Versek a titkokról
Ha kinyitom két szemem,
ó, miért nem láthatlak?
Amíg arcképed él bennem,
sejtjeimbe zárhatlak.
Varga Erzsébet (vargaerzsebet)
Egyszerre ébredek a fázós reggellel,
Felsejlik az égbolt világos pasztellel.
Álmomban ölellek, éppen elbúcsúzol,
S az aranyló porszemek örvénye súrol.
Most annyi érzelem van a szívemben.
Még elárulnak. Jó-e mind elrejtenem?
Szavak és hangok telve lélekkel, nem
kavarognak, de mutatják, hogy vagyok.
Védik ezt a lázas érintést a testemben.
a személyiség fecnikre szakad
az elme kitör és elszalad
a csontok egymást műtik
az én meg csak magát hűti
Ismerem a titkodat,
A fényt, amiért hoztad.
Melyben az életem,
Mint a nyári pocsolya, poshad.
A konzervativizmus
jó iránymutató,
de a szubjektivitás
hol van benne; a jó
A 3. mese
Ó, Ida Anna! Ő lányod és anyád
és asszonyod, ki úgy ölel ma át,
ahogyan ölelt mindaz, aki volt...
Kinek apja s anyja vagy egy személyben,
mert a saját műved szinte egészen.
Az éjszaka sötétjében vándorol egy lélek,
közelebb ér hozzám, s én hozzá érek.
Megéget alaktalan bőrének jeges tapintása,
mégis vágyom rá, csak hogy velem jöjjön az utazásra.
Még mielőtt leszületünk, csinálunk egy tervet,
kivel, hol kell találkoznunk, utunk merre vezet.
Szerződésünk tartalmazza, mit kell még tanulnunk,
mi az, amit nem sikerült eddig helyrehoznunk.
Tökéletes tökéletlensége
Félmosolyt csal az arcomra.
Végtelen lépteink
Követhetetlenek az üres utcán.
Valahol a szép kiskertben
Él egy virág szépen, csendben.
Hajnal világa öntözi.
Esőcsepp, mi permetezi.
Elnémult a határ, amint a városba ért,
Csak egy kósza szellő fújdogált hidegen.
Egyszerre csukódott be minden ódon kapu,
Tudták, hogy ő egy veszélyes idegen.
Megkértem a prímást, húzza el a nótám,
muzsikáljon szépen - hadd fájjon a szívem.
Majális!
Csak ámulom!
Ahogy felsőd kéklik.
A zöld tájon.
Egy pillanatra
a világnak megtiltani nem lehet
pedig morgolódom a szavakkal
egyenként szaggatja a fejeket
retteg a milliárdos a javakkal
miféle parancsolat hajtja őket...