Versek a vágyakozásról
Kérlek, jöjj el,
Jöjj el értem, és ments meg!
Fürdesd szívemet forró tűzben,
És kérlek, engem ne vess meg!
Mert miattad vagyok a szerelemtől űzve.
Fehér tajték a megáradt folyón,
Csalogat már édes démonom.
A hullámokra fekszem, sodorjon az ár -
tovatűnve fehér habokon.
Emlékszem, péntek este volt.
Álltam egy ócska színpadon,
Mondtam egy régi versemet,
Ám a szívemben csend honolt.
Lásd meg, kedvesem,
ebben a történetben én vagyok a rózsa,
szédítő szivárvány csókja,
lepecsételt hűségem.
hatalmába kerített
fátylával leterített
rám parancsolt megintett
megölte a szívem
Most jó... álmodom: hol a hófehér ifjúság?
Csókja a múzsa ajka, magát
nem emészti, nem gyötri semmi.
Gondjait fenn hagyja lebegni.
Meglátlak Téged, és álmodom,
Te vagy nekem az egyetlen e világon,
Mosolyod az, mely felderíti életem,
Szépségedtől felpezsdül a lelkem.
Míg ölelsz, karjaid falként védik testemet.
Úgy szorítasz, mintha téged is ez mentene meg.
Feledtetsz, már nem szorongok a hiánytól,
Karjaidba menekülök e szörnyű világtól.
Érted nem meghalnék
Hanem élnék melletted
S együtt veled
De ha nem is leszünk egyek...
Én legyek, ki fogja majd a két kezed...
Én legyek, ki sosem lesz ellened...
Én legyek, ki mindig ott lesz veled...
Én legyek, ki megmászna érted minden hegyet...
Az én életem olyan, mint a virág,
kinyílik vagy lehullik földre már,
egész életünkről regényt lehet írni,
az enyémből dupla kötet jönne ki.
Rég várom, hogy rám nézz.
De nem teszed, s miértjét
nem érthetem.
Te vagy csak, ki érti ezt,
amit a világon senki sem.
Elpirulok, mert tudom. Láttad tekintetem.
Megvetném magam, amiért élveztem.