Versek a titkokról
Dalol a csend az éjszakában,
Úgy tesz, mintha már nem is fájna...
Göröngyös utadon nehéz a Megváltás...
Álomvilágodban nem találsz megoldást.
Suhanó árnyak kísérik lépteidet...
Anyád ölelő keze védi éltedet.
Magam vagyok, s a karjaidba omlok,
nem rest a szám becézni szüntelen,
s titkolni kezd szemem fölött a homlok,
amely mögé a fáim ültetem.
Folytatás: Versben válaszolok
Pár napja küldtem neked csokrot,
Ajándékot, hogy ne legyen gondod,
Minap történt, eltörni látszik az élet,
Nem tudom hová tenni, szomorúságot érzek.
Elveszítlek, legjobb barát?
Beragyogtad a hajnalát.
A hajnalát, hogy felébredtem,
Kómámból feléledtem.
Figyeld meg kívülről magadat,
szállj fel, és játszd el a madarat.
Voltam valaha kisgyermek,
kit akkor tán még szerettek.
Voltam ovis, nem sokáig,
elláttam az iskoláig.
New York felhőkarcolóin
Ég még itt-ott néhány ablak.
S a barátságos lámpafények
Komoly hangulatot adnak.
Félig tele...
Ha már megszülettél,
Legyen az a dolgod,
Hogy az élet problémáit
Bátran megoldod.
Hosszú, ősz már a szakállad,
sok új benne a varázslat,
nem átlátszó köpönyeged,
erejét nekünk mutasd meg.
Engem még úgy tanítottak
hogy mindenkinek szót fogadjak
voltam engedelmes gyermek
aki tisztelte a felnőtteket
voltam
igen voltam úttörő
mit eltorzít a csúf idő
mást mondanak a szavak mint a jelentése...
Már súlytalannak hitt képzet, majd
apró neszre zúduló végzet,
s utána már csak Ő van.
Aki a lelkedet is megérinti, az olyan, mint te vagy.
Egy sziklából faragott ki titeket az élet,
és nem engedi széjjelsöpörni a törmeléket,
amiből alkotásához még hozzáépíthet.
A tél zúzmarát lehelt az üvegre,
gyémántkristályt kristályra rakott,
szikrázó szirmok dermedtek virággá,
mintázták a fényes ablakot.
Ott lebeg a tömjén füstje,
hallani az erdő dalát,
Felcsendül a lelkek húrja,
életre kelnek az éjszakák!