Versek a mindennapokról
Csak a sálam melegített.
Kabátomat nyirkos hideggel
fújta át a ficánkoló szél.
Az eső rebbenő rózsák
fehér fodrát mosta,
sűrű cseppjeivel takarta
a varázserejű várost.
Lehet, hogy
Ez a vers,
Egyeseknek
Kicsit nyers.
Hogy is kezdjek neki, hogy tudd, mi nyomja lelkem,
úgy, hogy ne kelljen énekelnem.
Csak írjam le, ami bánt,
azt, ami időnként a tátongó mélybe ránt.
Versenyfutás: COVID-19
Nem győzöm már
futásra rendezni lábam,
követ az ár,
s eléri rozoga váram.
aranyló ma az őszi fény
ha szürke is a karantén`y
ha meggyötör magány és kín
nem látogat ma csak a rím
Az én világomban rohannak az emberek,
agyakban tárolnak cikázó képeket,
bennem siratják a modern lét acél egét...
Valaki azt mondta, hogy egy harcos vagyok,
Még úgy is, hogy ennyi negatívumot kapok.
Nem adom fel soha, mindig próbálom megcsinálni,
Miközben próbálok önmagamra rátalálni.
Vártam már szokványos kérdésedet,
"Hello, mondd, hogy vagy, mi újság veled?"
Hogy rávágjam újra, hisz úgy szereted
A jól ismert, régi bölcsességemet
Csak felváltva jönnek a holnapok,
Végtelen körforgásba lesznek tegnapok.
Rácsot, bilincset mosolyogva elfogadni,
És a monotonitásban megrohadni.
Hírek... jók, rosszak,
Gondolkozhatnék ezen naphosszat.
Ha rossz hírt kapunk, mindenbe kapaszkodunk,
Ahhoz, amit szeretünk... nagyon ragaszkodunk.
Zenél a telefonom,
újabb napra ébredek.
Gondomat párnán hagyom,
ima után felkelek.
...ennyi...!
Már nem áldozok fel
Mindenért mindent!
Őserő mozdít doboló kezeket,
Dobog a talpad, dobog a szíved,
Dobol a kéz a feszes bőrön,
Hatását látni a jelenlevőkön.
Azt mondtad, a sötétségben is lehet látni,
nézd, kialudtak a villanyok...