Versek a művészetről
A festő
Így kiterítve
Idegeit már
Nem tépte
A fületlen madár,
Kaszálják a kék búzát,
Szél
Lengeti...
...többé ember nem is lenne
mert aki ölne azt is ölnék
és a hírek nem közölnék
nekem mindegy mit hoz a holnap
az alkotás csúfolódik vagy a kórlap
nem alhatok el egy jó szó nélkül
végrendelkeznek a versek végül
a poéta sokszor a szívébe néz
amely romlott de javulni kész
eltemetem a szerelmet a napot
hányszor átvert hányszor ugratott...
Talán irodalom,
Talált birodalom,
Esetleg művészet,
Rejtjeles tűzfészek,
Néhanap rebegés,
Céltalan keresés,
Olykor lágy vallomás,
Gondot áthajszolás...
Mint akit az ősz sem
érint
levélhullás elkerült
tavasz tüze lángol
benne
a tél elől menekül
sarkvidéki ezüstös dér
háta mögött elterül...
Veled felejthetetlen, remek
s eleven perceket szereztem.
Aztán, hogyha rám gondolsz éppen,
nézz fel az égre,
ott ragyog a Hold,
Ránk vetül a fénye,
én is azt figyelem régen,
benne van a képem.
Kigombolt tüdejű
vers az a ház,
ahol a költészet
lantja tanyáz`.
Egy gondolat bánt engem,
Az, hogy senki sem szeret,
Egyedül érzem magam,
A szívem kettéhasad.
Avagy az alkotás flow-élménye
Szikrázva táncra kel a dallam,
rapszodikus ritmus csendül halkan.
Minden benne rejlik egy hangban.
Koldus útakon nem repít már hozzád a lélek,
én mégis neked, csak neked mesélek...
Nyár van. Nézd, ott fent feslenek a felhők!
Sötétedik az ég, jelzi, hogy felnőtt.
Bujkál a Nap, jön már a `lemente,
nekem mégis jó elveszve öledben...