Versek a szerencséről
Kértem én bátorságot,
és még jószerencsét az útra,
ám ha a sors közbeszól,
nem futotta volna búcsúra.
Felnőtt mese
Egy vándor pihenni egy fa alá hevert,
A lombok közt egy kismadár dalolt.
Poros domb oldalán egy csorda legelt.
S a por a vándor orrába hatolt.
ahol az utolsó stáció
kijelölik hol lesz az örök vakáció
sorsod a tanító ott megállás nincs
életed a tét jószerencse az egyetlen kincs
önbizalmad saját erőidből veszed
remélve izmaid erősek van hozzá elég eszed
segít megment rokon barát
ha éhes vagy rongyos a kabát...
Berúgom a falat,
kiütöm az ajtót!
Hogy az élet halad,
én tartom a tempót!
Ó Fortuna
Szerencse
Mindig forgandó,
De ott a becsület,
Amely állandó.
Ritka, ha van, aki otthonra talál,
Hol feszültség agyat nem kalapál,
Megpihenhet már a megfáradt lélek.
Forró nyár van,
hogy süt a Nap,
milyen szép is
a pillanat.
Légy erős
Az életem egy nyitott könyv, de nem mindegy, hogy kinek,
Ha valamit elkezdek, mindent véghezviszek,
Nem adom fel akkor sem, ha le kell dönteni a falat,
Tovább kell menni, mert az élet mindig így halad
A szegény béka egyedül
mély bánatába elmerült.
Nem törődött a világgal,
fuvalkodott csak magában.
Ha elmegyek, már messze visz az út,
előttem válaszként kettő is fut.
Ez éj enyém: de kora hajnalon
megyek, mint rab, batyuval hátamon.
Hétköznapi váratlanságok
A vak látott,
süket hallott,
szólt a néma,
járt a béna.
Avagy igaz történet
A kiscica beleesett az aknába.
Nyivákolt keservesen az árva.
Mi mást tehettem?
A bajbajutottam megkerestem.
Piros fotelben csücsülsz,
Belém sok gondolatot szülsz.
Tudod, nekem nem az számít, hogy pénzt hozol haza.
Az számít, hogy mikor itt vagy, bátran bújhatok hozzád oda.
Tolakodva nyüzsög a sokasodó emberiség,
közéjük férkőzött egy szörnyű rémség.
Szívükben halványuló szeretet, reménység.
talán el is jő hamarosan rájuk a vég.
Elmentem a lottózóba,
Mivel üres volt a zsebem.
- Nincsen nálam más, csupán csak
500 forint. Előveszem.