Népköltészet
2. A fémtojás
Úton van a juhász, elhagyta faluját,
pogácsával tömte tele a batyuját,
lova nem fiatal, öreg és csoszogó,
így várja pár mérföld, közte kusza folyó.
1. A vihar
Forró nyári szellő simítja a földet,
Pihennek a szántók, alszanak a völgyek,
Gyanútlanul legel a népes birkanyáj,
A juhásznak ajkán egy harmonika jár
Húzza is a nótát, jobban, mint az igát,
Önt egy kupicával, megtömi a pipát,
Eközben kutyája figyeli a népet,
Érzi, baj közeleg, minden birka béget...
Vettem egy pár piros csizmát magamnak.
Abban megyek a rózsámmal a bálba.
Piros csizmám lakkos, fényes,
Az én rózsám nagyon kényes
Magára.
Ha én rózsa lennék
csak pünkösdkor nyílnék,
babám ablakába virágba borulnék,
ajkára éjszaka tüzes csókot adnék.
Király voltam, nem máshol,
mint a Pünkösdi bálon,
lovasversenyt megnyertem,
én értem célba elsőnek
a lovamnak nyergében.
Évszázadok versfodrában
ének zeng a rímcsokrában,
vonó húzza a dallamát,
boldogságot vagy balladát.
Cifra szűröm terítettem elétek,
hímes azon erdő, folyó s a rétek,
hímes azon a csillagút s az égbolt,
cifra szűröm újdonatúj be rég volt.
Drága hölgyem, köszönöm, hogy őszinte velem,
noha szavai most összetörték a szívem.
Ígérem, nem fogom önt sohasem zaklatni,
de nekem mindig ön volt s marad az igazi.
Madár voltál,
messze szálltál,
fellegekben
vitorláztál.
Szürke kútnál sok a tündér,
erejük száz emberben él.
Hisz a mondák furcsaságok,
falu szőtte hagyományok...
Ezüstfehér hajad ősz,
Átfestette a szürkeség,
De szívem érző fáklya,
Még most is érted ég.
Kedves uram, kérem bocsássa meg nekem,
mert reményt adtam, pedig másé a szívem.
Higgye el, én tényleg akartam szeretni,
nem arra vágytam, hogy lássam önt szenvedni.
Végre megindultam s csak azt kántáltam:
Szívem, törj ketté, hív a messzeség!
El nem késhettem, most megérkeztem.
Itt a kezdet és a vég végleg összeér.
Kedves Szegény Szabolcsom, hát
Hogy vagyunk?
Eljárt-e már a karantén
Alattunk?