Szomorú szerelmes versek
Tudod, a fények most már tompák.
Felszippantja az alkonyat.
Széthint helyettük éji pompát,
- szél hozza fátyolhangodat.
Hogy érezhetnéd jól magad,
Miközben szíved megszakad?
Hogy mosolyognál őszintén,
A bánat legmélyebb szintjén?
Rájöttem,
Te más vagy nekem,
Máshogy nézek rád,
Máshogy hallgatom a szád,
Több vagy nekem, mint barát.
Avagy egy szakítás margójára
Azt mondtad, írjak rólad nyugodtan
kevésbé szépeket is, ha segít.
De én nem írok rólad se jót, se rosszat.
Nem írok mást, csak tisztán igazat.
Újra és újra feledni akarlak,
De szívem nem engedi, hogy hagyjalak.
Te vagy múltamban a boldogság,
Jelenemben a fájdalom és szomorúság.
csillag volt egyszer
az éjszakában,
szerelmes lett
egy zsenge ágba,
tavaszi lombba,
sok virágba,
folyóba hullott
kőbe zárva.
Bocsáss meg, kérlek!
Mert hittem és szerettem,
s mert mikor rám nézett,
egészen elvesztem.
Mint a fák között megbúvó árnyak,
lassanként távolodik a bánat.
Szomorúbb vasárnap reggelre ébredtem,
A szívem zaklatott volt, nem értettem,
A köd fura fátyla borult le rám aznap,
Ott bolyongtam benne, mint egy vak rab
Gyere vissza
Fáj, hogy lényem veleje,
ölelésed biztonsága,
vigaszt nyújtó melege
nem olvasztja a fagyot.
A szerelmet sokan nem ismerik,
Belülről éget, kívülről felemészt,
Látom, miként lappang győzelemért.
2018-as állapotomra hivatkozva
Miért nincsen szerelmem?
Miért rossz az életem?
Mindent én sem tudhatok,
csajok után koslatok.
Illatod friss, akár a pesti hajnal,
Egy kevés parfüm, friss kávé és dohány.
Szelíd arcod gondterhelt ezer bajjal,
És rajta ránc is húzódik már néhány.
Ez az érzés tönkretesz teljesen,
mégse mondok búcsút véglegesen.
Hagyom inkább, hogy a félelem
mondassa ki végül velem.
Elszántan keresni a szerelmet...
Elszántan keresni a szerelmet
Hiú ábránd s képzelet,
Hajótörést szenvedni,
Elveszíteni, ami
Számunkra nagyon értékes volt,
Időzni a sötét pusztaságban
Szükségtelenül hosszan,
Gond, fájdalom, gyász, melankólia...