Versek a titkokról
Most szeress! Az sem baj, ha holnap már temetsz!
Kérészlelkünk szállt volna szivárványon át,
de mint ördögszekér, csak kerengtünk tovább,
űzött a szél, s porba fúlt az út. - Most szeress!
Álomország kapuja előtt téblábolok.
Hol lecsendesedik, megpihen a lélek,
Ahol a valóság rég kilökött magából,
de álomországban sem vagyok még.
Szia!
Remélem, jól vagy!
Most írok verset neked!
Emlékszel ezekre a versekre,
Amit most írtál?
Galaxisok kavargó örvénye
a léttelen térbe véletlent kódol,
s a nagy számok előbb-utóbb törvénye
alkotott maradandót mulandóból?
Kitaszítottak a mennyből.
Sáros lett hófehér ruhád.
Lelked magányosan bolyong.
Még nem találta meg párját.
Ó, Teremtőm, bárcsak ne tudnék szeretni.
Nem kéne annyit keservesen utánad sírni.
Szívem érted fájóan többé nem zakatolna.
Nem gondolnék többet arra, amire nem szabadna.
Túl mindenen, messzi messzeségben.
Fehér galamb szállott fel.
Ragyogott, mint egy angyal az égen.
Hófehér tollával reá szállott egy lányra.
S a lány hirtelen csodát látott.
A 49.
Lopózva közeleg.
Egészséges vagyok.
Nem pedig beteg.
Hallgatom a békák kuruttyolását,
a szívem egyenletes dobogását.
Sejtelmes az egész lénye,
az arcnak nincs szeme fénye,
lecsukódott szempillája,
gondolata merre járhat?
Csupán keljen a kellem bennem,
hogy kelljen? Csendben beleteszem,
hiszen legyen benne a szerben...
Mikor elmémbe hatolva
megnyílik az égi csatorna,
megszűnik minden
körülöttem:
a tűz ropogása,
a vonat kattogása,
a beszéd, a zaj, a nesz,
mind szelíd némasággá lesz -...
Ki mentem-e a kertbe
vagy tehenet fejtem,
nem tudom, kell-e?
meg kell tanulnom alkalmazkodni,
nincs hol kenyeret falni,
összevissza dumálok,
összemossa a víz kenyeremet,
nem lelem humorom derűjét...
Árnyat adó rejtekében,
lombzuhatag függönye közt,
búvik meg friss szerelmében,
a kíváncsiság, és a flört.
Zakatoló gondolatok pörgetik a kereket,
És fejünkben összecsapnak, mint a harci szekerek.
Ez addig tart, míg agyunkból nem érkezik felelet:
Ki kap sanszot, ki jut szóhoz, ki kapja a szerepet.
Az elnyomott gondolat meg bújában mind kifakad,
Mert róluk sosem beszélnek, azért tán, mert nem szabad.