Versek a titkokról
Áttörhetsz-e néhány vázlatos érzésen, midőn
elveszíti színét valamely álmos ének?
Lezörögnek a motívumok... és erejét veszi egy megkésett
vágyódás. Megdicsőülni kíván bennem néhány
negédes gondolat, elvesznek vagy torzóban szunnyadnak
a nyírfák keblén.
A bölcső, melyben születtem,
fénnyel és árnyékkal övezett.
A nyár világossága, hajnal
pírja várt rám tárt karokkal,
édes pillangószárnyakkal.
Félelmetes csend volt, túlvilági csend,
csak a lélek zokogott fájón odabent.
Ő a sírok között állt, maga elé bámult,
tekintete szavak nélkül mindent elárult.
Álarcot hordok vagy sem?
Vajon mit rejt ez az arc?
Hol elzajlott már számtalan érzelmi harc.
Benne élünk a létben,
mint sugár a fényben,
Urunk, mily nagy titok,
velünk osztozni áhitott.
...Mennyi könny hullott vala érted, és mégis
A kívánságom, hogy itt légy, bátorodik.
Hiszen érintésed oly`, mint a szintézis.
...Messzeségben pihen a horizont megfáradtan.
Úttalan felhősávban kapaszkodik a homály,
Dermesztő jégvarázsban tündököl a csillogás.
Eltűnt a nyár,
s vele, mi szívemben
tisztán ragyogott,
magával vitte a szél,
hátra csak néhány
levél-csodát hagyott.
Csak ülök révetegen egymagamba`,
odakint utca zaja hallik,
rám födelét borítja az alkony,
csusszan a szívem kitaszítva.
Csendesen szitál az őszi eső,
jó lenne egy hely, egy félreeső,
ahol könny s nyűg már nem talál rám,
ahol könnyű a csók, s izzik a szám,
ahol szeretnek, s nemcsak tisztelnek tán,
ahol mézédes gyümölcs terem a fán,
ahol simogatnak, mint kisgyereket,
féltenek, de szidnak is eleget...
Csak egy gondolat
Ha lenni szeretnél Valaki,
Legyél!
És lépj!
Ne a másik hátára támaszkodj!