Versek a reményről
Neved így vagy úgy, bekerül
a történelemkönyvekbe,
sajnos méltatlanabbak is
kaptak lehetőséget itt,
nemzeti öntudatod szép,
becsülendő etnikai
keveredés dacára is,
még ha anno, tüntetőleg...
Mibennünk az az ős él,
Aki szépet álmodott.
S mert ő volt a szép,
Szépnek látta a rút pókot.
A pirop (rubin) legendája
Azúrkék égen még sok csillag tolong,
majd hajnalukra ég egy nagy rézkorong.
Álmod még ott ring lelked páholyában,
apró kis vágyakkal pihegve, lágyan.
Milyen regény a hangulat,
Ha hahotázva hang mulat,
Vagy beléd rúg és odavág,
S képen suhint egy lomha ág.
Covid vírus engem is bepróbált...
Hetekig lángolva égett minden porcikám,
Covid vírus engem is bepróbált, csórikám.
Nem gondolta, hogy nála esélytelen vagyok,
velem megharcolva egy vesztett csatát hagyok.
Lidicei gyerekek
Álmodott egy világot sok kisgyerek,
valahol a cseh faluban lehettek.
Vígan élhettek, hiszen boldogok voltak,
a templomban a harangok nekik is szóltak.
A cseh faluban mindenki boldog volt,
a településnek a neve Lidice volt.
Sárból gyúrtál, hogy imádjalak Téged -
de gyarló ember lettem, becstelen;
s kiűzötten itt e földi létben
maga az Ördög - szövetségesem.
csend ami rám maradt
fércel vágyálmokat
agytekervényemre
Süppedt síron nőtt vadvirág.
Körülötte közönyvilág.
Szívből indul gyökere,
Ég felé nyúl a kelyhe.
Nem értem. Mégis hogy lehet?
Csodamód elvitted a szívemet.
Ezért gondolok folyton rád,
S ennek oka, hogy hiányzik a szád?
Tisztító tűz tombolt bennem,
Hatott s elégett minden,
Minden, mi eddig bennem volt,
Hamuvá s porrá hullott,
De mint főnix, új érzés éledt,
Mely forróbb, mint bármi, mi elégett...
Mint a tanúkövek, amik ott állnak szilárdan,
Mutatják az épületek egykori fényét,
Én is így állok utam peremén,
Rózsaszínre kopott árnyak, miket vetek én.
Álmomban már láttam.
Mélyen titkolt vágyam.
Sétálni a hegyeimben.
Megszerezni, mi sose
volt enyém, csak szeretném,
mit elvettek tőlem,
mikor még nem is lettem,
a hatalom gaz pribékjei...