Versek a szakításról
Vajon mikor múlik el ez a gyötrelmes érzés?...
...mert oly borús lett az élet körülöttem.
Hiába minden, mert a könnyeinken át
nem látszik szépnek a teremtett világ.
Egyedül fekszek a szobámban,
Nézem a képeit órákon át.
A szemed a szívemet bombázta,
De te már mással jársz.
Tudod, mit csináltál velem?
Egész életemben téged szerettelek és szeretlek,
Ez teljesen megőrjít és szétszed,
Mintha a szívemmel játszanának egy bokszmeccset,
És a szívem már a végét járja,
Az ellenfél felkészült a K.O-jára...
Mikor megismertelek Téged,
nyári Nap sütött le ránk,
de nem ettől volt forró minden éjszakánk.
Volt idő, mikor nem gondolkoztunk,
Feküdtünk az ágyban, és csak voltunk.
Tetteinkkel minden hidat elégettünk,
Vad vizek mosták el a békét közöttünk.
Elválaszt minket egy fekete, vad folyó,
S ami volt, már sehol sem található.
Mi voltunk a legnagyobb álompár,
De te ezt csak úgy eldobnád,
Miattad lett káros az életem,
Te vagy nekem a lételem.
Végre eljött a nyár, az a bizonyos.
Két hetet töltöttünk együtt Tihanyban.
Nem fürödtünk, mondtad, a víz iszapos,
hiába úszott a stég is aranyban.
Még az ég is szürke.
Elhagyott lelkem tükre.
Elhagyott...
Elhagyott örökre.
A pillanat majdnem elillan,
Mikor egymással szemben állnak.
A lány kinyújtja a kezét,
A fiú sarkon fordul,
Pedig látja a másik kicsorduló
Könnyét.
Fájó szakítás annyira fáj,
Vele jár a fájó homály,
Mindig van belőle viszály,
Te voltál nekem a kristály.
Előtted másik út,
ne is nézz vissza,
minden szép elmerült,
szíved becsukva.