Versek a szerelmi csalódásról
Szép és tiszta éjen,
Midőn a csillagok rám ragyognak,
Elmerengek mélyen,
Szemeid vajh miért alkonyodnak?
Lett egy szobánk,
Közös párnánk.
Kincseinkkel, féltve őrzött
Emlékekkel, elkendőzött
Félelmekkel kezdtük megtölteni,
Otthonos lett, könnyű megszeretni.
Mint légy a sötét szobában kijáratot keresve,
Úgy verem majd a fejem a falba éjjelente.
az idő mindent megold, de
szerintem semmit - csak összehord
dolgokat egy kupacba...
Én vagyok az érzelmek rabja,
idegen illúziók foglya.
Hamut ölelnek az emlékek,
felkapja a szél részeimet.
Finom hangszerként kezed
szívem húrjain játszadozott,
a melódia őrjítő volt: a lassú
részeknél elmém majd` megzavarodott.
Fekete az ég, felragasztva rá számtalan csillag.
Pont, mikor az éjsötét mélyben a szemed megcsillan.
Bárányfelhők vitorláznak a félhold éj-taván,
És emléked visszaköszön az Orion látványán.
Szele a változásnak, fele/más
Percek, órák,
Csillanó remények.
Napok, hetek,
Feljövő emlékek.
Eltelt egy év
Még mindig nem láttalak
Keserű a lét
Hiába vártalak
Mikor harmat voltam,
fűszálon csillogtam,
szíved elé gyöngyöt
harmatcseppből raktam.
Nagyobb sebet ejtettél, mint azt sejtenéd,
Hiába is mentenéd...
Hűtlen voltál, ne kerteljünk többé,
Virágzó kapcsolatunk így válik majd döggé
Viharos éjszakán háborgó szélben
miért törsz ily kegyetlen reám?
Rozoga viskómban magányos éjben
miért kínzol ily nagyon durván?
Mennyi pillangó szálldos itt benn,
Úgy érzem, szállok ott fenn.
Azt hiszem, ez szerelem lészen...
Talán még nem gondoltam át, mit írjak neked,
Talán már késő, de szívem még érted rebeg.
Muszájnak éreztem leírni, mit gondolok,
Mert a sok érzelembe belebolondulok.
Egy nyíltan titkos iromány,
mit kívül bensőm nyomtatott,
húrként feszül e paszomány,
olvasni róla nem tudott.