Versek a szeretetről
Elindul az Életvonat a kijelölt vágányon.
Van, hogy robog, van, hogy tolat,
Hogy aztán néha megálljon.
Kívánok szép reggelt,
nyugodtabb napot,
a felkelő Nap is
tán szebben ragyog.
Angyal érintette meg a szívem,
Ő lett az én legféltettebb kincsem.
Mint óceánnak hullámzó habja,
Úgy lettem az angyal karja rabja.
Mikor szeretem magam igazán?
Ha hibáimat látom meg talán,
azokat szajkózom, s nem látok tovább,
nincs bennem szépség, de szeretet sem ám,
ha mindent én tudok jól, sőt a legjobban,
mindenhez hozzászólok, mert véleményem van,
meg vagyok győződve, én tudom a legjobban...
Köszönöm Neked
Köszönöm, hogy vagy,
Köszönöm, hogy lettél,
Köszönöm, hogy megszülettél.
Ez a világ pont attól szép,
hogy a dolgok sokfélék.
Minden ember ajándék,
lásd bennük sorsod eszközét!
Ég a gyertya lángja éberen,
Pár kósza gondolat suhan át az éteren,
Te és én is egyek, de vajon igazán,
Hol tört ketté minden?
Az én világom benn kezdődik!
Szívből fakad, lélekig tart.
Nem kell utazni, élni kell csak,
és SZERETNI...
Valamikor réges-régen
Élt egy szegény öregember.
Túl volt ő már száz éven is,
De vidáman ébredt reggel!
...feladnám-e?
Bizony megesik, hogy jelentkezem,
de aztán mindig visszahúzom kezem,
mert rád gondolok, és rád és rád,
talán kellek még...
nagy bennem az elhatározás!
Kopp, kopp, ki kopog?
Ki az, ki zavarja álmát?
Kopp, kopp, én vagyok,
Ki keresve keresi hangját.
Az életem patakjába hullatom a könnyeket,
Amelyeket bánatomban hullatok el teérted.
Egy érintés volt, egy röpke
pillanat, egy szellő, mi rajtam
átsuhant. Mint egy szellem, mi
a múltban megjelent, úgy érzem
magam, mikor erre emlékezem.
Ismét eltelt egy év,
Elrepült oly gyorsan.
Hiszem, hogy majd jobb lesz,
Még bízom a sorsban.
Egy furcsa érzés tűnt fel a lelkembe
A fagyos viharok után szivárvány jelent meg
Hosszú évek fagyos hangulata helyett
Nyári napsugarak által lett ellepett
Lágy szellő susogott egy virágos réten
Szokatlanul ragyogtak a csillagok fent az égen
Mi történik, mi lehet ez?