Versek a mindennapokról
Ez most csúnya lesz, sajnálom, kimondom,
Jól kezdtem, de a végén úgyis csak elrontom.
Vajon meddig mehetünk el következményekkel,
Ha az erős emberek a padlón könnyeznek el.
Csak nézek ki a fejemből,
s nem tudom, mitévő legyek.
Valami kipattant elmémből,
de már el is illant, mondta: "megyek".
Gyönyörűszép pompomlányok
Biztatták a szurkolókat.
Táncoltak a pálya mellett.
- Itt az ideje a gólnak!
Nem oly rég még nem ismertem ezt az utat,
azt sem tudtam, ki az, aki utat mutat.
Szép lassan hátra hagytam a múltat,
elindultam ezen az úton,
nem tudtam, hogy e képesség ott van bennem,
egyszer csak megéreztem, hogy ezen az úton kell tovább mennem.
Mi, emberek csak élünk a nagyvilágban,
S azt várjuk, repüljön a sült galamb a szánkba.
Gonosz elmék, ocsmány tettek,
miért kegyetlenek az emberek?
Ha a szerelmes gondolkodna,
Ez a világ üres volna.
Persze, mindenki boldog volna.
De szomorúság nélkül
Mi értelme volna
Boldognak lenni.
Ironikus, amit jelent a neved,
Bárcsak ne én adtam volna neked,
Már a kezdetben ezzel meglopva
Mindent, ami lehetett volna.
Külváros dübörög,
Elrobog egy vonat,
S bennem mégis néma csend,
Csak kívülről hallom a hangokat.
Szabadság, megbújva reszkető kismadár
Zord télben félve gubbaszt, elveszett talán.
Kényelmes házi viselet,
Hím és nőnemű is lehet.
Az, hogy éppen melyik fajta,
Attól függ, hogy kin van rajta.
Talán egyszer azt is láthatod majd,
ahogy leomlanak a hegyek,
és a bizonyosság kövei homokká válva
terítik be a hétköznapok szürke rónáit,
új színt hozva a világba.