Versek a szenvedésől
Szél zúgásával szaggat a lég,
Hideg borongón rohan a vég,
Halkan suttogva beszél a vér,
Néha türelmet, majd inni kér...
Saul éppen nagyot nyögött,
S akadozott minden szava.
Órák óta gyötrődött,
És nem tudta, hogy mi a baja.
Rémálom az életem, melyből nem lehet felébredni,
Oly sok a teher, mit lehetetlen elviselni.
Félelmekkel teli küzdelem, álmatlan éjszakák,
Belegondolni sem merek, mi vár még ránk.
Óh, fenséges Cthulhu, téged hívlak,
Ezeréves álmodból most felzavarlak.
Sok mindent odaadnék Neked
Akkor ha lehetnék még Veled
Adnám Neked örökbe a szívem
Ha szádat nem hagyná el a nem
Nekem fáj,
Hogy szemekből hunynak ki fények,
S tűnnek el végtelen árnyékban,
És fáj,
Hogy fülekhez soha nem érhet
Megszakadt szívek sikolya.
Most csak nézlek téged,
Téged a tükörben.
Ismertelek régen,
Édes, kicsi szörnyem.
Villámok sokasága cikázik lelkemben,
Szélviharként tombolnak a gondolatok fejemben.
Hangtalanság
Iszonyat, néma, holt, merev, sarokba szorítva fél egy gyerek,
agy rángatja belül, de kioltja, lefojtja ható mozdulatát az ideg...
Két világ. Egy testben.
Egyik vadvirág, másik vidám egy temetőkertben.
Őrült utazás,
melyből nincs kiszállás.
Nem telik el úgy perc az emberek között,
Hogy ne hallanék megvető közönyt.
Nem telik el úgy pillanat a tömegben sétálva,
Hogy ne látnék szemet rajtam állva.
S nem telik el úgy óra magamba nézve,
Hogy ne gondolnék ezek miatt vérre.
Az élet húrjain játszom
Senki nem ismeri dalom
Ha erőteljesen pengetem
Eljön értem a végzetem
Minden akkordját kiélvezem
Ameddig csak létezem
Mert e húr nem tart örökké
S így válok semmi mássá csak képpé...
Uram, az égből tekints le rám!
Arcomról mosd le a szégyen könnyeit!
Segíts nekem, nem bírom tovább!
Emeld le vállamról nehéz terheim!
Fáradt vagyok... lelkileg fáradtam el...
Mert ha mélyre jutsz, nincs, ki onnan felemel.