Versek a szerelmi csalódásról
Ma egy éve kezdődött el minden,
Ma egy éve láttam meg a szemed.
Ma egy éve gomboltam ki inged,
S ma egy éve kacérkodtam veled.
A sötét utcákat járom,
Mint egy visszatérő álom.
Repít a szél előre,
De visszahúz az emléke.
Valaha álmodtam szépeket,
hófehér paripán herceget
vitézen küzdeni kezemért,
hűségét ígérve szívemért.
Bizsereg bennem a tiszta gondolat,
Miért nem vagyok elég jó?
Nem tudom, mi az, amit rólam gondolhat,
Az szeretnék lenni, akit büszkén vállalhat.
Az első szerelem margójára
Csurranó, csöppenő könnyeit ejti a hajnal,
Beragyogja koronád a felkelő Nap színarannyal.
Nem Te hiányzol, sőt,
Sért, hogy nem éget a magány.
Tüdőmben érzem még a port,
Az utakét, miken együtt haladtunk át.
Mondd, hol jártál az este?!
Mikor a csillagokat lesve
Tekintetem a semmiben
Tekinteted kereste.
Volt egy lány, arca már alig rémlik,
A szeme az idő ködén át kéklik.
Létezése elkísért tavasztól télig,
Arca emlékeim tömegéből kifénylik,
Hamiskás mosolya néha még felrémlik,
Angyali türelme elkísért a felnőttségig.
Csak nekem fáj a szenvedés,
Miért lettem neked olyan kevés?
Nem más ez, mint az élet harca,
Az örök szerelem biztos kudarca
Egy vihar közepén állok, s mennydörög,
S amerre e vihar járt, mindent zúzott és törött.
Pusztította, amit csak ért...
Egyszer a Földön is és azon túl
jajongni fog a meghasadt lélek,
de a múlt erős kézzel visszanyúl
elejét vetni a szenvedésnek,
vagy rápakolgat még egy keveset,
s benne erjednek a holt remények.
Az idő lelassult vagy tán teljesen megállt,
A színek elszöktek, sötétség szállt reám.
A szavak eltorzultak nyelvem hegyén,
Amit kimondtam, nem volt más,
Csak értelmetlen eszmény.
Visszasírsz majd minden éjszakát
Bár szeretlek,
de tőrt döftél szívembe.
Az utolsó szavad miatt könnyezek,
de tudom, neked a hosszú vallomás
csak egyetlen szót jelentett.
Annyi mindent kellett volna még mondanom,
Pedig vissza minket már nem hozhatom.