Versek a természetvédelemről
Egyszer volt - régen tényleg volt-
Egy szép kis gyár, hol sok mackó robotolt.
Korrom: koromfelhő, füstfelleg,
műanyagba öntött tévhites kórszellem:
- mi nem kell, kidobható!
Perforált az ózon, fortyogó lángtenger
a Nap: rajta nincs csap,
zéró-pluszos hőterelő,
szégyenszűrő, mi szabályozható.
Homo sapiens! A Földbolygó beszél hozzád,
tudom, nem bírod a meleg klímát.
Hatalmasok! Mi van a párizsi klímaszerződéssel?
Vagy talán ez az, amit vonjak kétséggel?
Megegyeztetek, hogy véditek a fontos ózonréteget,
hogy a bolygótokért mindent megtesztek.
Az én kutyám
Ő az, aki mindig hű,
ő az, ki feltétel nélkül szeret.
Ő az, kinek lelke van,
ő az, aki begyógyítja sebed.
Ördögi gondolat
Egy átlagos szombat délután
üldögélek a nyeregben némán.
Fekete színű, északi musztáng,
Kellys-nek hívják nemes vasparipám.
Integetek - s mosolygok felé nagyot,
látom a felhőkből kilépő Napot
- ahogy fényét, melegét
szórja rám szerteszét,
- kinyitva alvó virágok
összezárt kelyhét.
Élőhelyünk megmentése
Harang szólalt meg bennem
félreverve.
Fenyegetett nyugalmam
elvesztve.
Búcsúzkodik a nyár,
Indul a gólyapár.
Megnőtt már a gyerek,
Erős a kis kelep.
Füstbe szálló gondolat
Nagycsaládba születtek,
húszan voltak testvérek.
Katonáknak nevelték,
felnőtt kórra képezték.
Elgyengült, fáradt fák zömébe harapó,
több helyen feltűnő, vörös kakas
rejtett fészkekből kiengedve felcsapó.
Pirul a határ, szárnyal a madár,
Rohan az idő - nesztelenül,
Pereg a levél, hűs erdő zenél,
Elszáll az ősz is - szertelenül.
Amikor a Földgolyóra
megérkeztem én;
Apró testem elveszett még
apa tenyerén.
Ahogy telik az idő és a lét,
a kontúrok élesebbek lesznek.
A szemetet összefújja a szél,
szemétdombok terebélyesednek.