Versek a természetről
Itt kikelet, sarjad a hóvirág,
Ott őszbe ment, hervad a szép világ...
Négy emberes bátor hónap
véget vet a nyári jónak.
Legelöl jön a szeptember,
batyujában őszi tender.
Járásomat kísérik a felhők.
A kerektemplom néz,
és vonulatok simogatják a tájat.
Tasner Antal köszön nekem,
feketében üdvözöl a római katolikus nemes.
Hűvös őszi éjszakán tiszta az ég,
szellők szárnyán játszadozik a holdfény.
Mellette milliónyi csillag virraszt:
s az egyik tündöklő még olyan bohém!
Napnyugta telepedett a tájra,
bagoly száll a virágos faágra.
Hol fehér szirmok szépen csacsogtak,
közben mosolyogva felragyogtak.
ÖKÖRSZEM
Mint egy apró egérke, úgy bujkál a sűrűben.
Otthon van az erdőben és a patakvölgyekben.
Rőzserakás, gyökerek rejtik el a fészküket.
Kicsi fészek, kicsi nyílás, kié lehet ez a lakás?
Nem lehet ez másé, csak az ökörszem-páré.
Reggel az ablakon kinézve
Virágokat látok, amerre csak nézek,
Színes fák aranylanak a dérben,
Piros, sárga, megannyi színben.
Színes szirmok kavarognak a szélben,
Kivirágoznak a fák minden évben kétszer.
Szeptember
Nem olyan színes idén ez az ősz.
Mint frissiben ellökött szerelmes,
kapaszkodik a délibábos nyárba.
Vágytam mindig útra kelni,
madarakkal énekelni,
felvenni a hátizsákom,
nyakamba venni világom.
Nyáresti szellő Balaton
bágyatag vizét fodrozza,
amott meg a szelíd pókot
hálójában elringatja.
Az égen megrepedt a kék váz,
a járdákon is végigfutott
a borzongás.
Az árnyak kiszivárogtatott
vizsgálódása furcsán pulzál;
a Nap kopott.
Borzong már az ágon sárguló, vétlen levél,
A reggeli napfény is rajta vacogva kél,
Sápadt sugarak szóródnak a fákra szerteszét
A ködfoltok álmosan nyújtózkodó peremén.
Sárguló lombkonty
az ősz előfutára.
Búcsúzhat a nyár.
*
Ágas-bogas fák.
Ruhát, arcot, lelket váltott a természet,
a hűs szél búsan kesereg, nem unatkozik...