Versek az öregedésről
...ki előbb, ki utóbb!
Idős pár üldögél öreg házuk gangján,
valami édességet kívánok, Drágám.
Megehetnénk egy-egy nagy adag fagylaltot,
amit a kisleányunk vasárnap hozott?
Így hozta el az ősz hírét
az első sárgult falevél,
a végzet keserű ízét,
mely az elmúlásról mesél.
Nincs igazán se jövőm, se reményem,
nap nap után csak egy új nap oson.
Bonts ki egy zacskó mesekekszet.
Míg csutkáig rágod a körtédet,
néhány élhető zónát megszerkesztek,
és visszaadjuk az állatait a körtérnek.
Most, noha vége a nyárnak,
jól megy a dolgom aránylag.
Persze, nem árad a fény,
több a sötét, az a tény.
Az alkony már lustán elterül,
fáj még a napfény ott legbelül,
szikrája emlékként integet,
elporlad, holnapra kint lehet.
Szép, kerek évszám a kilencven év,
már nem fűti szívem az ifjúi hév,
de máig is szeretem a szépet,
megnézem a csinos fehérnépet.
Hívatlan vendégként a bánat ma betoppan
nálam, holnap nálad.
Nem hívja senki, kéretlen jön, váratlanul,
hogy tudassa, mától nálunk ő az úr.
Örülj minden percnek, órának és napnak,
Fejed fölött a hullámok néha összecsapnak.
Ne aggódj, nem mindig, csak elvétve néha,
De olyan ez, mint egy vissza-visszatérő tréfa!
Szaladnak a napok, a hónapok,
búcsúzkodnak egymástól az évszakok,
mikor csipkedi arcunkat a fagy,
alig várjuk, hogy jöjjön a tavasz.
Mikor már látszik, hogy meggyötörnek az évek,
szemed sarkán is összegyűlnek redőkben az élek.
Kezed szorítása nem olyan, mint húsz évvel ezelőtt,
ha akkor kezedbe adtak valamit, rögvest összetört.
felejtés
Lapul a fű, ázik a kert.
Lyukas mennyezet az égbolt.
Párás szemben könny a régvolt,
s villanás, amit visszanyert.
"Őskövület!" Bámulnak ránk a fiatalok:
"Lenyomatként múlt századból itt maradtatok!"
Mert ők csak a külsőt látják, azt szemlélgetik,
hogy itt belül mit is érzünk, fel nem ismerik.
A tollat s a papírt szemétre vetem végre,
a tudást felcserélem: nagy-bölcs ürességre.