Versek a szerelmi csalódásról
A vonat messze jár, itt meg nem állt,
nem volt leszálló, pedig valaki várt,
tárt karokkal, szívdobogva vártam rád,
de a vonat elrobogott, meg sem állt.
Egyedül fekszem vérvörös hajnalon,
Csókjaid emléke itt ragadt ajkamon,
Te mással, máshol szépen táncolsz,
Én otthon szorongva a halált várom.
Csodát írnék csak neked,
Olyat, amin szíved megremeg,
Min elakad a lélegzeted,
Mit ha meghallasz, felismered.
Nem tudom, miért érdemlem tőled ezt,
Tőled, aki csoda voltál, és csak a jót akartam,
De te messze löktél magadtól,
De nézd, nem vagyok már padlón,
És többé nem tehetsz kárt bennem,
Mert aki nem becsül, amellett soha nem maradtam.
elengedtem
Zsebre dugott kézzel
néztelek a parton,
ahogy az ő szemébe nézel,
s megpuszilod arcon.
Miért öreg a lelkem?
Tán annyira mélyen éreztem.
Évek múltak, miközben csak napokig...
Tél van. Fagyos és álmos
Kezedre vágyok
Tél van és fázok
S én a hidegben várok...
Pillérek között ragadtam
Hibajavítóval takartad
Hisz margódról nevem kilóg
Nem lehetsz már a rigóm
Nem leszek az, aki voltam,
szerelmet vakon a porban,
remélt vágyakban keresve,
annyiszor rosszul szeretve,
álmodva családot, szépet,
erről egy idilli képet,
elhinni, lehetnék boldog,
játszva őszinte bolondot...
Kóstolgatsz? Mondd, milyen az ízem,
Mikor szívem legmélyébe nyomulsz
Egészen? Talán észre sem veszed,
Mit tettél. Lágy lepelbe bugyoláltál
Oly könnyedén. Valószínű, Neked
Csupán egy-egy jól bevált mozzanat...
A kocsmában zajlik most az élet,
Jókedvűen mulatnak a népek,
Egy jó sörre én is csak betérek,
A muzsikustól egy szép nótát kérek.
A Lelkemet a Szívemmel együtt adtam Neked,
Mindkét lényem szilánkokra törted,
S csak üresen kongó test maradtam...