Versek a szépségről
Ki kíváncsi készségekkel kutat,
megláthatja mindenben, mit mutat.
Legnehezebb lesz lényeget látni,
ízes írásokkal imponálni.
Nagymamám kis háza, mint a mesevilág,
kis kertjében mindig mosolyog száz virág.
Szobájában új és újabb csodák várnak,
rám köszön a múlt, a régi, öreg tárgyak.
A Nap fényfogát a felhőkbe vájja,
szeme a hajnal bársony pupillája:
kerek, ábrándos, és semmi rés,
finomra csiszolt kaboson ébredés.
Ismerős léptek, halkan nyílik a szekrényajtó,
tétova mozdulatok, nehéz a várakozás.
"Megint nem én kellek" - szakad fel a jajszó,
"öreg vászonnak marad az álmodozás."
Mosolyogva néz rám a Nap,
látja, hogy csodálom.
Olyan szép ez a reggel, mint
a legszebb álom.
Rózsaszín felhő nőalakzatban
Kecses táncot lejt fák lombjain,
Kezében tartja rózsái csokrát,
Ruháját, virágát nap színezi.
Ajkamon most pihen a szó
úgy mondanék valamit
tekinteted oly csábító
szemed fénye elvakít.
Ó, fátyolos, tiszta hajnal
muzsikál egy madárdallal,
derült lelkek eggyé válnak,
ölelések közt szabad vágyak.
Megállt kopott,
csíkos búgócsigám.
Már rég nem forog,
porosodik
oldalára dőlve,
nincs, aki pörgesse,
évek óta
senki se.
Gyógyít a zene, a tánc,
Nélkülük szomorú lenne a világ.
Mi is a szerelem,
elmélázok rajta,
a józan eszemet
elveszi, felfalja.
Erdő mélyén, lombok között rejtőzik egy házikó,
átöleli a természet, pihenésre csábító.
Télen, nyáron hűségesen várja a vendégeket,
minden nap jön valami új, láthatsz csodás képeket.