Versek a sorsról
Nyújtózó csönd ásít,
bennem mosoly éled,
a perc táncra csábít,
őrzi még emléked.
Céltalan úton
Táncolsz a porban
Vigaszod keresed
Savanyú borban...
Ennek ez fáj
Annak az
Ennek segítség kell
Annak vigasz
Ennek erőm kell
Annak tanácsom
Már mindenem adtam
Nincsen másom...
A szél még bársony köpenyben öleli az utcán járót,
ám a napfény aranyát már oldja a hideg,
a múló idő elmosta azt a pár szót,
a "korona" válasza rá csak: "minek".
Egyszer én is elmegyek,
létem szertefoszlik,
lélegzetem elcsitul,
testem összeomlik...
A Sors a legjobb forgatókönyvíró
Életünk egy sorozat, s mi gyanútlan színészek
Nem tudjuk, hogy mi lesz holnap, s mikor érünk véget.
Ősz van, levelek fakulóban,
Kertemben virít az őszirózsa,
A krizantémok, ó, hajthatatlan!
Fakó ez az ősz, víz nélkül sárgult...
Évekkel telt ősz Anyóka kapujában
Állva
Rég nem látott gyermekét epekedve
Várja.
Neszez a méla csend,
a titkok nem pihennek.
Árnyék súg a fának,
ne tűnj el, úgy szeretlek...
Összegzés
Hosszú út van mögöttem,
Egyenes és görbe,
Csak tudnám, ki jelöli az utakat,
Kitől kaphatok erre válaszokat.
Mintha a mennyből nyúlna le két kéz.
S mintha mondanák, elég már.
De csak nézed, ki lehet ő?
Kinek életed többet ér ezer szónál.
Sötét árnyék ében éjben ténfereg
Ezüstszínű, holdvilágos árny mögött.
Lassan eső esőcseppben csepereg,
Magas égből idelentre költözött.