Versek a reményről
Istenem!
Te pontosan tudod, milyen érzés várni;
Ha majd visszaír a kedves,
Fogok-e szárnyalni?
Mély levegőt vesz,
nagyokat sóhajt,
itt van a tavasz,
vágy magja kihajt.
Jó lenne még sok évet élni,
bizakodva hinni, remélni!
Nem félve emberek közt menve,
mert a vírus vár leselkedve.
ha nem gondolnánk
semmi gondra
s ha kinn ülnénk
még egyszer
a lassan múló
lomha folyamár
latyakos hűs
homokos partján...
Lábaid elé tettem a szívemet,
Mintha csak valami kis rendetlen,
Ócska holmi lenne,
S vártam, hogy mit teszel:
Széttaposod vagy felveszed?
Elűzöm a bánatod,
kék eget még láthatod,
kérlek, azért bízz bennem,
szeretet a szívemben.
ma, ha jelent bármit
Felfeszülhetünk a keresztre,
Leli életünket mederben
Ébren! Végre ébren, és érzem a létem,
a sötétség mélye elnyelt, de most fényben...
Oh, mi nagy az én gondom,
itt van jelen e világi járvány,
sok ember megbetegszik, s
talán jobb esetben meggyógyul.
Rég fénytelen a szemek csillogása,
a tekintet is már hideg, szenvtelen,
veszett fejsze nyele minden intelem;
gyorsulni látszik az idők forgása.
Néha már nem fáj
Nem vág
Csak sajog
De még sokszor felsír
Felnyög némán üvölt
Ordítoz
Leheletébe tömörödött csendben...
Színjátszós felettem a hiány,
hol szürke, máskor meg szivárvány,
s van, mikor a napsütötte ég
csodálkozva, kékben úszva néz
Világosabban látom
Észrevétlenül röppennek el az évek,
fekete-fehér fotók tanúi ennek.
Emlékeim, történetek, összeverődnek.
A gazdagság materiális tényei
egyre jobban elévülnek.
Út a jövő fele
Meg sem vettük a mozijegyeket,
Nézzük mégis saját filmünket.
Zajlik benne éppen a könnyfakasztó,
Világméretű, szomorú filmhíradó.