Önismereti versek
néha a szemem elé
egy filmvásznat képzelek
és az agyamból
minden gondolatot
oda kivetítek
Középkor
Mily csodás lánggal ég.
Szívében már nincs jég.
Jelene tündérjáték.
Nincs benne semmi szándék.
Milyen tudás az, hol minden
választ kérdés követ? Tehát
semmi sem igaz, vagy csak
feltételezés, milyen tudást
hordott ide a szél?
Hinned kell, dolgozok magamon,
hogy át és megváltozzak érted,
s én belátom - bár most tagadom -
egy nap majd én is hiszlek téged.
a függönyön átszűrődő
kis vonalak egy pontban
összpontosulnak
Tökéletes vagy születésed pillanatától,
A tudás az, mely ebben meggátol.
A csuklás vagyok, mi bennszakad,
csak egy kellemetlen érzés.
Ezerszer fulladna meg,
inkább ne gyötörné.
Markomban szorongatom,
hajszálba kapaszkodom.
Hogy mi is az, ami így kell nekem?
Saját akaratom, elképzelésem.
Minden pillanatomban él, nevét hozza a szél, bennem zenél...
Ez az év megint jól kezdődött
De esküszöm hogy szerettem
A kétezer-tizenkilencet. Őrzöm
Az emlékim hogy miket tettem
Zord, hideg, szeles tél köszöntött be.
A tészta tájat beleforgatták lisztbe.
Messze e tájon nem volt senki,
Fagyos nótáját a szél zengi.
Öregkor/halál
Mily csodás lánggal ég.
Repül már, közelít a vég.
Szépen, lassan megöregszik.
Lángjai is elemésztik.
Milyen szép is ez a világ, amit fentről megkaptál,
Hiszen megvan mindened, egy szavad nem lehet,
Minden jót, amit az élettől kaptál, azon szárnyaltál,
Te boldogan fekszel le? Gondolsz rá egy percet?
Vajon mit hoz nekem a holnap -
életet, halált vagy szenvedést,
tán ablakát nyitja a kornak
s szilánkra töri a kétkedést.