Versek a szeretetről
Megszámolni, hogy hányszor múlt el,
Majd hány újból lett mindig ugyanaz,
Hányszor volt eddig, hogy valaminek a vége,
De a másik félnek még úgy is Te maradsz.
Néha elrejtőznék bennük némán
vagy megrekednek torkomra forrván.
Az elsőkért anyánk lélegzetét fojtja.
Az utolsókat elodáznánk, ne kerüljünk sorra.
Amíg élek, cikázó fecske-pillantásom
néhány ezer mulandó arcon átsuhan,
de ma agyad háborgó mélységébe fúr a vágyam,
csontommal csontjaidra rávésem magam.
Házas éveink
Hat évtizeden nyolc évvel már túljutva,
A múló idő éltünkben gyorsan elszállt.
Mióta testem nemcsak por,
Azóta a szívem hevesíti a bor,
S amíg nem kóstolok mást,
Nem hagyom abba az ivást.
Kutyámnak
Kinek lehet neve ez?
Barna, puha, drága.
Hegyes füle befigyel,
Drága lett az árva.
Tegnap nappal volt, hogy
házat építettem,
kíváncsiak voltak,
akik arra mentek.
Mi lett a szeretetből... akármilyen
szeretetről? Vagy az ember tényleg
gonosz tökéletesség akár olyan:
lényegesebbeknek a puszta létem...
Szívem ritmusra kalapál, bennem
ez a különleges érzés úgy diktál.
A ki nem mondott szó kavarog,
furcsa érzés a fejemben csavarog.
A keresztény élet legszentebb ünnepén,
ki hitben él, megváltást nyert el élete,
reményt lát csak a szeretet szemüvegén,
s áldással áldozott asztalán étele.
hallgass rám szíveddel
kőkemény valóság
összeér a föld
Kolostorban dörömböl egy kopott ruhás paraszt,
Amíg felért a hegyekbe, megtett néhány araszt.
Csodálatos szőlőfürtöt szorít kérges marka,
Csikorog a vasajtó, s a kapus lép ki rajta.
Szívemben egy bársonyszoba,
A jóságom lakik benne.
Ha kitárom az ajtaját,
Az egész világ elfér benne!