Versek a titkokról
Langyos ez így,
Fentről sem látni semmit a fáktól,
Fáradtan, büszkén vagy hogy?
Félek, összetörik,
Pedig legfeljebb vizes lesz,
Vizes levelek egy körtefán,
Félek összetörik,
De amivel védem, az is porcelán.
Nem számít
Nem számít semmi más, csak csináljam.
Nem számít már erőm sem, csak bírjak még, de elfáradtam.
Nem számít bűnök sem, melyeket sorra írok.
Nem számít tehetség sem, megláncolva vagyok.
Ismerek egy cicust a nagyvilágban, kit nagyon szeretek,
Mikor látom néha, milyen kis bolondos, mindig nevetek.
Felvidéki anzikszok régi önmagamhoz 4.
Két vár, Czorsztyn és Nedec,
két testvérpár építette,
mint mondják régi regék,
kik egymással nem lelték a békét,
de egymáshoz kötötte őket végzetük.
Első fejezet
Álmokat adtunk, kaptunk... A földön...
Mint egy bolygó alkotó: kezemben a körző.
Ezért megyek én, fent a kék ég
És a lehetetlen érzés még...
Apróka anyókák tipegnek
Árnyékos székek elé.
Büszkén haladnak
Apróka apókák lába felé.
Légy mosoly a szájzugomban,
Halk dallam a mellkasomban,
Érkezés a mozdulatban,
Szerető egy pillanatban.
Atilla mozdulatlanul hallgatta őket.
Szívében a fájdalom sebeket tépett.
Úgy érezte, elárulták és meggyalázták,
jogos trónjától csúnyán megfosztották.
Nem számít a tegnapi gondolatom,
(mert) valami újat hozott a szél.
És én ezt elfogadva mondogatom:
legalább - vagy - valósulása cél...
Mert ő talán más volt,
Talán szeretett,
Talán ápolt,
Lehet, vigyázott rám,
Vagyis hát nem tudom.
Szombaton olyat tettem
Huszonhárom esztendősen!
Kinek mondhatnám el?
Soha senkit sem érdekel...
Talán felhőkből lépett elő
vagy gyűrött vágyakon
az Ember
ezen a koszlott,
halványló csillagon.