Versek a művészetről
Fenséges ifjú hölgy s ölében gyermeke,
anyai szeretet gyengédebb lehet-e?
Nehéz verset írni,
Elmét tettre bírni,
Szépségesen szólni,
Érvényesen gyónni,
Érzelmekkel csalni,
Szép lelkeket marni,
Magasságban szállni,
Akadályt találni...
Elmúlás minden mozdulatban,
ezeréves múlt gondolatban.
Potyognak kristálykönnyeink,
kísérnek dicső őseink.
Hány ember keres-kutat szüntelen?
S mégis, hány lesz nélküled színtelen.
kacsát tömnek estelente
ha már tyúkot nem lehet
szandálban fejve Riska
szeme csak úgy dülled
sarokba rúgva a csizma
te meg fertájkor fartájon vered...
hahó hahó halihó
ez az élet csuda jó
csupa móka kacagás
csakis öröm semmi más...
a Költészet Napja ürügyén
Legyél
első anyák ajkán,
amivel majd dajkál,
és simuljon veled
édes emlő-meleg,
kisded is kívánja,
nélküled így árva.
Az elmúlás, mint elegancia
Várost látogat megint.
Egy másikat, egy régit.
Nosztalgiázva legyint
És mindenben lát égit.
Kaptam ma egy emailt,
mit napok óta vártam,
megláttam a címzést,
és rögtön szalutáltam.
Meg kéne őrizni a dombokat, hegyeket,
titkokat rejtő völgyek tengerét,
hol a Nap felkel, nézni az eget,
a nagy sasokat, az ébredő reményt.
A zene szeretetének a hatalma
összeköt minket
az egész világon.
Top Joy
kicsit fúj a szél
"hagyd hogy valóra váljon"
tó körül séta
Ahogyan ti írtok. (POET-paródia/Patchwork)
ahogy a mosolyom a fejemen hordom
lehajthatatlan
ahogy rohanva gyökerezek beléd
tagbaszakadtan
úgy szaporodik rajtam a lobogni való
kotló csönd alatt ölelkezésnyi
koponyán karistoló
hopp...