Szomorú szerelmes versek
Ha remény van, minden van
Búcsúját intette az utolsó fény...
A szerelem hatalom.
Csókod perzsel,
S sebet hagy ajkamon.
Miért is jó szerelmesnek lenni?
Annyi mindenen keresztülmenni?
Ha tudod, hogy a végén úgyis csalódás...
Utána meg mi marad? A vágyódás.
Két falevél hullik le egy ágról.
Kecsesen táncolva ereszkednek lassan.
Nem is sejtik, hogy földet érhetnek bárhol.
Lágy szellő pördíti egyiket játékosan.
Mintha
A hó nem tűnt volna el teljesen.
Az érzéseimet mélyen rejtem el.
A hűvös nem hagyja rázni szellemed...
Megmondanád, mit kéne tennem?
Mielőtt végleg elengedlek.
Ha meghalna édes lelkem,
örökre megfagyna testem.
Könnyessé válna szemem,
és nem hagyna élni szívem.
Az élet hűvös, bolyhos hajnalán,
mikor a csönd táncol a zongorán.
Kopog a magányosság az ablakon,
kizárni őt már nem tudom.
Hát hová tűnt az idő?
Mely oly szomorúan telt,
hisz az, akit szerettem,
oly könnyedén elment.
Mostanság nem hajt úgy
A vágy.
Beteg lett az élet, és engem már
Nem vár.
3. rész - Érzelmi szálak külön, de mégis együtt
Első nap és első gondolat,
távol van már, kit szeretek.
De valamit itt hagyott, mely egy gombolyag.
A gombolyag sajnos, egy helyen elszakadt.
Hiányzik a fény, ha leszáll az éj.
Ha hallgatsz, hiányzik a tény.
Kellene a meleg, ha szakad a hó.
Hűsítő víz, ha befagyott a tó.
Vágott virág, repedt váza,
Hajnalfényes csipkefüggöny,
Szívem szürke vályogháza,
Kopott padján a csend üljön.
Hamar alszom el, majd későn ébredek fel.
Lassú lélegzésem ráerősít bánatomra.
A fejem fáj, némán bambulom magamat.
Nem látok jót, nem érzem magam jónak.
Várnék rád száz évet is, ha kéred.
De tudom, nem jössz már haza.
Elmentél, pedig kértem, ne menj!
De hívott téged a kötelesség, a haza.