Versek a titkokról
Hogy jó legyenek rám:
A bal cipőm
És a szakadt ingeim.
Hogy mindenki lássa, hogy két fél a szív.
Ez egy ilyen nyár... hol csak úgy csurran, csöppen,
hol meg a gatyát is lerántja, ajha!
Rég-nyarak párállnak lila ködben,
az a kacér, zsibongó fajta,
strandosan, slamposan, röpke
Hol lakik az idő,
hol keressem, ki ő?
Tán az óratokban?
Bújj elő, de nyomban!
Ne nézd, hogy a vers jó-e, rossz;
költő, író irányító!
Van úgy, hogy feladod,
S beborul az ég.
Másnapra kiderül.
Sohase félj!
Mikor egy szörnyeteggel találkozol,
S mielőtt szíveddel odébbállsz,
Jól jegyezz meg minden vonást!
Jól jegyezz meg minden vonást,
Hisz nem létezik a jóság:
Nem is létezett.
Nézd meg, idővel mivé válsz!
Istenadta kedvesség és gyáva-mód,
Krisztus születése hajtott igába,
jó híremmel együtt vigyáztam a valót...
Hogy szabad lehess.
Engedd el, ami leláncol.
Hogy életed élhesd.
Merj álmodni nagyot.
A földi létnek másutt párja nincsen.
Lehet, szférák zenéje volt a kotta,
amikor szeretetből megalkotta,
de nem játszotta meg az embert Isten.
Valahol, délen megkondult egy harang,
Töprengésemből kiszakítva lassan.
Tudod, ott belül fájna még a magány,
Ha nem tudnám, szakítsz` időt éjszakán.
Hajnali madárszóra ébredez a pirkadat
Álmatag szemekkel. Dereng még az éj.
Távoli ugatás hangja veri fel a csendet,
Kávét forral a tűz. Éjsötét leplet köhög
Hangosan a Hold mögé bújt néma űr
Mindenségbe szórva az ezüstkrákogást.
Semmi kamuhelyzet,
a múlt-jelen színigaz.
Átszelve a sivatagot motorral,
nem vigadsz,
ha kevés a vized.
Tükörcserepekből áll ez a világ!
A másikba nézve önmagam láthatom.
most már elhiszed
hogy a szél volt
helyetted nem kell
bárki és akárki
a szél sem
nincs legalább
nincs legfeljebb
csak pontosan...