Versek a természetről
Arany színnel tündöklik a hajnal,
Fákat, hegyeket von be arannyal.
S lefolyik a fák ősz-levelein
És a hegyormok meredélyein.
...búskomor, kedvetlen, rejtőzik, úgy borong,
csak szikrára futja - ereje oly gyenge...
A nap aranyhídja örökkön fénylik
Duna asszony vízfelszínén.
Töretlen hullámain.
Akadálytalan kapcsolat. Működik.
Hideg lett az idő, megérkezett a tél,
Nagymama unokájának kandalló melegénél mesél.
Kinyújtja karmait a tél
A virág tudja itt a vég
Deres fejét lehajtja még
S egy kép a nyárról visszatér
Az erdő szelleme
átjárja a lelkem.
Bár nem ide születtem,
mégis itt él bennem.
Körtefalat ma az éjjel, nyom, menekülnek a percek,
pintypihe lóg csak az ágon, tegnapi szólama cserreg...
Az Újvilág hegyei
Hóvihar tombolt már a Dakotákon,
Komótosan ballag a tél dél iránt.
Megfagyott gyöngyök csillognak a fákon,
Felhők sötétítik el a délutánt.
Négy égtáj fújja a csapkodó szelet,
És táncra kéri fel a hópelyheket.
Párizsba eljött a késő ősz,
S ajtóban itt a hideg tél,
Montparnasse-on süvít a szél,
Place-Pigall-on még sétál a nép.
Csillagkövet patak mossa
Gyönyörű, szép aranyosra.
Drága gyermek arra sétál.
Patak medrén csodás fényár.
Fáradt őszi napsugár törik meg a ködben,
Levelet sodor hűvös szél kint a régi kertben.
Kopaszodó fák között kopáncs száll ágról ágra,
S az utcákon postás jár házról házra.
Szabadnak születtem, bilincsbe vertek,
majd letörtem bilincseket, repülhetek,
de szárnyaimat néha megtépázzák,
fanyar mosoly, intés, ócska kritikák.
Sűrű köd még nem lepi be a házakat,
Zúzmara sem dermed a kopasz fák alatt.
Egy-egy sárga levél kényelmesen libben,
Néhány társa a fán marad, s búcsút intnek -
Tarkállik fák alatt őszi levélszőnyeg.
Hóember kacsintgat hó alól
Fák karjain pihen havas csend selyme,
Kicsiny hópelyhek kapaszkodnak össze.
Fehér áldás hullt alá az égből a földre,
Kisebbek, nagyobbak boldog örömére.