Versek a természetről
Hidegét szusszantja még az éj.
Nyugalom függönyrostokon,
rést fúr kíváncsi fénykaréj.
Hajnalhangok ablakolnak
ébredést tájolón
csendet álmodóknak.
Izzó fénykorong vagy, égi éltetőm,
távol vagy, mégis szívemhez oly közel,
érzem a bőrömön, sugarad ölel.
Vágyom folyvást melegedre reszketőn.
Borús, sötét felhős ég alatt
zavaró e "kora tavaszi" hangulat.
Cseveg a Csernely, tavaszt dalol,
Egy fülemüle szól valahol.
Rózsás fényben úsznak a felhők,
Alkonyszín vonja be az erdőt.
Figyeljük a természet apró moraját,
Lelkünket a suhogó fák tengere mossa át.
Nem zaj ez, ez a természet adta dallam,
Apró madár, fák között sugara a napnak.
Hontalan-e a
Tavaszi szél, vizet hoz, s
Meleg napsütést,
Magot földbe, s madárnak
Fészkét rejtő zöld ágat.
Madár voltál,
messze szálltál,
fellegekben
vitorláztál.
Mint kicsi, zöld lepkék,
ültek az ágra
kibúvó levelek.
Természet ébredése
Bűbájos szépsége
Virágok nyílnak
Minden vidéken
Minden tó vizében.
Újraéledés
Csiripelő kicsi veréb
házunk ereszénél
fürdik a tavasz
jöttében,
kiscica tekint fel reá,
barátok lennének,
ej,
s a kerti kúton...
Ragyogóan kék egünkön
bodros bárányfelhők bújócskáznak,
sütkéreznek a napsütésben,
mosolyognak s reánk néznek.
Hosszú, sudár mogyoró,
Kerítésnek éppen jó.
Az őszi szél megtépázta,
Sárban van már lombruhája.
Korai szépségek
Februártól újra él a természet,
Lassacskán virít a szépsége.
Tavaszi ébredések színe,
Megfogható képzelet képe.
Ébred a természet, mint hős tavasz, égi ajándék.
Fagy, neked itt van a vég, érzed a Nap melegén.
Olvad a hó, meglesném, hátha virágra találnék.
Kék ibolyánk mosolyog, túl van a tél nehezén.