Versek a mosolyról
Magamnak főztem
Megnéztem, hogy éles a kés,
elvágtam az ujjam.
Tudtam én, hogy könnyű főzni,
receptkönyvet bújtam.
...senkire nem tartom, táthatjátok szátok.
Csak magamra lövök nem megszokott módon...
Boldogság az, mikor igazán önmagad vagy.
Mikor már semmin sem agyalsz.
Minden félelem elhagy,
S megfelelési vágy nélkül vagy, aki akarsz.
Hogyha volna egy kis fecském,
madárkának becézgetném.
Rózsabogárka ha rebbenne,
gyorsan utána reppenne,
s visszatérve már a földre,
meghívná egy málnaszörpre.
Egy kíváncsi cirmos cica
rejtőzködött a magasba`,
szürke bunda takarásban,
nem talált rá a gazdája.
Írásóra készülődött,
buksi fejek füzet fölött.
Néma csendben írt az osztály,
nem figyelték az én irkám.
Reggel nehezen ébredek,
az ágy még fogja részemet,
álom tartja még két szemet,
és játssza a főszerepet.
A szem nem marad száraz,
ha boldog gyermekkacaj
régmúlt emléket idéz.
Bánat, mi lelket pusztít,
helyet ad a csodának,
titkolt, titkos örömért.
Dunacseppek hullnak az égből,
s eső folyik a híd alatt,
zöld fű rikít a fellegeken,
és madarak szállnak a földfelszín alatt.
Kieszeltem-kimeszeltem ezt a verset
Hopp - kieszeltem s poétikázom
- akarom mondani, amikor
kimeszeltem a fehér deszkát, nos,
megtelt foltocskákkal; egy csupor
tejnek való volt lefölözve... úgyszólván
nem fejték nagy vödörbe.
Én nem vitatom, hogy velem van a baj,
De mit kezdjek a sok elmerokkanttal?
Ha kérdezni sem tud egy felnőtt ember,
A megoldást tőlem hogyan várja el?
Fél a rapperektől a kopasz tik farja,
Szöttyedt, böszme hájak heherésznek rajta;
Sincs egy árva műszál a gatyák közt menőben,
Kincs a szekérnyi tökfej, a szavazat lesőben.
Csipet csapat
verebecske,
csip-csiripel,
jó a kedve.