Versek a vágyakozásról
Tán rímbe kéne szednem újra
A szavakat, mi szívemnek súlya.
A terheket, mik nyomják lelkem,
A gondolatokat, melyek eltemetnek engem.
A dolgok és az ébredések,
az emberek és a késztetések.
A szívek és a vágyak,
az álmok és a látszat.
Egy gyönyörűséges estén
mi ketten együtt táncolunk,
melegítjük egymás testét,
egy este együtt álmodunk.
Volnék egy röpke pillanat, s gyorsan múlnék el.
Egy apró öröm is volnék, melyre a mosolyod felel.
Két tűz között állok,
azt hittem, elfelejtettelek,
de úgy tűnik, mégsem teljesen.
Borzalmas időzítésed nem könnyít helyzetemen.
Remélem, tudod,
milyen nehéz volt nekem
nem küldeni több üzenetet,
mikor annyira akartam volna.
Testem forró lángok közt ég.
Perzsel, mint mikor hozzám érsz.
Oda, ahol
minden háznak tornya van,
s a toronyban egy szoba,
s a szobának négy ablaka.
A mécses ég, fény tölti be a szobát,
Vad lárma hív, s vágyódom odaát.
A viasz le-lecseppen,
De nem mehetünk egyben
...Mikor álmodsz, s mozdulatlan,
Halk szuszogásodra,
Mikor arcodban a paplan.
Fekszem fásult fák egén, köddé váló lábnyomom
Kővé málló láncokon, megvárom, ameddig a láng elég.
Makogni - jóformán - nem is tudtam
szépen csengő bók-csokros nyelvemen,
s mégis úgy vontál be fojtogató
mágnes-kapocsként szívedbe,
mintha lelkeink titkos kapui csupán
az avatatlan szemeknek lennének zárva!
2. rész - A szerelem fáj, de érted megéri
Reggel a nap simogat,
fényében látom arcodat.
Tisztaság árad tőled,
a szemed tüzében
láthatom a lelked.
Amikor rád nézek,
És te vissza rám,
Valami megáll bennem,
Valami megmozdul.
El kéne engedni, de nem lehet.
Hozzád láncol a képzelet.