Szomorú szerelmes versek
Keresem a lelkem, merre ment,
Azt se tudom most, hogy hol lehet.
Itt hagyott, és nincsen bennem más,
Emlék nélkül gyenge folytatás.
Ez most már nem plátói... viszonzatlan érzelem,
Megtudtam, hogy nincs esély, de így könnyebb énnekem.
Évszakok
Ősz van, fázósan zizegnek már a levelek,
Színesedik a természet, színek,
A zöld, piros s narancssárga is
Virít a közelben.
Szép évszak jön felém, kicsit csendesebb,
Többet érzek ilyentájt, most befele figyelek.
Mindig eljön ez a csoda,
Pillanata némán különleges,
Ébredésemkor találom,
Mindig megkeres.
Reménykedtem vakon
az utolsó pillanatig,
azt éreztem, akarom...
holtodiglan, holtomig.
Az idő hajnalodni kezd, az este újra elszáll,
s ablakomhoz állva könnyes szemembe
szökik egy halovány napsugár.
Levelét vesztett fa ága
a falakat karmolássza.
Lelkemet borzoló hang -
fülsiketítő, pedig halk.
Jó lenne visszamenni az időben,
Itt hagyni a jelent ebben a mocskos fertőben.
A pillanat, mi elszelelt.
A mozdulat, mi bennem él.
Sok apró, becéző szavad
- hozd vissza most a kedvemér` -
Október 23. a mi napunk lenne,
1 éve annak, hogy hozzád kötöttem lelkem.
Egy nap, mi szerelmünknek csókja,
magányomban vagyok mégis,
kezemben egy borral.
Írom ki szívem összes búját,
végtelenségig tartó szavak súlyát.
Nekem már nem,
Mint ahogy azelőtt sem,
Másom sem maradott,
S nem is képzett vagyont
Más, mint a csillagok,
S hogy nekem megadatott
Minden, amit akartam,
Tán nem is akartam...
Miért szeretlek? Mily buta egy kérdés,
Halandóként érted halnék nyomban,
Boldogságom lelem boldogságodban,
Perzselő tűzként éltet a féltés...
Várok, csak várok
Rád még csillaghajnalig.
Lidércfény játszik...
Egy dalt játszik egy zongorán egy lány.
Dalában a bánat él talán.
Sok álmatlan éjszakát él át most.
Szerelme, aki volt, elhagyta rég.