Versek a mosolyról
A Kínai mosodás
Jó nagyapám Kanadában
felbukott egy mosodásban,
Kínai volt szegény legény,
nem harapta el nyelvét.
Eltelt megint a húsvét-várási idő, megjöttem én is,
Két évvel idősebbek vagytok, de szépek vagytok most mégis!
Nagyiékon nem is látszik, hogy öregedtek volna,
Nagypapát kérdezem is, kis régi pálesz nem volna?
Bokor alatt szalad
a nyuszi,
húsvétkor mindenkinek
jár
egy puszi!
Van őbenne egy ős edény,
s ha ez rímekkel megtelik,
sok gubancos rím összesét
tervezi, helyére teszi.
Varrok, varrok, varrogatok,
foltot folt hátára rakok.
Mosolyog sok kicsi folt:
jobb világ ránk sose volt!
A feledékenység előszobájában
többedmagammal tárgyalok,
arrafelé jövet tudtam, mit akarok,
hazafelé menet eszembe jutott...
Ízirájder öcsém, csak semmi vész,
Amerikába indulok épp,
motorommal száguldozok,
fejre estem, oszt jó napot.
Imádom, ha kacagsz.
Olyankor látszik, hogy a lelked is nevet.
Mintha valahonnan mélyről
Kérne a vidámság magának helyet.
A lányok buták, buták, jaj, de buták!
Meghúztam a haját, és most utál.
Sugdolóznak, kacarásznak, ó, én szegény!
Tévedtem, ő rám néz, szemében ott a remény!
Dédivel kezdem, mert ő
a hős,
nagyival folytatom, mert ő
a kimenős,
anyát írom utoljára, mert
van cukorkája...
Ha bort iszol egy pohárral,
Tudd, hogy a jóból kell a sok,
Még ha 180-at is fordulsz magadban,
A fok az marad fok.
Van, aki féltsen, nézem a létem, a sebeket
érzem, de értem az énem.
Nyolc a szótag itt a sorban,
Öt sor legyen egy versszakban.
Legalább négy versszak legyen,
És a versenyt biztos nyerem.
Hajrá, hajrá, biztos nyerem!
Reggel az ember
Álmosan kel fel.
Issza a kávét,
Nem limonádét.