Szomorú szerelmes versek
Te vagy az, ki mindent megtett,
fényt adott, kinek kellett,
de minden elsötétedett,
mert hiába a szeretet,
s hiába a tett s a szó,
mindig te leszel az utolsó.
Üresség járja át a szívemet,
Fájdalmas kínok gyötrik lelkemet,
Érintésed emléke borítja testemet,
A Te szerelmed, mely végleg eltemet.
Emlékszem a nyárra,
szép volt, s nem volt semmi baj.
Szerettelek, de akkor még, mint barátot,
a szerelem csak később jött,
amit nem tudom, mi hozott.
Lehettél volna a Nap
Melengető sugaraiddal,
De helyette felégettél mindent.
Nem akarok búcsúzni,
Nem akarlak elengedni.
Ha belegondolok, hogy elmész,
Minden boldogságom elvész.
Idős pár táncol a tévében,
Egymásra mosolyognak szépen,
Lelkemben most haragos láng gyúl:
Itt lehetnél, és nem messze túl!
Láttam őtet minden nap,
Egy udvaron haladt keresztül,
Ahol női ruhákat varrtak tömegestül.
Jóval fiatalabb voltam nála,
Vagy csak én gondoltam...
Nem vágyom már szerelemre,
nem vágyódom halál után.
Nem kérek csókod fanyar ízeiből,
lemondok rég áhított ölelésről.
Szívpitvaromban május szép lánya, a
tündér, amint jókedvemre rátalált,
annak lángja már ki is aludt nyomban,
hogy helyét sötét fájdalom vegye át.
Naphosszat érzések járkálnak,
megnyugodni engem nem hagynak.
Kattogok azon, ami felesleges,
nemhogy a szépért küzdenék, ami értékes.
Minden éjjel rólad álmodom,
Bárcsak valóra válna, azt kívánom.
Eddig csókjaiddal álmodtam,
Tegnap álmomban éjjel is veled voltam.
Kérdezd csak a szíved rólam,
Miért csak baj a szerelem,
Üres csókod íze hol van?
Lelked bugyrában keresem...
Hunyd le a szemed,
képzeld el, hogy vége van.
Csendbe révedt tekinteted
sima és ránctalan.