Versek a szépségről
A szép dolgok mind föld alatt járnak,
Mert nem viselik sodrását semmiféle árnak,
De ahol egy hullám elsodorja őket,
Teremtenek olykor valódibb jövőket.
Mennyi fakult emlék,
mi évek alatt gyűlt,
némelyik felvétel
feledésbe merült.
Sír az ég, a csendes esőt hallgatom,
mintha egy angyal kopogna az ablakon.
Egy őszi délelőtt
Meglestem a napot a fák mögött.
Álltam s láttam, sminkel a víz tükrében,
S tündökölt a fényes kosztümében,
Beragyogott rám a díszes fák között.
Tündöklő híd ragyog a víz felett,
csillogó hold fényéből született,
hullámok árnyain illan a fény,
a mélyben fekete, örvénylő lény.
Mindent, mi szép, mi gyönyörű.
Mi nem fájó emlék.
Úgy, de úgy, biz isten, eltennék!
Megmutatnám, ha kell.
Reményszonáta
Vörös rózsa úszik a Dunán,
Valami új együtt hatott reám,
Szépség és értelem, jó szív és törődés,
Kedvesség, aggódás, szerető féltés.
Ez az ősz gyönyörű
De más mint a többi
Ez az ősz szívembe
Lelkembe költözött
Nyugalmat adott
Magával ragadott
Ott belül énekelt
Csodás dallamot...
Itt a felhők szívhangja páracseppé hull,
s a patakban úszó szirmok vitorlacsipkék,
felettük a part fűz-árnyéka megsimul.
Mikor múlnak a lombok, mint dohánypillék
reppen a légbe mindnek lepke-léte,
amíg levélpapírrá sárgulnak a mezők,
s rajtuk alkonyok verse lesz a csönd zenéje.
"Csak azért
az egyetlen napért
érdemes volt megszületnem",
mikor a szerelmem
mosolygósan megjelent,
gyűrűt húzott az ujjamra,
boldogságot a holnapra;
"csak azért...
Ébredő világban hunyorogva nézel,
ajkam a csókoktól még pirosan éget,
ahogy felém fordulsz álmod tüzével,
kedvesen mosolyogsz a történteken.
Láttad a felkelő napot, a csodálatot?
Tó vízére küldte Ő a szép varázslatot.
Fénytócsáit egy kedves kis szellő ringatott,
Rácsókolta a bíborszínű
Pillanatot.
Egyszer rég azt mondták nekem,
éjjel élnek a csillagok,
mikor bennem is gyúl a láng,
és mennék hozzád, Angyalom.
Szép a szó, ha igazán megértő,
de senkit még véletlen sem sértő,
és ha cseng benne a mély tisztelet,
az őszinte emberi szeretet.