Versek a mindennapokról
Mivé lettem friss harmatimban,
Fiatalságom égő hamvaiban,
Keserű kor áztatja lelkem,
Éveimben igaz kínra leltem.
Április elseje napján kéklik az ég, meg a fű zöld.
Majd bizonyára a párom szólni fog otthon ilyenkor...
Egy felborult világban,
Ahol nincsen már szerelem,
Hiába pénz az úr,
Nem lesz sohasem.
Keresem az utat, mit járhatok
Egy olyan életért, mit meg nem bánok.
Keresem azt, kit szerethetek,
Kivel egy igazán jót nevethetek.
Ugye, neked is elég!
Türelmed fogytán.
Rendet rakni jöttél?
...bizony, megértem én!
Látod atyám? Itt lent ma megpihent a világ.
Ritkán hallott szép szavaktól ül arcomra a mosoly,
Röpke éltű érzelmektől zizeg a celofán. Benne egy szál virág,
Most pislákolni látszik a tisztelet, de fénye még halovány.
Most még halk minden.
A napsugár sincs égen.
Elköltözve minden.
Kihalt világ lett minden.
Van egy réteg a társadalomban,
Úgy érzik, ők vannak hatalomban.
Felülbírálják mások életét,
Lenézik az ember szemléletét.
Szeretlek és ragaszkodom hozzád, mint egy gyerek,
Belőled én minden reggel energiát nyerek.
Az életem miattad lesz igazán csak kerek,
Rajtad kívül nem kellenek egyéb doppingszerek.
Nem tudom mit érzek
Nem tudom mi fáj
Mintha nyíl lőtte volna át a szívem
Nincs boldogság se fájdalom...
Maradj otthon, kérlek, kedvesem!
Sírdogálok dühödt csendesen.
Valahogy hamisak e szavak,
Valahogy csúnyán bénítanak.
Él a felbontási tilalma!
(3 soros-zárttükrös)
A mocskos, véges halált mindenki zsebben hordja, lezárt borítékban,
Élet adta születéskor, de folyvást él a felbontási tilalma!
A mocskos, véges halált mindenki zsebben hordja, lezárt borítékban.