Versek a szerelmi csalódásról
Figyelmeztettek előre, ne higgyek neked,
mert utadat jelzik összetört női szívek.
Mindegyik elhitte azt, ő lesz az igazi,
hisz mindenki azt kapta, mit akart hallani.
Remélem, egyszer gondolsz majd rám,
Itt hagytál, és ez úgy fáj,
Gyere vissza még egy percre,
Búcsúzzunk el mindörökre.
Volt egy álmom, egy álom, amiben éltem,
Hol mindent valóságnak néztem.
Mielőtt Őt megismertem,
Nem tudtam, mit jelent a szó: szerelem.
Gondolsz-e néha rám,
ha leszáll az est?
Jutok-e eszedbe,
ha az éj holdfényt fest?
Viszlát, szerelem
Frusztráció s ideges görcsölés,
Baklövés, majd a fájó köszönés.
Őrjöngés, depresszió, ébredés:
Értelmetlen többé a létezés.
Még fel sem fogtam igazán, hogy velem vagy,
máris eltűnsz és egyedül hagysz.
Még fel sem fogtam, hogy vagy nekem,
máris elmész és elengeded a kezem.
XXXI
...Mert ma van a boldogság gyászolása,
Utolért a csalódás szegről, végről,
Az élet furcsa fintorának hála.
Nem gyűlöllek, de nem is szeretlek.
Mégis mindent megadnék érted.
S bár hiányzol, nem kereslek.
Csak szerelemmel utállak téged.
Nem bánod, amit tettél,
Velem elkövettél.
Engem te otthagytál,
Teljesen becsaptál.
Elmúltunk, mint a szivárvány,
Kiderült, nyomvonalunk vakvágány.
Mentünk mindketten, de más úton,
Te az egyiken, én meg a másikon...
Nekem már kevés ami sok
Bennem nincsenek piramisok
Csak romok
Szívem kettéhasadt.
A szikla szélén, a szakadék mélyén
látlak téged, ki széthasított.
Oly aprócska vagy,
mégis a fellegeket karcolod.
Annyi könny lecsordult,
sok mosoly eltorzult,
tüskék szívbe szúrtak.
Csendünk közöny útja.
Hiányodat Krisztus-keresztként cipelem
Magány-korbácsok csattognak feketén
Annyira néznélek hogy fáj már a szemem...