Versek a szakításról
Ülök... veled szemben, s nézlek,
Nézlek... várom, hogy végre megtörd a csendet,
Nem szólsz... csak nézed velem a szobát,
Nézel te is... nincsenek szavak,
Mégis érzem, a Te szívedben is dúlnak a hadak,
Mi lesz most? Hogyan tovább?
Ne halj bele a szerelembe,
lépj tovább!
Add meg minden elvágyónak
az igazát!
Csak tudd, azért történt
mindez így veled,
hogy jobb irányba terelődjön életed!
Szívem eltörted.
Eldobtad örökre.
Eltiportad szerelmem,
De nem haragszom rád!
Lassan megritkulsz bennem.
Az őszi levelekben
van hasonló indulat:
elfedni árnyékukat.
Elérkezett végszó, búsan szakadékba dől,
S szakadt lapok utolsó oldalán még
Néha-néha felbukkan s táncol
A bitófára küldött vég
úgy fáraszt hogy mindig ilyen rémes este van
szórsz még vádakat a só helyett kenyérre hamm
kaphatsz flekket is a szádra jaj ne húzd hajam
Meddig ég a tűz,
Mit bennem gyújtottál?
Meddig, mondd meddig ég,
Ha minden lángokban áll?!
Nézem a képeket,
És nem értem,
Hogy ez az egész
Hogy történt meg.
Az utolsó láng is kialudt szívünk karjában.
Magával vitte a nyár nyomát.
Próbálom megérteni ennek okát.
Hajónk túl hamar veszett a tenger habjába.
Mondd, hány ezerszer tört, hazug szót
Súgtál fülembe oly lágyan bíztató,
S hány szerelmes csók csattant el,
Míg én ott vártam a "légyotton"?
Hallgasd a várost,
Állj meg egy szóra.
Figyeld a párost,
Ez egy lopott óra.
Sokszor eltűnődöm,
Mit jelent ittlétem ezen a Földön.
Vannak céljaim,
Mint minden más embernek,
De valahogy nem találom
Helyem az éterben.
Olykor bambán tűröm az egyedül-létet,
máskor egy-egy ádáz múlt-sirokkó éget.
Ahogy senki más, én úgy láttalak szépnek,
lányokat azóta is visznek el HÉV-ek...
Szakítanál csak azért, hogy szabadnak te tűnj.
Így öröklődik s őrködik bűnre a bűn.