Szomorú szerelmes versek
Érzések lánca összeköt,
a lánc néha elszakad, ez összetör.
Lelkedből fájdalom árad szét,
félig sem szép ez az érzés.
Elment, és ajka finom csattogása
Belém véste, ide a kősziklába,
Melyet ki-ki szívnek csúfol, azt:
Ne várjam őt, mint tavaszt.
Szélben száll a homok,
Szélben száll a gond is.
Szélben szállva repül
A Nap és a Hold is.
Vöröslő fényével száll le az alkony,
Szárnyát bontogatja a szellő a parton.
Bánatos lelkemet forró tűz járja,
Szemeimből folyik a könnyeim árja.
Egy szép lányt láttam, kinek szemei elraboltak,
Elraboltak, pedig nem akartam.
Nem akartam, mert tudtam, ő nem lehet enyém,
Nem lehet enyém, mert szíve talán már másé.
Én már nem akartam,
Valakiért dobbanjon a szívem,
Valakiért hiába fájjon a lelkem.
Én már nem akartam vágyat, szerelmet,
De Te megérintetted szívemet,
Jöttél, eloroztad a vágyam,
Bár még egy darabig ellenálltam.
Egyedül te vagy, aki vigyázott rám,
Nekem a mindenség te voltál.
Ezután is kérlek, vigyáz rám, lány,
Rajtad kívül nekem nem kell más.
Ahogy a két szemeddel néztél...
Ősz volt, egy szép nap,
mikor a szemed szememmel összevillant.
Egy mosolyt kaptam és én viszonoztam,
akkor még nem gondoltam,
hogy a fénylő szempárt lehet, utoljára láttam.
Múltam és jövőm jelenleg a jelenem,
Élnem kellene, de nincs lélegzetem.
Mindig vártam, gyere,
Mindig szeretetre vártam,
Mindig álmodtam rád.
Mit érek én neked, felelj!
szeretsz, netán kedvelsz?
Ha látsz, dobban-e a szíved,
pulzusod hevesebben ver?
Egyedül fekszek a szobámban,
Nézem a képeit órákon át.
A szemed a szívemet bombázta,
De te már mással jársz.
Tizenharnadik
Talán sosem fogom megtudni,
mit éreztél,
mikor elengedted kezem,
és lehunytad szemed...