Versek a mindennapokról
Fordul a nyár,
horizonton hempereg,
ide-oda gurul a Napkorong,
örömkönny hull, sírnak a fellegek,
forró lángtenger, zivatarnyomok
Rám gurult gombszemek kérdenek,
érkezem, bennem dúlt idegek
mérgeznek, terápiát iszom,
s lazul minden feszített izom.
Életem pillanatai - gyorsvonatból nézve
Mindig rohantam én,
Amióta élek,
S addig sietek, míg
Zeng bennem a lélek.
XV. Vágyakozásféleség
Lábunk alatt a meredély.
Lábunk lógattuk Te meg én.
Előkerülnek teremtésmítoszok,
Épülnek és dőlnek nimbuszok.
Az égi csendben, mint kis mécsesek,
Békésen ragyognak a csillagok.
A szomszéd tavában béka dalol,
Viszi a szél kuruttyoló hangjukat.
Narancsszínű hullám fodrán
ásítozó napkorong,
lubickoló szúnyoglárván
hízik meg a békacomb.
A napokat úgy számolom,
mint a kiporciózott cigarettát.
Ha kevésnek tűnik
a hamusban elnyomott huszonnégy órák.
Hányan vagytok?
Mit akartok?
Na pakolj fel, koma!
Az én házam a jóság otthona!
Fordul a Nap. Búcsúznak a hársak az utcán.
Dördül az ég, és ömlik a nyári eső.
Hársfavirágok ronggyá vert hada hull rám,
ők se hiszik, hogy eljárt már az idő.
Kinyitja kocsmaajtót résnyire.
Hallja, valaki kiáltja:
Kocsmáros! Hozd a pálinkát, az angyalát!
Ma magamban mulatok. Tán nem bűn, s mindez még megbocsájtható.
Bánatom miatt nem te vagy a hibás.
Hol egy barát, ki megosztja velem örömét, bánatát, s rám is figyelő?
Nem kérek mást, csak öt piciny percet.
Éppen csak annyit, míg elszáll az indulat.
Nem bántott senki, de őrületbe kerget
Az apró kis sikoly, a tébolyult gyerekzsivaj.
Érezted már közel a feladást?
A stressz volt az oka, mondottam,
aztán a gyötrelem útján tolongtam.
Faluszéli kis kunyhónak roskatag a teteje,
Fala sötét, kicsit füstös, elhagyott a belseje.
Sánta anyó botorkászik az udvarról befelé,
Kezében a hamus fiók, egy vederbe öntené.