Versek a művészetről
Kifordult a világ magából,
Sajgón ordít a fájdalmától,
Csillapítja az alkoholmámor.
születtél tiltott csillagon
s ballagsz a partra űzve
játszódsz égi habokkal
most és mindörökre
talányok közt vezekelsz
magányodra felszisszensz
de elfut tőled mindenki
nem akar veled süppedni...
A festő ül görbe, méla pózban,
s vár felajzott vásznon ihletet.
Késik a múzsa, a festő józan,
kezében ecsetet illeget.
Széttört világom szilánkjai
Érzékeny bőrömbe fúródva
Lékelik megfagyott hangjaim,
S a sóhaj esőkoppba fojtja.
Ablakon lefolyó patakok
Szemem medrébe torkollanak
Tarka színek világában elmerülök csendben,
Fénysugárként érkezem a végtelen időben.
Lelkem mélyén bársony képek gyöngyszemként peregnek,
Éveim során felfűzve egymásra épülnek.
Váraszónak hála, buli lesz itt máma,
A vígasságnak se szeri se száma,
Az ivádi asszonyok műsora a nyitánya.
Múltbanéző
Azt mondtam, nem írok többé,
amikor valaki megbántott,
bennem semmi mást,
csak rímfaragót látott.
Hirtelen megnyílt a fény,
Ó, hangod simogat, érzem,
A lelkem legmélyére hatol,
Istenem, köszönöm!
Van, aki úgy születik, hogy tudja,
Van, aki megtanulja...
Társkereső jelige
A háztető gerincén,
ahol kémények ontják a felhőtlen eget,
égszínkék ingben várlak,
hogy együtt nézzük az alkonyt.
Ja! Cserépszínű nadrágban leszek!
Ősillat
Kárpát-medencébe belépve megérzem népem illatát,
Ez az illat, melyre oly sok éven át vártam reá.
Édes, mint emberi ajkaknak az akácméz,
Nyugtató, mint kisdednek az anyai lét.
A Tűz Ura vagy, lángolj!
Fald fel ezt a világot!
A Tűz Ura vagy, ébredj,
De ha nem megy, hát égj el!
Elhasalt a horizontra a fény,
Mint egy kirobbanó élmény.
Gondtalan törli szemeit a Nap,
Halált eltakaró pillanat.