Versek a nyugalomról
Ma semmi sem fáj, ritka pillanat,
Hisz körmömmel kaparnám sokszor a falakat...
Tűnjünk el!
Menjünk ki egy rétre.
Tegyünk úgy, mintha a holnap
Nem létezne.
A másik énünk
Sárkány, sárkány, halld hát szavam,
Lebontom előtted minden falam.
Mindenestől zártalak magamba,
hogy aztán úgy folyj bennem,
mint sejtelem az álmok mögött.
Hol találnád meg a válaszokat,
A Napba bújó pillanatokat?
Ízét a nyári bor zamatának,
Vízen ringatózó holdvilágnak?
Hajnali fél öt van.
Fekszem az ágyban,
nagyon kényelmetlen ez a párna.
Csendben elmúlik a világ,
Csak Te vagy örök.
Csendben elfogy a levegőm,
Te vagy csak örök.
"A nyár zümmögve alszik, és a fényes ég"
Bűvös délibábot fest a láthatárra,
Hideg vizet mernél tikkasztó Nap alatt,
Ott dereng előtted, de nincs ott semmi még.
Őszbe fordul a nyár,
a háztetőt eső veri,
de küzd vele a napfény,
nem adja meg magát.
Csak egy üveggolyó,
szilárd, mégis száz felé szalad
az első nagyobb koccanásra.
Ajándéknak szántad,
vajon tudtad-e, mi mindent foglal még magába?
Körmöd alól kikapartad,
elégedett öröm...
ahogy köldöködből a szösz,
az apró pamutgombolyag is kijön.
Hajnal köszönt lágy mosollyal,
fénye beömlik ablakomon,
borosták közt utat keres
s végigszalad arcomon.
Egy tiszta, hófehér papírlap szemez velem,
Oly jó lenne, szép lenne valamit küldenem...
...de nem ám!
Nem árucikk,
nem vásári tárgy!
Nincs az a pénz,
nincs az a madzag,
lehet az szekérrel,
mézzel ragadtan,
nem eladó!