Versek a titkokról
Reménytelen szerelmem
...Lassan száll az égbe.
Itt áll mellettem Ő,
Kiben mindig megbíztam,
S ha kell, döntésem is ráhagytam.
el vagyok hagyva édes Jézusom
ha esetleg mégis kisegítenél
nem tudnám nem köszönni meg
azt hogy idegen kikötőbe érkezem
szomorú kislányos hangomon
szomorú dalt dúdolok háttal
állok és nem láttalak én ezért
léptem most félre ez érthető...
Nem vagyok egyedül,
rongybábu vagyok,
bábszínházban szerepet kapok,
kölcsönvett hangom lila, szürke,
sárga, zöld és fekete.
Elhomályosodott
búvárszemüveg lebeg.
Benne riadt tekinteted,
utolsó levegőbuboréknyi
sikolyoddal csendesülve
a hullámok szívverésében.
Mint kósza szellem az időben barangolva,
suhanok világok közt valóságokon át.
Létezésem az öröklétre hangolva,
s nincs élő - se holt - aki engem lát.
"A világ csak akkor változik, ha mi is változunk."
Mária Magdolna könnye hull: Istenanyánk ölébe
változást indít, változást lehel
az anyagi testbe zárt szellemünk ködös börtönébe...
Halljuk meg szavát, ahogy intőn nevel!
A bizonytalanság tengerén hánykódva
Egy bizonyos partot keresek,
Miközben vitorlám a kétely tépi.
Vad, gyötrő hullámok közt
Magatehetetlen hánykolódom
Vad szirtek felé, hol a valóság rejlik.
Csak várok mindennap,
Hátha egyszer meglátlak.
Attól félnek még sokan,
Napról napra még jobban.
Ez a hajnal levendula, mályva és tűzszín,
a Nap egy áttetsző fényüveggolyó,
bordák közé borzong egy érzés, de hűsít,
közben mennybolttá ring a nagy ég-folyó.
Itt élek e szép földi világban,
Elindul lelkem a szellemvilágba.
Látom földünket ragyogó kékben,
Aranyháló védelmezi a térben.
Élted életed, mint mindenki más,
Megérted sűrű karmáddal a tapasztalást.
Kinyílt előtted a kozmikus világ,
Tudtad, innentől fény útja vár reád.
Hála a kenyérért,
Hála a mindennapiért.
Hála a felülről jövőért,
Hála, hogy soha nem éhezünk!
Régi történet, mit e vers megidéz,
Tengerésznek beszélni róla nehéz.
Sokan írtak már róla,
Így lett belőle legenda.