Versek a mosolyról
Az égen fenn, édes fiam,
nézd, ott az Androméda!
Most apáddal arra suhan
az űrben egy rakéta.
Játsszunk napfényt,
Ébren álmot,
Mennyei-démoni
Furcsaságot!
Perecet ropogtat a Liget a napfényben.
Ég felé röppennek boldog mosolyok.
Léggömbdurranásnyi kis sikolyok szállnak,
ringanak a tó vizén álmos csónakok.
Május, te szikrázó, hirtelen
Most napsugár tüze éget...
Rügyet kipattantó, szomjazó,
Elszárad, beteljesíti a véget...
Reggel, mikor felkelek,
A hűtőhöz kimegyek,
Majd azon töprengek,
Reggelire mit egyek?
Ha hatvan a nő,
Már nem menő,
Kibékült a világgal,
És legfőképp magával.
Álmaimban virágos mezőkön járok,
Liliomok, Nárciszok, ti mind tudjátok,
hogyan játsszátok ki minden bájaitok,
hogy Isten könnyeit hogyan gondozzátok.
Verejtékemtől töltődnek újjá az elpárolgott tavak,
Izzadó ujjamból kicsúszik a toll, összefolynak a szavak.
Lángra lobban a víz is, tán a pokolban vagyok?
Még a szemem is izzad, félek, hogy elolvadok.
Hé! Sz-sz! Figyu...
Igen, te, a vörös ingben.
Tudod, az most a szitu,
hogy én állnék most
ott a ringben.
Ott él benned erőnek erejével,
érezd hát hittel és reménnyel.
Ha menni akar, hadd fusson, engedd el!
S ha megtalál, légy nyitott, fogadd el!
Drága vagy, és játékos,
Aranyos, de nagyon rossz,
Néha olyan jól viselkedsz,
De a macskát miért nem szereted?
Ágnessel táncversenyt nyertünk
Ágnessel táncversenyt nyertünk Hévízen.
Olyan régen volt, hogy már alig hiszem.
Szerelem lángja ült bájos arcára,
s mint háncs a fára, úgy simult a drága.
Hát kérem, én egy mai lány vagyok.
A háztartásban éppen nem ragyogok.
A főzés, mosás nem erős oldalam,
És a házimunkákért sem töröm magam.