Versek a titkokról
Újra és újra felölelnek
A hársfák virágrengetegeinek illatai.
Ha a szerelmes gondolkodna,
Ez a világ üres volna.
Persze, mindenki boldog volna.
De szomorúság nélkül
Mi értelme volna
Boldognak lenni.
Mondd,
Mit kellene tennem, hogy végre kinyisd a szemed?
Mondd,
Minek kell történnie, hogy végre meglásd a lényeget?
vagy intelmek?
Nehezedő életutak
göröngyösek, kanyargósak -
nincs közöttük diadalút,
bárhogy nézzük - hullámvasút.
Sötét az éjszaka, nehéz az álom.
Valaki súgja szélbe: hiányzol.
Halkan hazatér az utolsó madár.
Mintha megkönnyebbült volna,
Fészkébe száll.
Borús szóval riogatja lelkem a szózat,
Melyet ajkad mond nekem mostan,
Dühbe öltözik az égbolt,
S zenére dobbant.
És felsír egy kitolt kisbaba, és ájultan,
Széttárt lábakkal fekszik a porból lett anya!
...
Csend és nyugalom kell, beláthatod.
Örülj napjaid szépségének
s benne, amit tartogat,
gondok sűrű folyásában
lepkeszárny lesz az öröm,
és megérinti arcodat.
Nyitott ablakom előtt
Zuhan a horizont alá a Nap,
Bíborba, okkerbe öltözik az égbolt,
A felhők arcára rózsaszín csókot ad.
Megremegnek a smaragdzöld levelek
A langyos szellő simogatásától.
Szerelmes rezdülések ezek
Szavakat akartam adni néked,
hogy összerakhasd a mindenséget.
Erőt akartam egy nagy zsákkal adni,
hogy ne kelljen soha mástól kapni.
Ha fázol a hétköznapok történései és bántásai miatt,
bújj ide mellém,
az ártó szavak szaggatta takarónkat
megjavítom, ne félj!
Ha egyszer véget ér a muzsika,
csak vidám füttyszóval köszönjetek!
Nem kérek haldokló virágokat,
sem könnyek áztatta köszönetet!
Nehezen múlnak a percek, órák és napok.
Telik az idő,
s nem látom, hova tart a jövő...
részlet
pár szál barkaszál
hallom lépteid megint
kedves nevetés...