iskolába járok mindig,
s a tanulásra figyelek.
Mikulás, Mikulás, Te huncut, szakállas ember,
Szakállad tán kócból lett? Avagy netán csak kender?
- Nem kóc az, nem kender, még csak nem is fehér vatta,
Hófehér szakállam én messzi Lappföldön kaptam.
Minden gyermek szekrényében van egy csizma,
és azt, ha eljön a december, kitisztítva
szobájának kis ablakába kiteszi,
a paplan alól a Télapót majd így lesi.
Édes-kedves Mikulás,
már nagyon várlak téged!
Egész hosszú ideig
súroltam a cipőmet.