Versek a szeretetről
Kedves barátomnak
Szép dolog a szerelem, mert örök, mint a lét maga,
Csak bánom már rég a kínt, mit hordoz az élet zaja.
Szeretem önmagam, de magamban téged jobban szeretlek.
Mégis most értetlenül állok, hogy nem vagy része szívemnek.
Sok a szó, elszállt üzenet,
miben elmondom neked
annyiszor, hogy fáradt leszek.
Egyszer elmegyek, s más szól
majd helyettem.
Ha láttad már, nem kell mesélnem!
S most nem az égi jelenségre gondolok.
Mit a természet fon napból, esőből,
melynek csodálattal hódolok...
S nem a sarki fény megindító szépsége,
Istentől való, nincs ennek kétsége.
Mikor egy gyöngyhalász kagylót keres,
mindennap lemerül, mert hiszi, hogy érdemes,
hogy gyöngyöt talál, igazgyöngyöt, egy álmot,
hogy meglelheti majd a gazdagságot.
Jó ember leszek,
eltévedt világtalant megsegíteni
fogok én,
és korábbi életemet
teljesen elfeledvén
messzi tájakon fellélegezve,
tiszta szemmel felvértezve
félő szemeket pásztázni...
Mikor a Nap felragyog,
Isten szeme mosolyog,
Lágy szellő, ha simogat...
Amikor szól a szép zongora hangja,
szívem dobban, ahogy rezdül a muzsika,
elringat, mint csendes tón a csónak.
Érzem, hogy különleges hangja vár,
gyönyörű hangszerekből a zene száll,
hiszen mindenre kell a szép zeneszó.
Az élet mindig rejteget
valami szépet,
hogy megtaláljuk,
hit kell hozzá,
mellé emberség,
mely csodákra képes.
A szíved egy pontos óra,
figyelmeztet oly sok jóra.
Hallgass mindig a hangjára,
amit súg, ne vesszen kárba.
Család
Kimentem a kiskertembe
Ráléptem a petrezselyemre
Belenézett a szemembe
Tegyél be a kötényedbe
Ne félj!
Ők azok, angyalok,
kik odafent élnek,
ott fent angyalok,
ott zenélnek.
Fáradt voltál, kincsem, a szemedben láttam,
Édesebb volt arcod, mint ahogy azt vártam.
Zsebedben kezeddel, lazán álltál háttal,
Szemedben egy magányos, gyönyörűszép vággyal.
Sóhajodon ülök, rajta utazom,
ólom a levegő, átlátszó nyugalom,
ha puha ajkadtól bűnös a tudatom,
akkor az zsarátnok, nékem jutalom...
Eltűnik a házak mögött
holnapig szenderegőn
a fák lombjába fekvő fény.