Versek a mindennapokról
Miben higgyek, mi maradt ezen a világon?
Pénz, érdek, hatalom, munka: ez az élet,
így oly korán, idő előtt elvirágzom,
inkább halnék, mintsem ebben éljek.
Játszanak a gyerekek
táncolnak az idegek
dübörgés és ordibálás
mindent szerteszét dobálás
sutba dőlt a józan ész
anya hangja ködbe vész
mama ücsörög a széken
inkább lenne most Eszéken...
Az élet nem játék, hanem ábrándok sora,
olyan ábrándok, mik gyakran nem válnak valóra.
Mikor megpillantom reggel a nap első sugarát,
a testem egy lágy melegség járja át.
Gondoltam, nekikezdek egy új versnek,
Írok, amiről mostanáig senki.
Az ihlet úgy tűnt el, ahogy megjelent,
Ez ellen sajnos nem tudtam mit tenni.
Délfordulón izzik a pályaudvar.
Szerelvény húz át. Számadásom van
még, hazatalálni fiaskóimmal.
Az új szandálom talpa leválóban.
Lazán csak úgy dobok rád
...máskor betöltelek
sötét mellé világosat
ciklámen szomszédságába sárgát -
végül... hézagjaidba ha kedvem
virágos - sietve cakkokat...
mit ad nekünk az augusztusi nap
új kenyér illatát a hit szeletét
áldást osztogatva szenteli a pap
rövid életünk új friss kenyerét
Éjszaka... (f)elszállok, átvágok a Galaxison,
és a végtelen kapuját is gyakran elérem,
máskor pillangóként szárnyalok és nektárt iszom,
sajnos, álmomban minden annyira más, mint ébren...
Amiket állandóan keresünk
Lakásban elveszett tárgyak,
vajon ezeket hol találjam?
- egy láthatatlan, kiszorított diák firkálgatásaiból
Hiába is próbálkozol,
Ezen körben csak kárhozol!
Ránk nyáladzanak a szájak, s
Mert az emberek a nyelvükkel látnak.
Népbetegség, hogy hiányzik az érzelem.
A nép beteg, s ég a lelkekben a félelem.
karod ha néha átölel
borzolja lankadó szárnyam
talán az idő sosem jön el
hogy békém újra megtaláljam
Az életed egy hajó,
Amely úszik a tengeren,
Te benne állsz, küzdesz,
Küzdesz csak szüntelen!
Hűvös szellő lengedez,
Velem most ne ellenkezz!
Teszem kezem kezedbe,
Ne kelljen a zsebembe.