Versek a művészetről
Verseket írni csábító mulatság,
emberhez méltó, szellemi kaland;
engedd, hogy szálljon ihlet, kábulat rád!
Az igazi szabadság
Élnék úgy, ahogyan mások,
de látnom szabad volt!
Tudnom sosem kellett!
Érezni annál jobban!
Hányszor nem örültem semmilyen jónak,
És megvetve odaköptem a Szépnek,
És bután ziháltam fekete fénynek,
És az ízét se éreztem a Sónak.
Megküzdök a dombbal.
Hogyan? Az még rejtély,
de mivel én hiszek a csodákban,
míg te állsz,
vegetálsz,
leülök az írógéphez.
Csüngnek a szavak a Föld
Vállain, a betű hónaljára
Kapaszkodva, a semmi
Tornácán bujkál a lét,
Olyan, mint a némaság
Brigadérosa.
Rosella Ferlion 1. verse
Adj helyet a szívedben
Egy szívtelen embernek,
Kit a világ megtört,
S szőnyeg alá söpört.
Sír a hegedű,
fájdalom zeng a húrokból
a vonó alatt.
Ne sírj, hegedű,
mert a szívem belé szakad.
Őszinte, szókimondó lélek,
akit nem ijeszt meg a versben beszélek,
aki bátran küzd akkor is, ha nincsen
értelme széllel szembeszállni egy bizonyos szinten.
Az én szerelmem két kezem rabja:
egyik az égre, a magasba írja
- ujjam hegyével, tollnak erejével -
másik a mélybe, föld alá taszítja.
Majd egyszer te is megérted,
ha bánatos lesz virágod,
s majdan hitvesed kezében
máshogy látod e világot.
Csepp könnynek...
Csepp könnynek
nehéz súlya van
mert a szív küldi...
Nézem a képeket gyönyörködve, szerelmesen,
az egyiknél megállok, még levegőt sem veszek...
Összeült a társaság,
Amire a világ várva várt.
Tanakodtak, fejet ráztak,
Válaszra nem találtak.
...talán gyermeki énje jött fejébe?
Nem akart írni maradandót soha.
Fejében sok kusza gondolat kavargott.
Lehet, volt poétahajlama?