Versek a vágyakozásról
Harmatcseppek, üres vágyak,
térdig érő homály,
üres, süppedt árnyak látnak ködös, mocskos homályt,
eltűnt falak, bontott vágyak, elmúlt egy tánc...
Falak jöttek, falak mentek, eljött egy tánc...
Bárcsak egyszer felérhetnék hozzád,
hogy megmutassam a szívem egy darabját.
- Gyere majd hozzám harmatos hajnalon,
Nézd, ahogy ébredek halovány csillagon,
Simítsd meg arcomat, súgj valami szépet,
Ölelésed vessen az álmomnak véget.
Magamat mélyen magamba zárva várlak,
megdermedve, mint havon a téli árnyak.
Mint falon lógó porlepte sárga képek,
gubókban a lárvák, érzés nélkül élek.
Belénk ette magát az utána való vágy,
Várjuk, hogy szennyesünk tisztára mossa.
Eladnánk lelkünk e patyolatnak,
De kikezdett minket az irigység, mint vasat a vak rozsda.
Ó, te, hosszú bársonycombú,
Ó, te, borvörös hajú, tündöklő dáma.
Mint álom s varázs,
Úgy nyílik a réten a virág.
Ott járok én most,
Szívem ott vár rád.
Szeretném, ha szeretnél,
És az életed része lehetnék.
Ha én volnék neked a kincs, ami drága,
Sőt, akinek megfizethetetlen az ára.
Vagy érzelmek?
Áldás-e a gondolkodás?
Inkább átok és semmi más.
Fájdalmas a búcsúzás,
De a jövőben tán vigasz vár.
Szerelmem, életemnek éltetője,
Nincs, mi miatt szívem dobogjon,
Keserű, fanyar, sír. Nélküled üres.
Úgy megnéznék veled még egy mesét,
Hiányzik minden, ami köt feléd.
Egy randi vagy egy egyszerű séta,
Tudod, miattad lettem poéta.