Versek a szerelmi csalódásról
Egy szám;
Amiben különböző számjegyek
Felváltva ismétlik egymást.
Füst és fájdalom -
ez csikarja mellkasom.
Csillagköntösöm s
tüskés álarcom felkapom,
beleborulok a
vaksötét éjbe,
könnyeimnek sós tengerébe.
Hát elmondtam...
De mégsem mondtam el,
elmondani mindent túl nehéz,
az idő mindig kevés,
s zavart a tomboló szívverés.
hatalmába kerített
fátylával leterített
rám parancsolt megintett
megölte a szívem
Elhagytál, mert nem kellettem neked.
Elhagytál, mert úgy gondoltad, jobb lesz neked.
Selyemkendőt fújt a szél,
nylon zacskót utána.
Régi, rozsdás síneknél
folyt ez a durva játszma.
Ha hiába dobban eme szív,
mert mindhiába parázslott,
nem kapott lángra, pedig
felszítottam a lángot.
miért szeresselek
ha te nem szeretsz
miért szeresselek
ha te kinevetsz
miért hallgassalak
miért kopogtassak
ha szíved zárva
miért lettem ily` árva...
Nyomd belém tőrödet,
Hasítsd fel bőrömet;
Szakítsd szét lelkemet,
Tépd fel a sebeket!
érzelmek nélküli homály
Gyötrelmek közt szülöm ki magamból a búcsút -
Szemem héja feltapadt ma éjjel -
Gyászolom élt-életünk kihűlt helyét,
Szertefoszlott mindez a kép;
Helyednek helyén szenvedés maradt, kínnal
Szorított foggal szülöm ki halott ikredet is,
Az emléket, feledést és elhitt téveszmét.
Én fátylat borítanék a múltra.
Ó, de minő fátyol az, mi kendernek szövedéke,
felvert port nem takar nehezéke!
Elvetted a levegőm...
Sajnos, nem lélegzek.
Két napja nem alszom...
Könnyeim égetnek.
Egy régi szerelem emlékére
Még érzem az ágyon a tested illatát,
A kezemen ott van selymes hajad egy szála,
Szememben fel-felrémlik mosolyod,
Elmémben ott ragyog csillogó, szép szemed.
Kertemben Néked virágcsokrot szedtem,
Miután beléd szerelmes lettem.