Versek a természetről
Rozsda mohón falja az erőtlen tagom,
érett, kerek alma a lenyugvó napom...
Ki vagy te, hogy magad ily vadul lengeted?
Áttörsz vígan a világmindenség felett.
Nem számít, hogy gyökerestől dőlnek a fák...
Rongyos szélű felhőn mélán ülve,
Bambulva bámul le a Hold a földre,
Pettyszemű autók cikáznak alatta,
Fényfolyót húzva a szürke utakra.
Nyári vigasságok
Bolondos álmok
Mesés történések
Nyár végi szerelmek
Percnyi mosoly
Csalfa csók
Mély álmot hozó
Olyan puhán ropognak a hulló, őszi árnyak,
Begyűjtenék minden sustorgást, de nem lehet,
Ahogy járom e világot, a fények körbezárnak,
És elrabolja minden rigódal fáradt lelkemet.
A Nap még felragyogott eltűnőben:
esti ima a nyár bíbor ajkairól.
Árnyék a fény, s a temető fáiról
életek és sorsok hullottak az űrben.
Mézillatú nyár jázmin permete lebben
nyár végi esőktől újra nedvesebben,
a Nap, mint az olaj, a hegy mögött úgy fénylik,
a lanka sokszínű virágait fénnyel ékesíti...
Őszapó hazatér.
Felnőtté kéne már, talán válni,
Nem mindig: A múltat kiabálni,
A régnek` elengedni elhervadt
Tavaszzamatát, bölcsek igazát!
Megrekedt ez a nyár,
rendetlen fejemben
eltévedt kis darázs
bizsereg szüntelen,
száraz szirmokra száll,
nem pihen, megy tovább,
mintha élhetne még
sárgán és feketén -...
Őszbe hajlanak
Rozsdásodott levelek.
Forró nyár múlik.
*
Őszi levelek
Színpompába öltöztek.
Csendesedj és hallgasd a folyót, ne szólj.
Karomban pihenj, fogj szorosan, ölelj.
Nézd az apró kavicsot, ahogy gurul,
Ragyogva hintázik a Nap a vízen.
Kiskertemben szépen nyílnak
a tavaszi virágok,
minden este locsolgatom,
rájuk nagyon vigyázok.