Versek az öregedésről
Fogy az élet perce folyvást...
lábunk, szívünk lassúbbra vált.
Egyre érezzük már, öregszünk,
s holnapi gondokkal nem verekszünk!
Öregedne, ha lenne még tovább,
hisz agg lelket hord a szíve.
Kiáltana, de akkorát -
ám hang helyett szól a ríme.
Telnek, múlnak... évek.
Lassan múl` az élet.
Öregszik a család,
én is öregedek.
Soha ne félj a múló időtől,
minden nap egy újabb tapasztalat,
lehetőség néz rád a jövődből,
ha megtalálod, melletted marad.
Elmúltak a régi vágyak
Ahogy múlnak a hónapok
Lelkem fölött pici tábla
"Köszönöm, én jól vagyok"
Bármit teszek, úgy rohan,
Néhány ráncot hátrahagy
A fürge idő.
Karjaimban halt meg a szerelem
Azon a különös éjszakán
Mikor a visszafelé járó óra
Elütötte az éjfélt az élet hajnalán
A reggeli sétámról hazafelé menve
egy idős bácsika jött velem szembe,
bottal a kezében tapogatta az utat,
minden egyes lépése fájdalomra mutat.
A beszédem szaggatott lett,
sok benne a hatásszünet,
a hallásom is gyengébb lett,
hangosabban is beszélek.
Ha majd megöregszem,
Kezem ráncos lesz,
Mikor mindent befejeztem,
Lelkemben megérintesz.
Megfáradtan, ceruzával írom ezen sorokat.
Szenvedtem. Bántottak már engem sokat.
Mindig kiálltam a próbákat, bár
Most megmutatkozik az óriási ár.
Tudom ma még a múló időt Veled követni,
a mákat szép sorban a holnapokra szögezni,
Tudom, hogy főzzem le a napindító kávénkat,
hogy a jogos kritikád mögött nem rossz szándék van.
Felejtsük el, akár az álmainkat,
mint fáradt éj után, ha hajnalt vártunk ébren,
felejtsük el, mi tartott lázban akkor,
mikor, mint bimbó ring a zsenge ágon,
éltünk a tavasz első bűvkörében?
Kamaszszerelemről
Az első csókot
tőlem kapta Ő,
a kamasz lány, a nővé serkenő...
Ma mindig ma van, rég volt a tegnap,
Mindig csak ma van, mi is lehetne,
Az idő becsap, soha nincs holnap,
Időt sirattam majd minden este.