Versek a szerencséről
Amikor egy csillag alászáll az égből,
egy nagy könnycsepp hullik
a vén Hold szeméből.
Az ég tengerében sokáig ragyognak,
van, hogy néha-néha
egymás után nyúlnak.
A csónakod mit kikötöttél még ringásban van
emlékeim pásztázzák a partot hol süppedtek
lábnyomaid mélyre utánozhatatlan órák
fészek-melegében madarak cseperednek fel...
Egyszer holdtölte volt,
a dombtetőn kutya csaholt,
balsorsát tán` megszánja Luna,
üvöltve égig sírt a hangja.
Folyik az élet, mint egy hatalmas folyó, benne úszunk mind, mint aprócska ágak.
Hullámmal, örvénnyel mind harcban állunk, és jönnek ők úgy, mint az elsuhanó tájak.
Úszok a temérdek víz peremén,
csapkodó cikázó élet kerekén.
Vitorlám feszítve, irány csak előre,
utazok hullámon illatos mezőre.
Utálom, hogy szépek vagyunk...
Utálom, hogy mindent tudunk...
Utálom, ha jót hülyülünk...
Utálom, ha így kesergünk...
Imádok emlékezni?...
Badar beszéd, ha azt hiszed,
Hogy nyelvünk egyszer elvész.
Kendőbe kötve mormolod,
Hogy milyen nyomorult vagyok,
De erősebb az, mint gondolod,
Magyarul szólok, hallhatod,
S csendben maradni nem fogok.
Valamit kéne!
Vagy egy patkót találni,
vagy lóherét a fűben.
Szerencsét, százat,
vagy csak kívánjak hármat?
Vigyázz, hová húzod majd az ikszet,
Már úgyis a bal tenyered viszket,
Lehet, hogy jobb lesz neked, lehet nem,
Ma még fenn járhatsz a fellegekben.
Aloha - szeretet.
Virágfüzér a nyakba.
Utam őserdőből sivatagba.
A tengerparton apám s anyám.
Nem termett versem időnek földjéből,
De akartam, írtam, szereztem erőmből,
Elszálló gondolat kertjében vetettem,
S tisztuló fejemnek sejtjében neveltem,
De!
Szerelem
Köszönöm az életnek, hogy találkoztam veled.
Soha el nem felejtem azokat a boldog perceket,
melyeket veled tölthettem.
Te tetted nekem a telet forróvá,
az életet édessé.
Újévi jókívánság
Adjon az Isten, ami nincs!
Szeretetet, mert az nagy kincs,
Bort, búzát, békességet,
Földjeinken termékenységet
Szerencse, édes csillagom, jártál-e
már
ott, ahol én lakom, tőled én nem
kérdezem,
tudom, az életem nélküled nem
élhetem.