Versek a művészetről
esik az eső csepereg
cseppje az arcomon lepereg
mossa a kínt a kínt a bánatot
amit az élet ott rárakott
mossa a kínt a bánatot...
A zene és én
Zeneiskolába nem jártam,
de az elméletet bevágtam,
voltam hangszer közelében,
nem állt jól kezem ügyében.
Írom én, nemcsak rajzolom,
ám mosoly ül az arcomon,
mikor látom a képeket,
amint a gépi, vigyorgó,
sárgán, színesen virító,
szavak nélküli kis jelek
írásomnál megjelennek.
Kedves Mindenki, aki a Poeton szokott
Lenni,
Annak szeretnék, most kicsit bővebben
Bemutatkozni.
Olyan, mint a szerelem,
rabul ejtette szívemet.
Gondolatom messze reppen,
papírt fogok s rávetem.
jelkép tudás dicséret csodálatos
bizalom teljesség megerősítés erdő
pozitívan türelem élet egyenlőség...
Hogyan lehetnék díva? Kutatják sokan,
S én tétován válaszolom, hogy sehogyan.
Úgy érzem, felszabadítana.
Rajtam lenne minden szép
szempár, ahogy néznének fel rám,
oda, ahol végre otthon érezném
magam.
Hallgatnák és néznék a játékomat
a családommal, a színésztársaimmal.
Cigi, cetli, bor avagy a versírás szentháromsága
Nézd! Az egóm most landol
az irodalom repterén.
Tombolnak az utasai.
De nagy költő lettem én!
...Arra nem emlékszem, álmos voltam nagyon.
Nem tudom, a múzsa járt-e néha arra,
de az írás sokszor gyógyír minden bajra.
Ha már tollat ragadsz,
hogy képzelt világot formálj
szép szavak kócos halmazából,
s hirdesd, mi néked oly nemes,
tedd ezt őszinte hittel,
mert verset írni csak így érdemes.
Hangterem és társa,
a zongora.
Letakart fedő alatt
fogsora.
Nekem a vers, ha nem rímel,
az olyan, mint a nyers étel,
mert nincsen benne dallam,
nem mondhatom el dalban.
A naplemente aranyló ága
Lecsordult már az este válla fölött,
Mint az ég pár alkonyi sujtása.