Versek a nyugalomról
Szeretem a reggeleket, mert csodás ébredés új esélyt ad nyugodt fények között,
És míg csukott szemem álomrágott, elmém tiszta s szabad a hajnal fölött.
Pár percig nehéz vagyok, mikor
megébredek hajnalban.
Rohanó kamionok fénye, dübörögve hatolnak át
az utcafronti ablakon,
Már nem hat meg az éjszakázás. Szemem
becsukom, majd valamikor kinyitom.
Pörög, pörög a naptár,
Várva várt advent itt van már.
Várjuk a Jézuskát, díszítjük a lakást,
Illatos a konyhánk, készül a mézeskalács.
Kiléptem a romokból.
A vidék már nyugodt volt,
S lelkem már nem üvöltött,
Hisz otthoni csend honolt.
Ha a sors néha kívánságom lesné
Akkor nem kérdéssel tölteném az estét
Elárvult gondolat ismét tovaszállna
Felfalaznék minden porrá zúzott várat
Édesség,
mely olvad a szájban.
Bensőség,
mi harcol viszályban.
Megbékélés háza
befogadott engem.
A világnak láza
elolvadt énbennem.
Legyél öregedőn fiatalos,
s hagyd korodnak számát.
Engem nem zavar, ha ősz tincsek
rejtőznek szőke, göndör hajadban.
Jó éjt, suttogom, vigye messzire hangom,
Nézem a holdat, s te ott állsz a gangon.
mikor hétvégén vágni lehet a ködöt fénnyel
nyirkosak az éjszakák leheletet hagynak maguk után
még a szélcsend is könnyen észrevehető
A más világban másként telnek a napok.
Máshogyan ébred álmából a reggel,
mert a nappal az éjszakára rímel.
Itt ébredve már én is másmilyen vagyok.
Advent mesébe illő varázsa, családok közösen kisütött mézeskalácsa,
Készülődések, várakozások izgatottsága,
Áldott karácsonyig a napok
visszaszámolása.
De jó a szó, de jó,
ha simogat, de jó!
Oly lelket nyugtató,
gyógyító, ringató...
Őszi esten hűvös szelek járnak.
Erdő mélyén, hegynek vonalában
Patakok folynak és csordogálnak.