Versek a természetről
Holdvilág mögé bújik
az ősz, esőfelhőket kerget
sápatag avaron osonva.
Üzletet kötött az ősz a nappal:
keverje össze a zöldet drappal,
sárgát pirossal, langyost hideggel
- mától frissen serkenjen a reggel!
Forró volt a nyár, és sivár.
Aranyba burkolózott a napsugár.
Aranyba fojtotta a földet, füvet,
Kiégette vele a földi életet.
Kint, a szürke messzeségben, sűrű felhők közelében,
tomboló szél erejében, sírós égbolt közepében
megtalálod lelkemet.
Búcsúzott a nyár,
felém száguldott az ősz,
búsult a madár.
Sűrű füst száll már az földeken,
végignézek a haldokló természeten.
Haldoklik, mégis őrzi a szépségét,
nem fogadja el mulandó életét.
Falevelek hullnak a földre,
Sárgák, vörösek, barnák,
Árny befesti hosszú haját,
Előbújik az év szépsége:
Ősz.
Földre hullott levélszirmokon
lépkedek. Szeptember könnyes
mosolya a fákon.
A reggeli szél már szórja hideg
harmatát, de szívemben a rőzsék
avar színe lángol.
...erre dobban meg a szívem feleletül.
A zöldellő szemeiben kél fel a Hold,
lelkében napsugarak fénye zakatolt,
illata a friss szabadság és a mező,
bizony jóllakna vele minden éhező.
Úgy szeretnék az ősz lenni,
falevéllel katicaként,
katicaként keringőzni,
aranyhintón
járni-kelni,
de szeretnék,
de szeretnék
az ősz lenni.
Az életem kinyílt virág,
kelyhében régi vágyam él.
Utazni a messzi végtelenbe,
oda, hol az álmom véget ér.
Séta a Kamarás Dunán
Folyó szeli ketté a tájat,
mederben halad gondolám.
Az élet nagy pillanata,
amikor egy fürge ürge
minden neszre felfigyelve
megáll itt egy pillanatra.
Tenger színe mint az égbolt,
szemkápráztatón kék,
szökdécselnek a hullámok,
mint réten a szöcskék.