Versek a szerelmi csalódásról
Miért bántasz, amikor csak szeretni akarlak?
Nem. Miért bánt mindenki, főleg hogy csak
szeretni akarok egyetlen embert. Egyetlen embert,
aki talán még viszont is szeretne.
Esküszöm a fogyó Holdra.
Ha nem kellek, hát lesz még dolga.
Meggyűlölöm egy nap végleg.
Vége lesz a tisztességnek.
Hideg van. Nagyon fázok.
Most úgy odabújnék ölelő karodba!
Takarómat magam köré tekerem.
S visszatérek a boldognak hitt tegnapokba.
Megbántottál, fellöktél
És elhagytál a végzetben.
Mindig visszajöttél és azt mondtad,
Hogy neked én vagyok a végzeted.
Gondolatban felkereslek
Meglátni nyíló virágod.
Nem jön álom két szememre,
Könnyem fátylazza hiányod.
Fájsz bennem
Odakint eső esik,
kiált bennem a miért,
a Hold is lengedezik,
hűvös, ma olyan kimért,
esendőbb a csillag fénye,
míg válaszra vár az elme,
megszeppenve rest az est,
szív törik, ezerré rebbenve...
Semmi ember, figyelj nagyon.
Nem érted, most hol a vagyon.
Utolért a sors, és hagyom.
Bolond vagy Te? - kérded vakon.
Jó lenne visszamenni az időben,
Itt hagyni a jelent ebben a mocskos fertőben.
Mint földre hullott falevelek,
Szavaid oly értéktelenek,
Hazugság volt minden szavad,
Vagy tán volt, ami igaz?
Volt, minek hihetek és nem galád,
Nemcsak szépítés volt, hogy kihasználj
Álmaim megrontottad.
Szívem törted ketté.
Mikor elmentél,
Köddé vált a szerelmem.
Gyűlölet az álmok ellen
...Mert te hozzám bújva
Bódulataidat súgtad.
Miért kellett ez, ha tudtad
Boldogságot, hitet elvesznek.
Igazi éneket elnyomnak s rombolnak.
Bizalmatlanság s hitetlenség tombolnak.
Jóságot kihasználnak, majd elvetnek.
Ezeket én minek nevezzem?
Itt fekszel mellettem,
zokogva mondom, megértelek,
miközben lélekben letérdelek
eléd, s csak könyörgöm, hogy
ne bánts még, ne bánts még.
Mit gondolsz most rólam?
Érdekel, hisz nemrég voltam...
Hiányzol, vajon mi lehet veled?
Egymással voltunk egy egész telet!
Te is gondolsz néha vajon rám?
Vagy emlékemet elfújta egy hurrikán?