Versek a szépségről
Kristályfényű ragyogásban
pipacsszívű csókolással
nyár varázsol gyémántkéket,
bárányfelhőt, nagyon szépet.
A Nap melege, mely bennünket eláraszt,
A fénye, ami felénk árad.
Az égből jövő, vakító fényesség,
Ebből töltekezik az emberiség.
Szép szemű lány
Ketyeg az óra, múlnak a napok,
forog e Föld, múlnak a hónapok,
ne búsulj, te szép szemű lány,
itt vagyok, online várok terád.
elragadtatás
Boldog vagyok!
Csak úgy...
mert lélegezhetek,
mert könnyezhetek,
mert érezhetek.
ébredő természet
Harmatgyöngyök
fénylenek a fűszálakon,
felragyog a napsugár a bimbót bontó,
frissen hajtó ágakon.
Százéves fa ága
Orgona virága
Édesanyám álma
Kisfia világa
Jó apám törvénye
Fia igazsága
Életem nehézsége...
Tömött gerezdű későnyár
a távol horizontján jár,
átlibben égő bokrokon,
szunnyadó szénakazlakon.
Varga Istvánné Kelemen Erzsébet
Szántó-vető, régi kedvest
elmélkedve fürkészem,
csáb villan a szemeiben,
s elveszek a mélyében.
Hallgasd, mit susog a szél,
A még langyos őszi éj,
Közeledik már a tél,
Rőt kabátja földig ér.
Lepihentem az öreg matracra,
S csak hallgatom a szelet,
Mely a vén diófa ágai közt neszel.
Felnézek az agg fára,
Az idő-tépte ágára,
S eszembe jut dédapám,
Ki ültette hajdanán...
Egyik pici, másik kicsi,
Szakálla is hófehér,
Csergő hangja alig hallik,
Csapatban ő éldegél.
Gyönyörű, zöldellő erdő ölel át,
hallgatom a végtelen csend szavát.
Egyedül csak a csend beszél,
s most nem másnak, nekem mesél.
Naplemente-csöndet hoz a pillanat,
míg bazsarózsa-pírjai elhullanak,
helyet adva sok kandallóparázs-csillagnak.
Szirmok fáradt arcán megül egy fuvallat,
a Hold árvalányhaját kibontja fölém,
s én csak várlak itt a lugas-illatok alatt,
míg az éj rám csurran szilvalekvár-csöppjén.
tavasszal világ nyílik
kertemben virág nyílik
szívünkbe boldogság költözik
Apró gyöngyöket szedegetek,
abból varázsolok festékeket,
csak pillantás vagy mosoly,
máris palettámon sorol.