Versek a mosolyról
A Kígyó monológja
Szép kis hely ez, magam is úgy vélem,
de itt senki sem törődik vélem.
Az Úr azt hiszi, már minden kész,
hogy itt már nem lehet semmi vész.
Friss a reggel, vidám, ha akarod!
Ritmusra kelj fel, gyorsan mosakodj!
Vidd magaddal boldogan a mosolyom,
akkor is, ha néha már másként gondolom!
Vidd el magaddal, de egyszer hozd azt vissza,
s ha majd így lesz, lelkem a boldogságot issza!
Varga Istvánné Kelemen Erzsébet
Az égbolton mozgolódik számtalan csoda,
báránykák, angyalkák lopóznak ide-oda.
Egy duci, szürke felhő lassan jőve cipelget,
pocakjában begyűjtve a temérdek vizet.
A mi esténk ez már,
mienk minden mozdulata,
halk, simogató szavaid
pillámra ülnek, nehezülnek.
Kell-e a vágynak a féltés?
Kell-e a násznak az ész?
Mért nehezít meg a kétség,
míg szemed engem igéz?
(A Paradicsomon kívül)
Ádám és Éva
Most aztán mi lesz. Vége a jólétnek.
Hátunk mögött a Paradicsom, előttünk az élet.
Igaz, ruhánk az van, felruházott a Mindenható,
de hogy miből élünk, az nem tudható.
Nem török én nagyra, kicsinek születtem.
Három kiló alatt mérték meg a lelkem,
Ebből a testem volt szerintem a könnyebb.
Mégse hullasd értem hiába a könnyed
Eljárok az iskolába,
tanulok is néha,
jobb volt ám az óvodában,
ott nem voltam léha.
Álmai gyümölcse beérett a Hősnek!
A Betonkolosszus üdén, frissen áll.
Akár a honunk: erős és csillogó.
S milliók torkából a "hajrá! - hajrá!" száll.
Isten a bűnösökhöz
Ó, Egek, ez egy micsoda világ -
bújjatok elő, ne rejtőzzetek tovább.
Én szóltam, és megtiltottam nektek,
szóltam, hogy arról a fáról ne egyetek.
A vágy legyen a neved,
Ne félj, ott leszek veled.
Csókot adj, kire mutatok,
Azt ne mondd, hogy nem akarod.
Hogy van-e kiút a káoszból,
amit magam teremtettem,
nem tudom.
Ezért volt ez egy bátor tettem.
*
Világgá kiáltottam:
szabad vagyok,
aki kimondhatja minden gondolatát! ...
Behajolt a hajnal a konyhaablakon,
bukfencet vetett a Nap az asztallapon.
Fák borultak össze a nyári szélben,
Ruhák ficánkoltak a szekrényben.