Versek az utazásról
Csillagokat nézem
Mikor nem tudok aludni
Lesújtó holdfényét
Felhők mögül ellesni
Sétáltál már éjszaka Budapest szívében?
Ott álmodoztál némán a Duna ívében.
Napnyugta után a város fényárban úszó,
csodás hídjain át az Alagútba kúszó,
s a körúton tekergő hatos villamos
megannyi csóktól és öleléstől zajos.
Anyagba zárt szellem, a palackban
fuldoklunk, küzdünk nyughatatlan
érzéseink tengerén.
Elgondolkodtam eddigi létemen,
mi volt benne a jó, vagy épp mi nem.
Száz gondolat cikázott át az agyamon,
még az is, mi olyan furcsa magamon.
Tegnap még a Szigeten lógtam
Nagy csúszdáról csúsztam
Ma kezdődhet az ovi
Rollerem van az a tuti
Autóba én nem szállok
Inkább anya karjaiba vágyok
Cipel ő engem eleget...
Ahol a kávéföld a végtelenbe beleolvad,
ahol a sok-sok finom gyümölcs és virág terem,
ahol a férfiak csupán a szerelemről dalolnak,
tudom, a legszebb dolog csakis a forró szerelem.
Minden fajnak, akár űrutazik, akár nem
1. Hagyd el a Földedet,
nem kell már ő neked.
(De marad ősveled.)
Van úgy, hogy az ember,
ha harcolni nem mer,
visszavonul, s bezárja
fiókba múltját, s lezárja
megoldatlanul,
s a falakat meghagyja
lebontatlanul.
Szelet vetettem, szélvihart arattam,
kisimult a föld görbén énalattam,
röpülve röpülök szárnyaszegetten,
kenyerem javát mára már megettem.
Szállok a gépről, átmegyek zebrán.
Ámulok, nézek: mi lesz most eztán?
Nagy pandamedvék, akik fogadnak,
Ököl a mancsba, majd megragadnak.
Botorkáló délelőttön
Sárga száradt kóróözön
Csoportosul lent a földön
Sorompó mondhatná állj
Oly ismeretlen a táj
Oda sosem találsz
Buszokra hiába vársz
Göröngyös utakon...
Gyopárosi tavak, nincsenek rá szavak, gyönyörű!
Körbeöleli a vizet a nádas, mintegy féltőn,
Itt-ott kis sziget szakítja meg a csillogó felületet, gyönyörű!