Versek a vágyakozásról
Keresem a fényt, de sötétség borít mindent,
Ami jó volt eddig, az most véres pokol,
Emlékszem, mikor először írtál,
Elmosolyodok, majd rájövök, eltaszítottál.
Hamarosan véget ér már az ősz.
Hiába a sok szép, mit ad ősz.
Olyan lesz majd az út, mint a gyász.
Sáros, lucskos fekete, mint márvány.
Vers Ákoshoz IX.
Túl sok idő megy el formaságra,
Az ember élettere csak egy helyen várja:
A végtelen matematikában,
Hol Egyek és nullák lépnek örök házasságra.
Elképzeltem, hogy karod újra átölel,
s a csendembe belezúg a nevetésed,
hallom a légből jövő hangos kacajt,
mely szívembe most lúgként mart.
Háborúkon átmenő,
Egymásban elvesző,
Csillagokat lehozó,
Kezünket megfogó
Szerelem.
Mondd!?
Mondd! Tudnál engem szeretni?
Éjszakánként forrón ölelni.
Minden reggel velem kelni,
Reggeli csókom ízét ízlelni?
Vágyom rá, hogy érezd: itt vagyok.
Nyisd ki a szíved, én rád várok.
Jelenben élj, és közelebb jöjj,
Sötét mélységből felszínre törj.
Szívedet hó borítja.
Régóta van lefagyva.
Tisztasága nem rejlik,
Kívülről látom, fázik
Szegény lélek.
a megszokott utadat járod
hogy valaki kizökkentsen
titokban várod
kávéd magányodba hűl
az ágy is magában roskad...
Érintésre vágyom,
Gyengéd érintésre.
Utazni akarok szemed kéklő fényében,
Sétálni kéz a kézben veled,
Érezni hajamban a friss szelet.
Éreztem ma, hogy vágyom Rád,
éreztem ma, megéri várnom Rád.
Egyedül érzem magam, de közben mégsem,
Ez bonyolult ahhoz, hogy én megértsem.
Felkelt a Nap reggel,
fényét ontotta szét.
Ölelt melegével,
biztonságot ígért.
Magány
A remény táplálja lelkem porban heverő darabjait,
Szerteszéjjel hevernek, és egyre lassabban ver a szív.
Minden átvirrasztott, édes éjszakámon
Lelkem suhan hozzád sólyom-röptű szárnyon...