Versek a mosolyról
Az éjnek szürke-fekete ránca
Ráfenekedik a hajnali csendre,
Megszelídülni a kékkel.
Talán eltűnök hirtelen,
És nem talál meg senki...
Meghallgatom csendben a meséd,
igazsággal még én tartozom...
Van a sétány,
Már ott sétálsz,
Lépkedsz... lépés
Követ lépést.
A kéményseprő gatyája gyakran kormos
Az asszony pedig szentségel mikor mos
Szemeit égnek meresztve mondja
"Atya-
Úristen
Miért is gondoltam hogy aki korommal dolgozik annak is kell
fehér gatya
Mért nem hord feketét azon nem látszik rajta hogy a korom sok...
Olyan szép az ég,
Így én sosem láttam még,
Úgy virágzik a Föld,
A fű mégis túl sötéten zöld...
Nincsen viccesebb egy szerelmesnél
Balga vigyor a képünkön, hogy a ma miénk,
(S hogy az időt mennyire megutáltuk)
Mikor az gyorsan robogva jött felénk,
Egymás kezét szorosan fogva megfogadtuk...
Jó szív számít, nem az emberi javak
Halkan, némán nem szólt, tán egy mondatot csak,
Jó szív számít, nem az emberi javak.
Elgondolva tán, mert még régen látta önt...
Nosztalgiázva poharába egy kevés kávét önt.
összetört szívem
megsebzett kővilág
miértünk ragyog a fény
Sportosan élek
Újfajta tornám.
Reggel én is felkelek -
Holnap ismétlem.
*
Délben lazítok.
Eszek, alszok és eszek -
Naponta teszem.
...Tetted lelkemre hideg kezed
Időmet örökbe fogadtad s én
Csillagok közt lépkedek veled
Ájult tegnap köszönt rám halkan,
Cipőmön nyomott hagyott a dér,
Torz kezek nyúlnak utánam sorban...
Fényesen süt a Nap,
Mosolygó gyereknap,
Kacagó, nevető gyerekkel
Játszadozzanak eleget,
Fogócska, bújócska,
Hinta-palinta, libikóka,
Sikoltások egész nap...
Mocorog a hajnal,
pislákol a szeme,
s mint valami ékes,
színes kis virág,
nyújtózkodva ébred,
aztán szökken egyet,
s kitárja fenséges,
édeni kapuját.
Egy pohár jófajta vörösbor kezemben
(mely bíborszín gyöngyein át kacsingat felém)
pimasz kis rímeket suttog fülembe,
s bátorságot, melegséget önt belém.