Népköltészet
Kis kertben nyílik a gyöngyvirág,
fehér csokra díszíti a kislány hajfonatát.
Vándorévek keresztútjait jártam
napsütésben, esőben és sárban,
szekérponyva takarta a hátam,
míg igáslovam volt egyetlen társam.
Üstöllést pislog a páros vakablak.
Hűs delelőre horkan három barom,
eltéblábolt jószág nincs az udvaron.
Ostor durrog. Elkódorgott, (nincs abrak!)
Édesanyám, édesanyám,
Mért szültél meg,
Mért hoztál világba,
Mért hoztál világba.
Szitál a hó bércek felett,
bánat hajtja bús fejemet.
Fáj a szívem, remeg érted,
szenvedésem belém fészkelt.
Hogyha nékem
lesz pántlikám,
könnyű léptem,
lenge szoknyám,
lenge szoknyám,
szép pántlikám,
elmegyek én,
el, a bálba!
Tavasz ontja illatát,
szirmot bont sok virág,
kiskertembe kiülök,
sok bogárhad hogy nyüzsög...?
Ha szeretet volnék,
emberek szívében
puha fészket raknék,
életem végéig
ottan melegednék.
Erdőn, mezőn tegnap jártam,
barna szemű legényt vártam.
Vígan ugrált egy kis nyúl,
az én szívem lángra gyúlt.
Nekem nyílik az akácfa
fehér, fürtös virága,
ezüstharmat apró cseppje
sűrűn hullik le rája.
Láttál-e már délibábot
Az alföldi rónaságon?
Nyúltál felé két kezeddel,
De azt soha el nem érted.
Nap tüzében, holdnak sugarában,
szerelmes
csillagok közt fényben fürödtem.
Bátor legény, ha bemegy a faluba.
Az összes zsiványnak nagy lesz a baja.
Bátor legény, gyere bé a faluba.
Itt várlak én tégedet a kapuba.
Taníts meg, kérlek, kesztyűbe dudálni,
mutasd meg, hogy kell borsót falra hányni!
És ha a szelet el szeretném vetni,
hogy kell a végén a vihart learatni?
Ritka madár szállt kertembe,
virágzó rózsámra,
szemében egy csillag táncolt,
tollán Nap sugára.