Versek a sorsról
A sors mindig ad és elvesz,
Játssza a kedvenc játékát,
Keserűt kever a mézhez,
Nehéz kiismerni szándékát.
Mi szép szememnek,
Azt szívemmel látom,
Lelkemmel ölelem,
Oly gyönyörű álom.
Egy váratlan találkozás,
És már minden más.
Rózsaszínű lett a világ,
És nem nyílik a fekete hóvirág.
"Mint oroszlán, ki ketrecében bömböl,
az öreg bácsi kerti utat döngöl".
Beleadja minden kínját és baját -
mintha most csinálná utolsó útját.
Mint a színefakult virág,
mint a fényét vesztett világ,
mint a kő, ami hasadni készül,
mint árva madár menedék nélkül,
mint holt avar, amit repít a szél,
olyan lennék, ha nem lennél.
Azt mondják, hinni kell,
hinni az emberben...
Mért’ van, hogy csalódom
százszor és ezerszer?
avagy a perui csillagkapun túl
Csillag.
Csillagköd.
Csillaggalaxis.
Csillagmindenség.
Megannyi sornál vezette a kezem, s intett,
ha görcsösre váltottam volna az írásban,
mert szeret engem az Istenem, megérintett,
s megkönnyebbülést éreztem a szorításban
Mindenki visszakapja egyszer...
A Sors a legszebb dolog az Életben,
mert hol kevés van, oda ad,
ahol sok, ott viszont elvesz.
Erre most jöttem rá
kicsiny, változó életemben,
de még épp időben,
és most fordul a jó irányba az Életem.
...nyári szellőben madárként szállni.
...csobogó folyóban hídként állni.
...égboltot lesve csillagot várni.
...minden gondolatot kitalálni.
Domb tetején szomorú magányban
düledező templom áll magában.
Ötvenöt éve már nincs gazdája,
fél tornyán fészkel egy sérült gólya.
Mondd, kiket vigasztalnak szavaid?
Az emlékek mind a múltba vesztek,
nem rajzolnak képeket, vagy festenek,
szabadok a láncra vert, szorgos kezek.
élet VS sors
Voltam én a gyermek,
Voltan én az álom,
Naiv fejjel nevettem
Életen, halálon.
Hűlt csontujjaival markolász a szél,
percek sírógörcseivel tisztítva mesél,
sziklákon, fent ormokon dübörgő lavinák,
múló időnkön rozsdának tűnő patinák