Versek a mosolyról
Lisztfelhő és porcukor.
A konyhám már tiszta por.
Kötényt kötök, dagasztok.
Fánkot sütök, szalagost.
Zenebona, dínomdánom,
itt vagyok a maszkabálon.
Sürgés-forgás, eszem-iszom,
ezüsttálon szendvics, minyon.
Postát kapott egy remete,
csomagot vagy levelet-e?
Nem tudja meg soha-soha,
mert a sorsa oly mostoha!
Fenn, nézd csak, az angyalok ágyán
egy párna talán kiszakadt.
Büszkén magyarázza a bátyám,
mert ő sose mond igazat.
Egy ölelés gyógyír minden bánatra,
Mosolyt fakaszthatsz a legszomorúbb arcra,
Se szó, se beszéd, csak egy őszinte érintés,
Szomorú szívben elmúlik minden szenvedés.
Közzé tétetik
Fedő, duda, nagyharang,
hangoskodik a farsang.
Jöjjenek el a bálba,
jelmezes maskarába`.
Egy petákot sem hoz, hiába írod.
Inkább fújj meg, ha mást nem, egy kis sípot!
Aki olvassa, talán meg is érti.
Kevés az idő: miértjét nem kérdi.
Gondolataim messze járnak,
magam vagyok e fáradt estén,
sötét égen elvétve csillagok,
a látótér alján vörös csíkot
rajzolt a kegyetlen telihold.
Mondásom velős,
mit eléd fogok tárni:
Farsangkor az idő akár havas vagy esős...
Klassz ez a farsangi zene, szinte szétbomlasztó!
A sok-sok szép maskara biz` nevetés fakasztó.
Óriási a vidámság, és plafonig is felér a mai hangulat,
A hétköznapi gondok leszakadtak, az mind oly` utálatos gondolat...
Látni a lekvárral befröccsent csörgősipkát,
Meg csoszogós, öt számmal nagyobb gumicsizmát.
Vannak rémesen rémisztő... látni más álcát.
*
(haiku)
Van jó álarc, és
Lejjebb... ruhaköltemény!
Télapónak szarvasszánja
beragadt a lucskos sárba.
Hívja krampuszt meg az angyalt,
korgott gyomra, majd éhen halt!