Versek a mindennapokról
Dobogó szívem végét járja,
kínozza magát ez a leányka.
S esti csendbe könnye hull,
de a világ fordul.
Csend van, csak a távolban néhány tücsök ciripel,
és mellettük néha egy kis madárka csiripel.
Nem fúj a szél, nem beszélnek emberek,
nem járnak az autók, nem stresszelek.
Falu végén tüzes menyecske,
Fellángol szívemben tüzecske.
Úgy érzem, mély festékre leltem,
melybe belemártottam oly naiv ecsetem,
festmény, mit e festék díszít,
láng, mi nékem jövőt hígít.
Hideg, meleg, bánat, öröm
Jeges szélbe tartom arcom,
Jövő legyen bármily rideg,
Megvívom én minden harcom,
Bent lenne jó, itt kint hideg.
...harmatvíz lemossa, felragyog a fénye.
Aranyát, amit szór, életadó csoda,
az éltető fénye benéz ide-oda.
Ki kicsoda?
Nagy talány
itt, az élet színpadán.
Hisz bál van.
Mindenki maskarában.
Talán még sosem jártam ilyen mélyen,
valami elromlott a dupla húszas évben.
Mintha csak előre megéreztem volna,
furcsán is indult az éjfél utáni első óra.
(bokorrímes)
Óh, te élet, mondd meg, van még valamilyen terved velem?
Mint kishajót a Balaton vize, hullámoztatsz engem...
Nem tudom, mondtam-e már, eluralkodott az elegem...
Klónoznám magamat,
Szolgálná javamat,
Több helyen lehetnék,
Sok mindent tehetnék,
Jobbra-balra mennék,
Mindenhol is lennék,
Életemet élném,
Naphosszat csak nézném...
A Blahán korog a gyomor,
Horror a nyomor a Blahán.
Zárva az ajtóm,
nyitva szívem,
reggeltől estig csak benned hittem.
Néztem az égen, ahogy a madarak suhannak,
egy hang azt súgta csendben - ne hazudj magadnak -.
Elalvás előtt... női szemmel
Álmos vagy, tudom, ám mégsem alszol,
Lélegzetedből tudom, haragszol.
Háttal fekszem le, belülről fázom,
Várom, hogy aludj, ne halld sírásom.