Versek a vágyakozásról
Néha elmerengek dolgokon.
Szembejön a folyosón egy lány,
Kinek haján megcsillan a napsugár,
Mivel a fény belopja magát az ablakon.
Telihold világít a sötét éjszakán,
Szürkéskéken fénylő, ezüstös tisztaság,
Szemet gyönyörködtető a fény s a táj.
A fák között röppent csak el az éjmadár.
Szívem dobban, hangom remeg,
Mert szerelembe estem.
Édesen fájó, szorító érzés,
E lánynak a szíve kell!
Túlgondolom
Már megint kínzó ez a sóvárgás,
Valami izzik, de nincs jó rálátás.
Hogy is mondhatnám el, hogy mit érzek irántad,
Nem is tudnám megfogalmazni, hiába.
Egyszerűen érzem, mikor fogod a kezem,
Érintéseddel úgy érzem, bármit megtehetek.
Az álom csak álom marad, mert nem
csicseregnek
a madarak, mindennapok elsiklanak
felettem,
a vágyaimat sokszor csak feledtem.
Nem enni most, rendesen kínzás.
Mindennap suliba menni eléggé fáj.
Látni téged tényleg nagyon király,
Bár szívemből egy darabot kiváj.
Átváltozom, szörnnyé leszek,
szörnyű kíntól kínszenvedek,
karmom kinő, hátamon szőr...
Furcsa, kósza, apró gondolat,
Nem tűnik el, itt van nyomomban.
Zavarba ejt és megbabonáz,
Felkeltette bennem a zsongást.
Akadozik tőle a hangom,
Érdekes ezt megtapasztalnom.
Borús volt a reggel,
a felhők tonnás súlyukat
lóbálták nagy szürkeségként
az alvó erdők hegycsúcsára.
Májusi éjen Hold az égen
Ragyog, és mélyen a szemében
Egy kép rémlik sejtetően.
Csókolom hangod szirmait,
míg lágy mentükben folyik a szél...
a bút, a bút már messzire látom,
kisütött a nap s az alatta pattanó rét.
Nehéz a szív, a belső láng dúl,
hűvös vállakra parázs-haj hull.