Versek a természetről
Lassan a nyár elköltözik,
pompás színekbe öltözik,
szél ágak közt kócolódik,
mókuscsalád szorgoskodik.
Magasan a tengerpart felett
Egy ház állt a szikla peremén,
A lenyugvó nap vörös fénye
Megcsillant két nagy ablakszemén.
Jön már sebbel-lobbal nagy sietve,
nyár megy egy időre számkivetve.
A fény fürdőzik hulló aranyban,
szél kacarászik a rőt avarban.
Zörren a levél,
halkuló dala
suttogva beszél
a széllel,
haldokló sóhaja.
Tarka köpönyeget visz a szél,
és vándorútjairól mesél
a négy testvér.
Titokzatos, szürke fátyol
Borítja az őszi tájat.
Rejtélyesen úgy ül rajta,
Mint bús szívemen a bánat.
A pipitér, pitypang szirmát bontja
Nagy hévvel, virágaroma édesget,
Megigéz, magához csábít sok méhet,
Kék szárnyú pilléket, virít a rét.
muskátlik
Tüzes muskátlik
ringatóznak a fényben,
méhvalcert járnak.
Szőlők regimentje áll feszes vigyázzba,
szabályos sorokba összerendeződve,
dús fürtök érlelik a virágos kedvet,
dallamot álmodik beléjük a tőke.
Tudod, mi az igazán szép?
Nézni a tenger égszínkék vizét,
hallani a tenger békés moraját,
érezni a part selymes homokját.
Őszt hozott a pirkadat zötyögő szekéren,
őszbe hullt a pillanat sárguló levélen.
Ősz hajol a szívemre, őszi bánat járja,
egy reggelre elhervad a rózsa virágja.
Mikor szíved szívembe költözött,
tavasz libbent a fenyőfák között.
Ezzel is jelezve bizton nekem,
hogy te vagy az igazi szerelem.