Versek a vágyakozásról
Hiszem-e, hogy ez az élet,
Mit nekem szántál jót és rosszat,
Mindazt, amit adtál?
Esős reggel ébredtem fel otthon egymagamban,
mert komor fellegek gyülekeztek gondolatban.
Jobbra, balra tekintek fáradt nyakam terhére,
és nem kapok választ erőfeszítésemre.
Szívem egy díszdoboz ékes erezettel,
Ne tapogasd, ha csak elveszel,
S bele semmit nem teszel.
Fúj a szél, fázom,
Esik az eső, ázom.
Messze hagytál, félek,
Gyere vissza, kérlek.
Elképzelem, hogy játszol,
Mindig vidámnak látszol.
Mosolyoddal elvarázsolsz...
Egy pont Tejúton
Telihold, de valahol csak a távolból nézem,
Ezüst villanásként csillansz át a sötéten.
Komor hegy tetején állok, a pillanat magányos,
Végtelen a növényzet körülöttem: Akácos-csalános.
Betakargatlak, ha
dideregsz, ha fázol.
Ernyőt tartok óvva,
hogyha jő a zápor.
Vándormadár
Újra felszáll
Rozsdás póznán megpihen
Bátor szempár életre hív
Folyton olyan eleven.
Adja Isten, hogy lássak Napot ragyogni,
forró könnyeket földnek tudjak eresztni. `
Szomorú fűzt` esővízben fürödni,
szívedben égő szerelmet felém dobogni.
Ha én lehetnék az időd!!! Megállítanám magam,
- s akkor a Veled töltött pillanat örökké tartana!
Vihar tombol, söpör,
varjú vészjóslóan rikolt,
tengernek hulláma sziklákat rombol,
semmi sem tart örökkön örökké...
Minden másodpercben rád gondolok,
Elűzted bánatom, mi szívemben dobogott.
Fényt hoztál a sötétségbe,
Neked köszönhetem, hogy hiszek a reménységben.