Versek a mindennapokról
Dühöngött az idei nyár.
Panasz sarjadt nyelvünk hegyén...
Őszi reggel, leány, cigaretta...
Füst és pára
Tekergő násza
Reggeli sóhajod
A durva szó falnak megy, célt téveszt,
falra hányt borsó, erőszakot szül.
Jót nem ígér, ellenszenvet ébreszt,
kapcsolatromboló, vihar készül.
Mert meg kell járnom
mindennapi utamat,
akkor is, ha nyűg,
meg teher e lét,
úgy indulok:
na, ez is egy újabb nap,
tenni, szeretni kell még
akkor is, ha kapok hideget...
Majd az idő megmutatja,
Mi volt igaz a múltban.
Nem alszom, nem nyugtat most
éj, mély sötét,
pörgetem sorsom rozsdás,
vak kerekét,
tudatom éber múltba,
jelenbe lép,
holnapba hívó híd tart
még némiképp.
A párhuzamosok csak a végtelenben -
Kusza pályáinkon mi gyakrabban találkozunk.
Mi mindig úton vagyunk,
fáradhatatlan, tevékeny emberek.
Alkotva tesszük dolgunk,
közben az évek felettünk repülnek.
Nem öregszem, nem engedem,
egész máshol jár az eszem,
még csupán tizennyolc múltam,
engem nem kísért a múltam.
Zsibbadt a hajnal tompa csend ordít most rád
Nem kaptál senkitől semmit add most azt át...
Cipőd talpa alatt óriási akadály,
lépés közben körbevesz a félhomály,
mégis honnan került oda?
Nem kérted, egyszerűen kényszerítve kaptad,
de mégis csak szépen, szótlanul hagytad,
mindvégig magadat adtad?
Vedd észre ma, mi mindened van!
Értékeld, bármi legyen is az:
Ha csak egy érzés, ha csak egy tárgy,
Számodra, ha VAN, akkor is vigasz.
Borospincém hordókkal tele,
Bennük pihen a hegynek leve.
Vörös, testes, tömör, zamatos
Vagy fehér, könnyű és illatos.
Lázas eszmékkel tömik a fejed,
óh, a csúf titkokat sohse ismerd meg.
Munka után utazik, hazamegy.
Eltelt a nap, már megint egy.
Eszik valamit, tele a has,
Ugyanaz a szar. Ugyanaz.