Versek a szépségről
Bár már vége van az ősznek,
Még nem jött el igazán a tél.
Még a madarak is csiripelnek,
A fákon is van még levél.
Megköszönni az életet, elfogadni a halált
Kívül szépül, belül épül
ez a test,
Közeledik a véglegeshez.
Olyan szép lesz a váza,
Isten szemével formázza!
Atyámmal együtt dolgoztunk rajta,
Minden akaratom meghajlott akaratra.
Igazi gyöngyszemként csillog,
az advent hangulata felcsillog,
romantikus, egyben hangulatos,
spirituális élményben öntudatos.
Séta
Tó vize fürdik lenyugvó napfényben,
Csodás felhőképekkel fenn az égen.
Sárga, vörös és néhol feketeség,
Esti színeket vetítenek elénk.
Nyújtózik a festőecset,
felhőt fest az égre,
bőséges eső kéne a
vadvirágos rétre.
Tollpihe kavarog a reggeli szélben,
vele üzenem, csillag vagy az éjben...
Lehulló fa levélnek őrzi szépségét az őszi szél.
Lábam alatt roppant szét a sárga színű falevél.
Néhol koppan a földre a vadgesztenye.
Odasietve Pamacs közelíti meg.
Örökkévalóságú lényemet keresve
Arra jövök rá, nincs kint senki, aki
biztosat tudna ígérni a léleknek.
Hálára indul ajkakon az ének,
A várakozás örömével telnek meg a szívek.
Tiszta érzést, több jóságot,
Egymáshoz több türelmet,
Advent első gyertyalángja nyissa meg a szíveket.
Angyalok szállnak a befagyott tó jegére,
táncot járnak vígan, s szól Istennek szent zenéje,
"Boldog adventet!" - suttogja a gyertyát gyújtó öregember.
Egy leány énekkel dicséri az Urat, a Megváltót,
ki megszületett ezen a szent napon.
Életben tanulj szeretni,
boldog lenni életben!
Együtt szeretni!
Szeretni kell!
Ködfátyolba kapaszkodó faágak
áttörni készülnek a napsugarak
zizegő avaron szótlan sétálok
ősz neszeire időnként megállok
Lankás dombon őszülő fák serege
búsan énekli nyár búcsúdalát,
megjött vöröslő ősz, tél követe,
álmodnak tavaszig múló csodát.
Szent István napja van, ragyogó az idő,
ilyenkor hajózni nagyon szívderítő.
Dunabogdány felől mentünk Visegrádra,
vén Dunáról néztünk Fellegvárra.