Versek a szakításról
Fordulatos szócsaták terjedtek a levegőben
Nem értem mi történik itt bent
Teljesen elveszett ami eddig megvolt
Elválás kísért vagy sötét égbolt
Tüskebokrok zárnak el tőle
A fényes Nap is távolodik felőlem
Amit nem szeretnék ő jobban akarja
Szikés talaj pora vesz körül ezt a rothadást talán még Hádész is hallja...
Szavakat találni oly szövevényes,
Nem foghatom már többé két kezed.
A dalnak vége, most már jól tudom,
A lelkem ajtaja: becsukódott.
Lassan feléd lépek.
Mondanék valamit, mert félek,
Hogy nélküled én is elenyészek.
Kezed végigszántott rajtuk,
Mézes dalra fakadt mind,
Álmok, miként együtt hajtjuk,
Szívem begóniát hint.
Szeretlek az utolsó szívdobbanásomig,
szeretlek, míg levegőt veszek,
ameddig nyitva a szemem.
Minden vágyam, foghassam újra a kezed,
nézzem a szemed, s elmondhassam,
Te vagy az életem.
Kérlek, könyörgöm,
engedj a szeretetnek utat, ...
Az elveszett világom peremén
némán guggolok és egy
régi, bús dallamot hallgatok,
visszhangozva szívem ritmusát.
Indulnom kéne, hisz nincs maradásom,
eladtam a boldogságom
ostoba szívemnek hirtelen döfése végett.
A nyári Nap besüt az ablakon.
Ideje valamit bevallanom:
Azért vagyok itt, mert rád várok,
Mindent már nagyon bánok.
El akarlak örökre felejteni,
szívemből téged végleg kitépni.
Emlékedet messzire űzni
s csókod ízét számon nem érezni.
...parazsat oltott a koszos hamutálban,
és ahogy úgy tett, mintha
bármit is érezne irántam.
Ha más kell neked, Isten veled,
nyugodt szívvel elengedlek.
Nagyon nehéz s fáj is,
hogy sosem voltam neked elég.
Annyi mindent kellett volna még mondanom,
Pedig vissza minket már nem hozhatom.
Életemben én két nőt szerettem
Életemben én két nőt szerettem,
Az egyik volt az első szerelmem,
A másik a kedves feleségem,
Aki féltett és nagyon szeretett.
A szerelem egy betegség,
ennyire nem fájt soha semmi még.
Mintha nem lehetne gyógyítani...