Versek a nagymamákról
A szürke fellegeken sietve hasít át a kikelet.
Lágy, édes szellőt hoz, finom, mint a lehelet.
A kisszoba sarkában bújik még a hűvös csend.
Esti csend. Reggeli csend. Örök csend.
Lelketlen már ez a lakás, üres és fakó,
A kőbányai lakásban a Csend az új lakó.
Nagymama 2.
Sosem fogom feledni fogatlan mosolyod,
Ahogy kora este nevemet mormolod.
Csendesen beköszöntem hozzád...
Szomorkodók hada
Egy hajnalban szépen elmentél haza.
Most csillagösvényeken jársz,
földi gondoktól vagy szabad.
Hold, titkoknak tudója
Ki az unokáját karjaiba veszi,
Minden baját-búját rögtön elfeledi.
Nincs is az életben ennél szebb pillanat,
Hacsak az nem, mikor a kicsi már szalad.
Még ma is itt vagy velem,
Mint rég, mikor fogtad a kezem,
Valahonnan a messzeségből,
Angyalok fényes rejtekéből,
Látni véllek, valósan érezni
S a láthatatlant szeretni.
Mama, ugye hallasz engem?
Nagyon távol vagy, nem érhetlek el.
A háború alatt született,
nehéz sorban nevelkedett.
De meleg szíve soha el nem hagyta,
nekünk is mindig csak a jót tanítgatta.
A látogató elindult
mosollyal az arcán
a lelke mélyén
érezte az idő múlását
Kicsi gyerekkoromban ültem mamám öreg varrógépénél,
hajtottam a pedált, a spulniról cérna már régen lefogyott,
hangosan zakatolt a gép, képzeletem messze kalandozott,
autóban ültem, majd füstöt eresztve száguldott mozdonyom,
voltam vadászrepülő, melyből géppuskám hangosan kattogott,
harckocsiban kuporogtam, hősként rohantam árkon, bokron át,
a gaz ellenséget legyőztem, mely szép hazámra orvul támadott.
Nagymamám bölcs füvei kertjében,
és a mezője mindig korán kisarjadt.
Az ő szemével a búzavirág kékebb,
az ő lábával puhább az ős ösvény talpam alatt.
Ahol a fák hallottak minden mesét,
gyermekkacagást, madarak énekét,
harangszót, a város zaját hordta a szél,
ott, ahol olyan sokszor vártam rád én!
Jaj, ez a kép micsoda emléket idéz!
A krumplit, ahogy súrolta nagymama...
Még most is látom, az az imádott kéz...
Tán örökre bevésődött az agyamba.
Emlékszem még eme napra,
Hazaértem, hopp, nagymama!
Konyhában állt, sütött,
Mondá, gyere, te tökkelütött!
Tányért nyomott kis kezembe,
Leültetett, egyed meg!
Apai nagyanyám jutott ma eszembe,
Pici kis asszony volt, mindenki szerette.
Azóta sem volt a világon senki,
Aki engem úgy tudott szeretni.