Versek a sorsról
Uram, Teremtőm, kérve kérlek!
Ne hagyj el Te és a remények!
Nyissák még rám azt az ajtót,
a kopottat, azt a nyikorgót.
Ráébredni arra, kik vagyunk,
Hogy azzal a nappal megváltozunk,
Visszafordulni nem is lehet,
Próbáltuk, de csak magunknak okoztunk fájdalmat.
Elfogadtuk magunkat másnak.
Fehér hajú, kedves anyám,
kérlek, nézz most reám.
Látod, mi lett most belőlem,
itt állok megtörten!
/Kusza sorok egy könnyáztatta füzetben/
Te leltél rám, aki nekem lett,
így vált - két darabból - teljes szett.
Sötétlett felettünk az égbolt,
holt szívünk éledt, de másé volt.
Perceink szél után eredtek,
s nem mondtam ki még, hogy: szeretlek...
A betegség tarol
A halálnak lelkeket,
Teremtőm Atyám,
Ezt mért is engeded!?
Krizantém-arcú, mélykék tó virít,
szélcsend vasalja ezüst ráncait.
Nádvégre tűzött lepkeszárny virraszt,
csönded visszhangja újra felriaszt.
A napfény elbódít az árnyék betakar fekete kendővel tekinteted attól
a madártól függ aki kalitkája mögött más éghajlatra vágyik
és attól a csontváztól amely mellemben senyved
mondd meg tudod-e zabolázni azt a versenylovat amely álmaiddal vágtat
mondd láttad-e a szétzüllesztett zöldszemű halakat amint ledobták
ezüst páncéljaikat
ezek a dolgok változatlan rendjei...
Az almában van a mag,
A magból lesz az alma.
De kell, ami facsarja,
Így lesz meg a hatalma.
Mit csinált az embernek fia, mikor beütött az éjfél?...
Egyszer majd, ha porrá válok,
szállok, szállok a gyors széllel,
tovatűnő világomban
utoljára nézek széjjel.
Áporodott, savanyú szagú az este,
csontig hatoló hideg ül a testre,
a magány könnyt karcol a szemre.
- Istenem, kezed ezt az embert miért verte? -
Kusza gondolatok
Csak magam vagyok,
És a gondolataim.
Gondolkozok, de néha
Magam sem tudom, min.
Hosszú, ősz már a szakállad,
sok új benne a varázslat,
nem átlátszó köpönyeged,
erejét nekünk mutasd meg.
Megint eltelt egy újabb év
Minden nap veled a szívemben,
Lehet számtalan sok név,
Mi kísér a hosszú életben,
De csak a tiéd hallván visz el a hév,
Lelkem emiatt folytonos küzdelemben
Nap nap után újra reménytől ég.