Versek a művészetről
Félek, rettenetesen félek,
ijesztgetnek elavult fények,
mi lesz, ha nem lesz költészet,
ha mindent elvisz az enyészet?
Egy fél-kapcsolat emlékére
Az égben repülő tízforintosról
visszaverődő nap fénye
betűz az ablakon.
Remek alkalom az alkotásra,
magam a munkába beleásva
becsuknám az ablakom,
ám nem lehet.
Rokolyámon rakott szegély,
Dölyfös uram kedve, ó, be kevély!
Táncos tűcipőmben rokokóba szédültem,
Ezerjófű mámorában harmatrétre széledtem
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig velem maradni,
akarsz-e csendemben dallamom lenni,
falu végén messzire szaladni,
lángbetűk között liliomként égni,
szegénységemben gazdaggá válni,
zuhogó viharban karomban félni,
gyámoltalanul új reményre várni?
"Költő vagyok - mit érdekelne
engem a költészet maga?"
Szavaimat arany ecsettel,
Példás gőggel vetem falra.
Ott állt... magányos, mély csendjében
Tripoli felett, fenn a hegyen,
karját az ég felé nyújtotta,
a tájat egymaga uralta.
Feláztak a hangok,
halkan neszező,
sűrű esőcseppek
közt csurgó ének
Rímekben ébredő gondolat,
mely szavakká, majd sorokká nő
megőrizve a vers ritmusát,
általa szólal meg: a költő!
Hold,
Mely táncot jár az istenekkel,
Az égi csillag jelképekkel,
Lassan, hosszan elnyúl messze
Ezüst színű fátyol teste.
Egy gyönyörű hajó úszik a tengeren,
lelkem szabad tengerén,
nem süllyed el,
de nem remél
a szerelem szabad tengerén.
Tisztelet Aphroditének
Noteszt előveszem, betűk sorakoznak,
tollam alá bújnak, kacsintgatnak onnan.
Incselkednek velem, kacérkodnak egyre,
eldöntötted-e már, mi kerül versedbe?
Pedig a kicsi nőni akart,
termést takarni nagy ág alatt.
Aztán egy vihar úgy letépte,
hogy sosem nézett fel az égre.
Elaludt sárgán a föld hátán,
s futott egy kört még cipőm talpán.
Ha lecsukja két nagy szemét
Az éj, el ne feledd, hogy
Élsz. Batyudba tedd
A múltadat, és repülj
Az ég felett mostan.
Van hova menni, hol várnak már minket,
Ahol a halál egy gyönyörű ünnep.
Ott nem sírnak, s hidd el, nincsenek könnyek,
Csak tárt karok, öröm és lerakott terhek.
Bánattánc
Tündököl a város, tündököl az ország,
minden tündér útjára vár,
keresik a rosszban azt, amit ma jóvá
tehetne egy mosoly talán.