Versek a szerelmi csalódásról
Inkább verset írok rólad, mert beszélni nem tudok,
az összes szitok és egyéb szó a torkomra fagyott.
Inkább verset írok rólad, pedig meg sem érdemled,
mert te nem írtál rólam verset, hiába kértelek.
Te vagy az, ki mindent megtett,
fényt adott, kinek kellett,
de minden elsötétedett,
mert hiába a szeretet,
s hiába a tett s a szó,
mindig te leszel az utolsó.
Fáj, hogy hagytam magam megvezetni.
Fáj, hogy hagytam magam kihasználni.
Fáj, hogy hagytam magam megalázni.
Fáj, hogy hagytam magam bántani... más miatt.
I.
Minden reggel arra kelek,
Hogy a harag vezet
Kilátástalan világokba,
Elveszett a bizalmam másokban,
A remény, ami faképnél hagyott,
Csalódás óránként adott.
Mikor először találkoztunk,
Kedves és gyengédebb voltál, mint a vattacukor,
De lassan a máz is leolvadt rólad.
Kemény vagy, mint egy szikla,
Kemények a szavaid és a tetteid.
Itt hagyott, elment! - sikoltottam... a szélbe,
Búval bélelt, keseredett sötétségbe.
A lelkem, a szívem, fáj minden porcikám,
A jelen, a jövő előttem... s nem vidám.
Egységként, mégis távolodó mágnesként.
Már kevésbé dúdolom Neved álmodozó gyerekként.
A szerelemről szó sem volt,
Ahogyan ő ott megcsókolt.
Lenézett rád a telihold,
Elvesztetted az önkontrollt.
Feltettem a gitáromat
a Jófogásra kedden,
nem írok többé számokat,
legalábbis neked nem.
Volt lány
Ma megéreztem a hajad illatát,
Még emlékszem mindenre,
Milyen boldog délutánok voltak,
Milyen jó, hogy senki nem emlékszik rá,
Csak nekem volt túl szép,
Hogy igaz legyen, és az is,
Hogy velem megtörtént
Akkor és ott, csak velem.
Álmokból várat építeni nem lehet,
Mondják az öregek,
A szívemre hallgattam,
Ezzel az eszemet altattam.
Gyűlölöm ajkad, szavad,
Gyűlölöm minden szál hajad,
Gyűlölöm az eget s rajt a Napot,
Gyűlölöm, amiért neked fényt adott.