Versek a szerelmi csalódásról
...most csak úgy létezem, de már nem
élek, csak a fájdalomtól égek!
Reményillatú, rozsdás ketrecbe zárva
Kutatom a kulcsokat. Hiába.
Bekötött szemmel nem látok se fényt, se formát.
Csak érzek.
A kendőt. A félelmet. A fojtást.
Izgalom vagyok csupán
Gyermeteg kis életedben.
Ha tehetnéd, életed végéig
Várnál rám.
te vagy
a csönd
az éjszakámban.
a halk szünet
a filterező csendjében
és az egyetlen szúnyog
zümmögésének
elnyomója.
A szellő nem rezdült,
Pillád az, mi rebbent.
Visszatért a hited,
Meglátva, hogy elment.
Nem jön számra a szó, néma lettem,
Szavak nélkül és nélküled földre estem,
Kérlek, ne légy te is az örökkévalóságé,
Mint annyi szép emlék, se másé!
Mint katlan alatt a tűz,
lángja perzseli az üstöt,
égett bele arca, lelke,
kormos lett egész személyisége
attól, mi szégyenletes csalódás,
düh, fájdalom, ha megénekelném,
mondhatnám, szörnyen fáj dalom.
Az már csak olaj az irónia tüzére...
Fél év... talán ennyi kellett,
Ennyi kellett, hogy rájöjjek, a szerelmet nem a te szemeidben találom meg.
Fájdalomban fordulok jobbra-balra,
Voltaképp mindenképpen csak arra,
Amerre nem vagy már, alva-
Járóként kereslek rajta.
sokan úgy vélik, mondd ki bátran, mi bánt
de te úgy érzed, hogy ez lehetetlen
mert ezzel csak izzítod azt a vulkánt
mely, ha kitörni kell, fékezhetetlen
Forró ülepem lágy karjaidba hajtván
A falum szülte bús borospincék felett
Olvadott szét hamuvá; s így gúnnyá lettem,
Nem ültettem s nem öntözhettem így fáim.
Rögös csókod a porral mégis így szebb lett.
Játszol,
akárcsak egy kisgyerek,
ki egy új, érdekes játékra lelt,
s betelni nem tud vele,
úgy használod sebzett szívem.
Nem faggatlak magamban,
Te lusta, buta érzés,
Van hát úgy, ahogy van,
Nincs több semmi kérdés.
Nagy spanom lett az idő,
A szemöldököm is már összenőtt.
Amennyit nélküled töltöttem el,
Kevesebb lettem minden lélegzettel.