Versek a nagymamákról
Ősz haján libben a hajnali szél,
Teste fáradt, lassan mozdul.
Öreg kezei gyengék, mégis él,
Arca mindig felénk fordul.
Ne sajnáld,
hogy az évek múlásával
darázsderekad, szép lábad
csak múlt már -
dús fekete, barna, vagy aranyszőke
hajkoronádért se ejtsél könnyet,
hisz az ezüstfényű haj tekintély,
és mondják: arcodhoz is jól áll!
Fél éve már
Éltél hosszú éveket,
Háborús helyzeteket.
Szülinapodon köszöntelek téged,
legyen még sok ilyen szép éved.
Te vagy a világ legjobb mamája,
kinek több a szülinapi gyertyája.
A búcsú oly nehéz,
Úgy érzed, felemészt.
Percről perce,
Napról napra
Nő benned
A hiány mag(j)a.
Öreg ház a kupai úton,
Így hívták régen, egykoron.
Kis tornácán régi hinta,
Ablakában rádió,
Novi-sad a régi adó,
"Kicsiny falum" benne szólt,
Vasárnapi kívánságkosár,
Ez volt akkor a vigadó.
Mennyi is? Talán már fél éve lehet,
Hogy utoljára láttalak. Hoztad azt a rémes levelet,
És éppen csak két puszira meg egy ölelésre volt idő.
Aztán felszálltál a távolsági buszra,
Ami sokkal messzebb vitt, mint indokolt volna.
Jöttél és átöleltél,
ősz hajadban a dér
mondott meséket
otthonról, vigaszról...
Kaszafenőkő-tartó, vizes tok,
Mellyel felszerelve a kaszások,
Utánuk a marokszedő lányok.
Kévekötöző is megsodorva,
Megindult az aratási munka.
Arcod gyűrött pergamen,
lábad merő visszér,
tejed kútja elapadt...
Varjak üvöltenek,
Az álomképeket károgva elriasztják.
Kétségbeesve keresem,
Karjaim őt várják.
Kialakított a stílusom
végre,
észre sem vettem, hogy
kész lettem,
és te
sem szóltál,
vagy nem figyelmeztettél,
szándékosan, vagy csak elfelejtettél?
Unokámnak
Nem tudom, mit hoz a jövő, de várlak nagyon,
irántad érzett szeretetem szívemben tartom.
szemed alatt ráncok ülnek,
de, mama, te így is szép vagy,
keresem a megfelelő szót rá,
te vagy az, kit a szeretet soha el nem hagy.