Önismereti versek
Lopakodik körülöttünk valami ismeretlen szag.
Az új élet kora.
Beleejtettük életünkbe, de nem tudjuk, milyen mag,
Van-e itt neki hona?
Tapad a marok a rúdra,
Húzod magadat föl és le,
Izzanak az izmaid...
Édes Jézus, mikor pusztába vonultál,
támogatásra Te akkor se szorultál,
az önsanyargatás Neked gyerekjáték,
ezért is pipák rád ott lent a Sátánék.
Néha a kezemben széttört álmokkal
ködben bolyongok, mikor jön a tavasz,
halva született könnyek mossák arcom,
és mindenütt köd van, mindenütt.
Szuvasodik, zsibbad már.
Kihúzzalak, figyeljek rád?
Hisz részem vagy, mégis fájsz.
Bárkivel megtörténhet, hogy félreteszi az élet,
Minden rejtvény megoldható, ha van rá elég négyzet,
Legyen ez a jövőbeli énemnek egy levél,
Ha alszol, akkor aludj, ha eszel, akkor egyél!
...Képzelt hitben elveszni.
Na és érzéketlennek lenni?
Hordozza más is
Ezt a bánatot?
Miért akarjuk mi ezt?
Olyan nekünk ez, mint egy teszt,
meg akarunk felelni nagyon,
s úgy tenni, mint aki tökéletes.
Este felleg, reggel nap-tarkított táj,
Egyszer harmat, egyszer színes bogár,
Egyszer hideg dér, egyszer áfonya,
Egyszer dühös villám, ami becsap mindenhova,
Egyszer vagyok, egyszer megszűnök...
Nézz rá. Csak gyerek lehetsz. Csak gyereknek szabad lenned.
Semmi másnak, ember!
Hogy ezt nem érted, nem magyaráz semmit,
Csak hogy sírni nem lehet száraz szemmel.
Tűz kigyullad,
Vágy fellobban.
Tárt karokkal várom,
Míg lerohan.
...Fájdalomrögök alá temetett óriásrengetegben.
Halk fénycseppjeit dobbanva viszi azúrkék óceánja.
Vonzásban, a középpont körül mindig ugyanazt az utat járva.
...nem vagy magadnak barátja, sem kapitánya?
Pulya vagy. Vágyaknak színekre facsart tudománya.
Szakadt koldus sétál az úton, kezem után nyúl,
ha akarom, sorsom megtudhatom.
Szemébe nézve tekintetem a végtelenbe szalad,
sima arcú, fura alak.
Eldobtál mindent, mi kedves volt neked,
Most ne csodálkozz, ha nem találod helyed.
A boldogságot többé hiába keresed,
A tükörben megtalálod, ki rontotta el ezt.