Versek a természetről
A hegyre indultak reggel jókor, amint
kapaszkodtak a teherrel, egyszer valamin
összevesztek. Kiabálástól zengett a hegy,
visszhangzott erdő, elhallgatott a vörösbegy,
hátat fordítottak fák, cserjék és a bokrok.
Február végén még álmodnak a fák.
Az öreg cseresznyék közt a szél suttogva jár.
Csattog az olló az ágak között,
Kötelező igazítás így tavasz előtt.
Kárpátok bércének
igazi szépsége,
kősziklák tövében
megbúvó értéke.
...nem vadul és nem tépked ágakat
de néhanapján még a hideg az úr
s a kék ég is olyan tavaszi lazúr
Lágyan ringó hajnal bölcsője
aranysugarakkal van tele,
szórja a vízre szerteszéjjel.
Ringat a szellő, izzik a csend.
Hosszú, zimankós tél búcsúzott már
Jeges, hideg szele északon jár
Langyos kikelet lelket melenget
Selymes fuvallat mindent feledtet
Kék égen felhők gyülekezete,
lombok mélyen, fekete
madár éneke száll a réten,
visszazengi fenyő, nyárs, éden.
Most, minden más...
(3 soros, zárt-tükrös, visszatérő rímes anafora)
Tavasz fénye uralja a tájat, nézem és látom az új csodákat,
Tavasz fénye uralja a tájat, intve hívogatja várt csodákat...
Tavasz fénye uralja a tájat, nézem és látom az új csodákat.
Csendülj,
csendesedj le.
Dugót ki a fülből.
A háborgást hagyd el
ott, ahol tanultad...
s bocsásd nekik meg.
Még mielőtt jön a húsvét,
nyílnak a nárciszok ismét,
rügy meg a barka a fán,
s hajt ki a sok tulipán.
Aludni térnek aranyszín csillagok,
párás reggellel ébrednek illatok,
rózsaszínű felhők úsznak az égen,
megfürödnek a sugarak cseppjében.
Nem vagyok "szentfazék"! Templomba sem járok.
Imáimat tán ti meg sem hallgatjátok?
Nekem csillagos ég alatt adott Isten oltárt,
az esti szél suttog felém igaz zsoltárt.