Történelmi versek
Szabadságharc
Kardok, puskák csattogása
töltötte be a teret,
március tizenötödike a
magyarok ünnepe.
Ez az ünnep a szabadságharc
napja, sajgó, fájó szívvel
gondolunk eme napra.
Egy madár hangja, acélcsőrű főnix
a máglya tetején, vihar tépte meghúzott
vonalon átlépő holtak.
Az ember még most is itt áll,
mindig a nagyobb diktál,
hol az erő ül
s erőszakot szül.
Nyugodj meg, ifjú, csendesítsd az elméd!
Nehezebb időt élünk, mint azt képzelhetnéd,
Légy magabiztos, józan!
Légy nagyon türelmes!
Itt-ott villám látszik az égen,
Egy-két bomba is berepül,
Hipp-hopp tankok jönnek a téren,
Sok-sok ember mind menekül.
Kinyújtá a konok úr a karját,
Uszítja szerteszét minden haragját:
Kell nekem a kecskéd, sőt az egész ház is!
És küldi a hadat máris.
Szívükben erős lánggal égett
A haza iránt oly régóta érzett
Hatalmas szeretet. Ők nem féltek.
Segítséget egymástól kértek.
Budapest ezerarcú város,
Csodálatos és látványos.
A Duna jobb oldalán magasodó helyen,
Ott látható Citadella a Gellért-hegyen.
Beregsurányban, az út porában
játékmackók, elhagyott babák,
miket gazdájuk kis keze elejtett,
vagy fáradságtól nem cipelt tovább.
Kire nem lőttek, az nem tudja,
Ki nem vesztett, nem siratja.
Ki nem élte át, nem rémül,
Nincs igaz szó mentségül.
Négy pata pattintott szikrákat az égig,
vágtatott át lankán dombok tetejéig,
aranyosan csurrant hajnal tiszta fénye,
csordogált paripánk hamvas sörényére
Réges-régen volt egy fejedelem, a neve Géza,
vajon kit tehetne a magyar trónra!
Don-kanyarban várok a semmire...
Aki SAS behívóval vonatozott idáig... meditálni.
Van úgy, hogy két nap irtózatos lassan telik el,
Sötétség nem cseréli le magát verőfénnyel.
Látjuk is, az égbolt beborított lőporfüsttel.