Versek a reményről
Majd lehunyja szemét az eldobott parázs,
S a kéklő egeket sötétség váltja,
Miképpen lenyugszik a nap meleg árnya.
Esőcseppek hulltak,
Pedig havat vártunk,
Boldogságot kértünk,
Utána sóvárogva néztünk,
Másfele vette az utat...
Új év, új én,
Mondd, mit ér a lét?
Új év, új fény,
Mondd, mi a remény!
Minden évben fogadalmat teszek
Minden évben fogadalmat teszek!
Az év utolsó napján azon rágódom mindig,
Hogy mit ígérjek, és milyen legyek.
Az emberek szinte kötelezőnek tekintik.
Elmúlt már, s bár nem beszélnénk róla,
Félve és csak háttal tekintünk a világra,
A város is még alszik, a lámpák alig égnek,
De ne vessünk még véget az egyesztendős éjnek.
Rég elveszett reménysugárként süt le rám a Hold.
Az esti friss, lágy szellő minden bánatot felold.
Hirtelen úgy érzem, majd az élet mindent megold.
Kiber-Kóbor folytatás
Sikolyom nem éri el Aevalt,
Hiába ütöm a rács falát.
Gördül a szögletes könnyem,
Majd koppan a bittengeren.
Fényt szűrt az este,
aki csak tehette,
csillag nyomán
kutatta, leste,
merre az út,
mennyei fény,
mely utat mutat.
Kora reggel felébredek, s alig tudom, hol vagyok,
felöntöttem a garatra, éppen csak, hogy habogok,
tegnap éjjel nagy buli volt, búcsúzott az óév...
porzik az éjben a dallam
mit én magam csalogattam
ó énekelj te édes szirén
hárfáddal dúdolj nekem is még
Valóban ez jutott nekünk?
Nem hagy el végzetünk?
Sírva vigadunk, s most
dadogva megtesszük fogadalmunk:
"Elhagyunk Téged, Balsorsunk!"
Mert hozzád nem ragaszkodunk,
mostantól mindenre rácsodálkozunk,
eszünkbe ez eddig hogy nem jutott...
2016 - Amerikai utamon
Magamra hagytak.
Egymagam gyötrődöm szüntelen.
Kirekesztve pár ezer mérföldnyire:
Ó, Szülőhazám, tápláló léggyökerem,
Én kicsi városom!
...Mert az évek egy szempillantás alatt elszaladnak...
Mint ahogy a ködfátyol a fűről felszárad.
A szíved is egyre jobban elfárad.